20586 tag

search.gif Keresők... Írja kulcsszavait a kívánt mezőbe!

Dr. Pátri László

Dr. Pátri László
gyermekgyógyász szakorvos

Regisztráltam: 2007. október 7.
Utoljára beléptem: 2011. szeptember 2. 13:45
Látogatók száma: 1305
5 látogató az elmúlt 24 órában
Bemutatkozásom
Születésnapom
1968. december 15.
BEMUTATKOZÁS

DR. PÁTRI LÁSZLÓ

Dr. Pátri László vagyok, házi gyermekorvos. 1968-ban születtem. Keszthelyről a gimnázium befejezése után a Pécsi Orvosegyetemre kerültem, ahol 1993-ban diplomáztam. A Baranya Megyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórházban eltöltött évek alatt Sulyok Endre professzor úr irányításával testösszetétel vizsgálatokat végezhettem, amely kapcsán a Magyar Gyermekorvosok Társasága Petényi Géza díjjal tüntetett ki 1998-ban © ekkor szereztem szakvizsgát csecsemő- és gyermekgyógyászatból is. Több nemzetközi kongresszuson való részvétel, illetve tanulmányút mellett a délszláv háborút követően kollégákat oktattam Bosznia Hercegovinában. A komlói gyermekosztályon eltöltött néhány év után 2005 elejétől házi gyermekorvosként dolgozom Pécsett, a PTE mentoraként részt veszek orvostanhallgatók és rezidensek képzésében. 2007-ben a területünkön dolgozó kollégák érdekvédelmét, továbbképzéseit szolgáló Pécsi PEDIATER Érdekvédelmi Egyesület elnökének választottak. Az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézete a Baranya megyei házi gyermekorvos szakfelügyelői főorvosi feladatokat bízta rám. MBA diplomával rendelkezem. Angolul és németül beszélek.
Feleségem, Eszter orvos az ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézetében, nagyobbik fiúnk Eliot 8 éves, a kisebbik Sámuel 4, egyetlen kislányunk Olívia pedig 6.
A bemutatkozást írtam: 2009. február 5. 18:11
Elérhetőségeim
E-mail
    digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character digitalized character
Telefonszám
+36 (72) 255 833
Mobil
+36 (20) 916 7800
Web
Skype
MSN

Fax

Jelenlegi munkahelyem
Pécs, Dr. Veress Endre utca 2.
Magyarország, Baranya megye

gyermekgyógyászati szakrendelés

Épület:
Emelet:
Ajtó:
pavilon, földszint
blue info icon  Rendelési idők Előzetes bejelentkezés lehetséges!
 
Délelőtt
Délután
Megjegyzés
Hétfő
7:30 - 11:30
Kedd
14:00 - 16:00
Tanácsadás 11,00-13,00
Szerda
7:30 - 11:30
Csütörtök
12:00 - 16:00
Péntek
7:30 - 11:30
Szombat
Vasárnap
A rendelés adatait utoljára módosítottam: 2009. február 5. 08:41
Végzettségeim és képzettségem
tovább az intézmény adatlapjára
Pécsi Tudományegyetem
Általános Orvostudományi Kar

Pécs (Magyarország)
általános orvos
1993
Oklevéllel hitelesítve.
tovább az intézmény adatlapjára
Országos Szakképesítő Bizottság
Képző intézmény:
Pécsi Tudományegyetem
Általános Orvostudományi Kar

Pécs (Magyarország)
csecsemő- és gyermekgyógyászat szakorvosa
1998
Oklevéllel hitelesítve.
search.gif Szakember keresés...
Agile
mediFLEXible
i HR Solutions
EXEMPLAR AB
Diagnózis.hu


    


©2007-2012 Orvostudakozó - Minden jog fenntartva!