|
Dr. Kovalenko Marina vagyok, 2001 óta orvosként manuálterápiás magánrendelőt működtetek, 2005 óta emellett myofasciorelaxációs akupunktúrát is alkalmazok mozgásszervi panaszok, tartással kapcsolatos problémák, sportsérülések kezelésében és megelőzésében. A legtöbb mozgásszervi probléma perifériás tünetekkel kezdődik – ez lehet helyi fájdalom, zsibbadás, duzzanat, mozgáskorlátozottság vagy egyszerűen úgy nevezett "hanyag tartás". A hagyományos orvosi szemlélettel szemben -- mely gyógyszeres, fizioterápiás vagy végső esetben sebészi megoldásokat kínál a tünet, ritkábban a valódi ok megszüntetésére -- az általam alkalmazott manuálterápia,újfajta, myorelaxatios akupunktúrával kiegészítve teljesen más személetet képvisel. Holisztikus (egész embert magába foglaló) látásmód révén az ok keresését, megszüntetését és az egészséges állapot tartós fennállását célzom meg. A legtöbb mozgásszervi betegségben egyik fő központunk, a gerincvelő játssza a szabályzó szerepet. A belőle kiinduló ideg- és érpályák, majd azokon keresztül a hozzájuk kapcsolódó képletek: csigolyák, porckorongok, kisízületek, szalagok, ízületi tokok, izmok, kötőszövet- és bőrrégiók, sőt, belső szerveink is bonyolult összeköttetések révénegy egységet, un. szegmenst képeznek. Így attól függően, hogy a gerincvelő vagy a szegmens melyik tagja milyen mértékben érintetté válik bizonyos problémában, alakulnak ki a színes tünet-együttesek. Ezáltal válik világossá, hogy önmagában a tünetek kezelése miért nem vezet őket kiváltó ok megszüntetése nélkül jelentősebb javuláshoz. Az általam ajánlott módszerek közvetlenül csigolyákra, porckorongokra, szalagokra,izmokra,és kötőszövet részeként gerincvelő külső burkára irányulnak, melyek a fent említett összeköttetések révén visszahatnak a gerincvelőre és a szegmens többi tagjára is. Így a gerinc statikájának és dinamikájának a helyreállítása teszi lehetővé a szegmens hosszútávú egészséges működését, traumákkal szembeni ellenállását és a legkevésbé megerőltető , ergonomikus tartást biztosít, amely a mozgási szervrendszerünk egészségének legfontosabb ismérve. ALKALMAZOTT MÓDSZEREK: Manuálterápia -olyan non-invazív eljárások összessége, amelyek a pontos diagnózis felvétel, a talált diszfunkciók, és a fennálló panaszok összevetése után gerincünk és más izületeink kimozgatásos, szalagok és ízületi tokok mobilizációs helyreállítását szolgálják. A myofasciorelaxatios akupunktúra forradalmian új módszere segítségével lehetővé válik az izom gyors ellazítása és vérkeringésének többszörösére való növelése. Ez rövidtávon az izomrostok ellazulásán keresztül az anyagcsere-végtermékeinek zavartalan eltávozásához, hosszú távon pedig az izom metabolizmusának a javuláshoz vezet, ami az egész szervezet anyagcseréjére is kihat. Cranio-sacralis technikák- olyan lágy,kötőszöveti rendszerre ható fogások összessége, amelyek az agyat és a gerincvelőt körülvevő és védő kötőszövetes hártyára hatnak (dura mater) és az abban képződő és keringő agyi-gerincvelői folyadékáramlást szabályozzák. Ezáltal a fenti két módszerrel elért eredményeket még mélyebb, kötőszöveti szinten stabilizálják. A fizikai vagy lelki traumákkal szembeni ellenálló képességünket tovább növelik. DIAGONSZTIKA MENETE: * Mindig egyénre szabottan történik : az aktuális panaszoknak és az illető csontozati, izomzati tulajdonságainak a legpontosabb figyelembevételével választom ki a szükséges terápiás kombinációt. * a terápia körülbelül 20-25 percet vesz igénybe, majd következik a torna begyakorlása, szükség esetén méregtelenítő eljárások és egyéb módszerek ismertetése * a kezelés alsóneműben történik, kérjük a nyaklánc, fülbevaló és nagy karóra előzetes levételét! Első alkalommal a fennálló problémák elsődleges kiváltó okát keresem. Ez lehet: 1. statikai - csontváz felépítése, terhelési súlyvonalak helyzetének változása 2. dinamikai - izomszövet tipusa, tónusa, állapota köszötti különbségek által okozott 3. kötőszöveti / belső szervi - gócként működő, gyulladásos folyamtok. FELHASZNÁLT MÓDSZEREK: * hozott leletek : röntgen, CT vagy MR képek áttekintése (meglétük nem feltétele a kezelésnek ) * manuális gerincdiagnosztika segítségével feltérképezem a csontvázbeli elváltozásokat, * keresem a statikus (tartó-) és dinamikus(mozgató) izmok működésében kialakul eltéréseket, * ellenőrzöm a mozgásdinamikát, * részletes kikérdezés alapján fényt próbálok deríteni a panaszok hátterében fennálló belgyógyászati elváltozásokra, * gócként működő és gyulladásokat fenntartó területeket keresek (fogászati, fül-orr-gégészeti, urológiai/nőgyógyászati területeken.) A fenntiek alapján lehetővé válik egy komplex kezelési séma felállítása, amit a pácienssel részletesen ismertetem . Ezután - egyszerübb esetekben már az első kezelés keretein belül végre is hajtjuk magát a terápiát. - egy komplexebb megbetegedés esetében megbeszéljük az első kezelés időpontját. KEZELÉS MENETE: Böjte Attila, labdarúgó "Kezdődő gerincsérvvel fordultam dr Kovalenko Marinához, akit vezetőedzőnk, Urbányi István ajánlására kerestem fel. Három alkalom, vagyis egy kúra után megszűnt az a fájdalom, amely miatt edzeni sem tudtam. A panaszok 2007 őszén is jelentkeztek már, januárban és februárban jártam kezelésre, és azóta újra teljes értékű edzésmunkával készülök. Havonta egyszer állapotfelmérés és kezelés céljából találkozunk, mert szükség van az állandó felügyeletre, de a tünetek teljesen elmúltak.” 1. MANUÁLTERÁPIA: Először a talált gerinc eltéréseket a környező izmok előlazítása után manuálterápiás módszerrel, óvatos mobilizácios és kimozgatásos technikák segítségével, csigolyáról csigolyára haladva állítom helyre. Külön hangsúlyt fektetem a medence és testsúyl-vonal korrekciójára. Csak ezután következnek a bordák és végtagok ízületeinek a kimozgatása. 2. MYOFASCIORELAXATIOS AKUPUNKTÚRA: Legtöbb esetben sajnos a csontos képletek helyreállítása önmagában még nem elégséges a hosszútávú állapotváltozáshoz. Mivel a szervezet "emlékszik" a kialakult pathológiás helyzetre, a fokozott tónusú izmok - korrekció nélkül - "visszaállítják" a korrigált csontszegmenseket az eredeti helyükre . A tartós hatás elérése érdekében ezért kell myofascialis relaxatios akupunktúrával kezelni az ilyen izomeltéréseket is. Szemben az egyre elterjedtebben használt tradicionális kínai akupunktúrával, ez a módszer: - nem a hagyományos meridiánokon, hanem az izmokban lévő, úgynevezett "trigger-pontokon" keresztül fejti ki hatását. - nem teszi szükségessé a tű hosszabb ideig történő benttartását,annak használata csak pár másodperces izom ingerlésére korlátozódik. - hatásmechanizmusában is különbözik- helyileg azonnali és emellett tartós izomlazulást, vérkeringés fokozódást eredményez , távolhatásaként az agy tónus- szabályozó központjának újrakódolásához vezet 3. CRANIO - SACRALIS TECHNIKA: Ezután jön a lágy , alig érezhető érintésen alapuló , kötőszövetekre, gerincvelő külső burkára és ezekhez kapcsolódó képletekre ható cranio-sacralis tecnika, ami további vér-, nyirok- és liquorkeringés rendezésével, szöveti lazulással,gerincvelő külső bukainak nyújtásával, pszichés blokkok oldódásával, relaxatioval jár együtt. 4. SPECIÁLIS STATIKUS TORNAGYAKORLATOK: A beavatkozások után, amikor sikerül beállítani az ergonomikus tartást, ennek megőrzése érdekében az izomegyensúly helyreállításához olyan, főleg tartó, statikus izomzatot erősítő gyakorlatok végzését tanítom meg, amelyek hosszú távon -elősegítik a beállított csontkonfiguráció megtartását, -javítják a tartást, könnyítik a hosszútávú fenntartását -a sérülésekkel szembeni nagyobb ellenállást biztosítanak, -csökkentik a degenerációs elváltozások kialakulásának rizikóját. A kezelések száma 3-10 alkalom lehet, megbetegedés súlyosságától függően, 25-30 percig tart. Az első két kezelés között max 1-2 hét telik el. A további kezelések előtt 3-4 hetes regenerációs, torna és szükség esetén tisztítókúrák elvégzéséhez szükséges időszak telik el. Ez a komplex kezelés egyedülállóságának köszönhetően évi több ezer betegnél sikerül panaszmentességet elérnünk hosszútávon, az állapot fenntartása azonban a beteg kezében van. Kezelt betegségek: * mozgásszervi panaszok * gerincferdülés veleszületett és szerzett formái, helytelen, hanyag tartás * gerincsérv (discus hernia) műtét nélküli kezelése - 4-5 kezelést igényel * myogelotikus izomcsomók, izomfájdalmak (fibromyalgiák), izomrigiditás- min.2-3 kezelést igényel * nyak-, hát - és derékfájás akut és krónikus stádiuma-2-4 kezelést igényel * végtag fájdalmak, zsibbadások, ízületi mozgáskorlátozottság, ,kisízületi gyulladások - humeroscapularis periarthritis,vállfájdalom, - "Frosen shoulder" - tennis-és golfkönyök - "Carpal -syndroma, ínhüvelygulladás, csuklófájdalom , - csípő-, térd-, boka-fájdalom,"kopás", mozgáskorlátozottság - sarokfájdalom, "sarkanytyú" gyulladásának csökkentése * sérülések gyógyulási időtartamának harmadára való csökkenése: zúzódás, húzódás,rándulás, ficam, törés utáni izomrehabilitáció, mozgásterjedelem visszaállításaa * akut / krónikus fejfájás, migraine, cluster * krónikus fáradtság, immungyengeség, allergia vérkeringés csökkent voltából adódó komponensei * szédülés, fülzúgás nyaki ill. fej-belsőfül keringésével összefüggő * gerincdysfunkció indukálta belsőszerv-megbetegedések Egyik betegem így emlékszik vissza kezelésekre: „Személyes tapasztalataim a kezeléssel kapcsolatban egy évre nyúlnak vissza. Hét év versenyszerű kajakozás során kialakult hátfájdalmaim a versenyzői léttel való felhagyás után is csak kis mértékben csökkentek. A kezeléseket már 2006-ban elkezdtük, ám a rendszertelen orvos-látogatás miatt eleinte csak átmeneti javulást hoztak. A kezelést követő napokon régen érzett könnyebbséget éreztem az izmaimban, ám a panaszok vissza-visszatértek, ami nagyrészt a kiegészítő gyakorlatok elhanyagolásának is volt köszönhető. Mégis, más módszerekkel még ekkora eredményeket sem értem el, ezért nem csökkent a módszerbe vetett hitem. 2007 nyarától rendszeresen végigjártam a kezeléseket, mely napok kivételével minden nap elvégzem a kijelölt gyakorlatokat. Innentől kezdve gyógyulásom felgyorsulása látványos, panaszaim fokozatosan enyhülnek, nem pedig alkalomról alkalomra, és a gyakorlatok is egyre könnyebbek, egyre kevesebb időt vesznek igénybe. Korábban sosem gondoltam volna, hogy a leghatékonyabb kezelési módszerek mellett is ekkora jelentősége lehet a rendszerességnek és a saját közreműködésnek, a gyakorlatok rendszeres elvégzésének.” Végzettségem: * Manuálterápia postgrad. license (9/2006, Magyarország) * Háziorvosi szakvizsga (2008/250 Magyarország) * Hagyományos kínai akupunktúra license (HKO/41/2008 Magyarország) * Myofasciorelaxációs akupunktúra (2005/5 Ukrajna) * Craniosacralis technika CSI+ CSII (2009 ,Budapest) * Alternatív masszázs és mozgásterápia (11/2001/AMM, Magyarország)
|