Szupervíziós csoport indul 50 órában a „visszajelző csoport” („reflecting team”) módszerével
A résztvevők a módszer elméleti elsajátítása mellett gyakorlati jártasságot is szerezhetnek annak alkalmazásában
A „visszajelző csoport” módszere szekventált és strukturált.
A csoport résztvevői alkalmanként más-más szerepekben (esethozó, vele interjút készítő, reflektív team) vesznek részt a szupervíziós üléseken.
A szupervízió menete:
Első lépésben az interjúkészítő az esethozóval beszélget.
A kb. 20-25 perces beszélgetés célja, hogy az interjú készítő segítségével, a terapeuta-paciens/segítő-kliens dinamika minél jobban kibontakozzon az eset áttételi és viszontáttételi folyamatai mentén.
Következő lépésben a visszajelző csoport tagjai tükörpozícióban, a viszontáttételi érzések mentén reflektálnak a hallottakra, miközben az esethozó valamint az interjúkészítő metapozicióban hallgatója a szakmai megbeszélésnek.
Ezt követően az esethozó-interjúkészítő páros reflektál a hallottakra. A három lépés egy szupervíziós ülés alatt többször is megismétlődhet, mindaddig, amíg az esethozó ezt igényli.
A visszajelző csoportban párbeszéd folyik a párbeszédről. Tapintatos, kritikai észrevételektől mentes, spekulatív módon, szorosan az interjú kontextusához illeszkedően.
A rendszerek közötti párbeszéd folyamatában megelevenedik az eset dinamikája, ami jó lehetőséget biztosít az esethozónak a megértésre és az integrációra.
A „reflecting team” szupervíziós módszert Tom Andersen, norvég családterapeuta dolgozta ki mint „élő” szupervíziós technikát a családterápiában, a ”beragadt” helyzetű terápiás rendszerek (terapeuta, családtagok) elakadásainak megsegítésére.
Jól alkalmazható a módszer a segítő kapcsolatok minden területén valamint a szervezetfejlesztésben.
Elsajátítása lehetőséget teremt külső szupervízor nélküli szupervízióra a teamek munkájában.
A csoportot a segítő szakmában dolgozóknak ajánljuk (családgondozók, orvosok, pedagógusok, pszichiáterek, pszichológusok, pszichoterapeuták, szociális munkások)
A csoport tervezett indulása 2011. október 15. 10 alkalommal, havi egyszer, szombati napokon, 9.30 - 14.00. tartjuk.
Időpontok: okt. 15., nov.12., dec.17., jan.14., febr.11., márc.10, ápr.14., máj.19., június 09., június 30.
Helyszín: Budapest, II. kerület, Török u.(Margit Híd budai hídfőnél)
Óradíj: 1300 Ft
Résztvevők száma: 12-15 fő
Jelentkezés e-mailben (jkocsor@t-online.hu,
korbulyagnes@freemail.hu), rövid bemutatkozólevéllel: képesítés, munkahely, tevékenység.
A csoport CME akkreditációja klinikus pszichológusoknak, pszichiátereknek, pszichoterapeutáknak folyamatban van.
A Magyar Családterápiás Egyesület a képzésben lévő résztvevőknek 18 aktivitási pontot ad.
Csoportvezetők:
Kocsor Judit Korbuly Ágnes
klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, családterapeuta, pszichoterapeuta pszichoanalitikus kandidátus
kiképző családterapeuta