Balog Melinda válaszai

Szakértőnktől most nem kérdezhet,

Kedves Balog Melinda!

18 éves lány vagyok és most jött el az idő,hogy egy életre szólóan eldöntsem, hogy mi legyek felnőtt koromban. De eyszerűen képtelen vagyok dönteni!
Nagyon kreatív beállítottságú vagyok és imádok kézműves dolgokat készíteni. Éppen ezért (tudom, sokan butának tartanak miatta) elgondolkodtam azon,hogy műkörmös legyek. De sokan lenéznek miatta, azt gondolják többre is vihetném. Szeretném, hogy büszke lehessek arra, amivel foglalkozni fogok és e mellett az is fontos számomra, hogy élvezzem a munkámat. De szeretném bebiztosítani magam és arra gondoltam, hogy ez előtt tanítóképzőre jelentkeznék, hogy diplomát szerezzek, és ha a körmös dolog nem jönne be ott lenne még egy másik lehetőség.
Annyira kétségbe vagyok esve! Vajon jó lenne így? Vagy változtassam meg az eddig kialakult döntésemet?

Előre is hálás vagyok válaszáért!

Tisztelt Doktornő!

Biztosan nem emlékszik rám, hiszen nagyon sokan megkeresik itt Önt a problémáikkal. Köszönettel tartozom Önnek, azt hiszem a válasza adta meg a kezdő lökést a normális élet felé.
Szorongásos problémákkal küzdöttem, főleg az iskola területén, ezért már több főiskolát is otthagytam. Pár hónapja kértem a tanácsát ezzel kapcsolatban. Mikor megkaptam a válaszát zokogni kezdtem a hirtelen felszabadultság érzésétől. Bátorító, bíztató sorai nagyon sokat jelentettek nekem. Erőt adtak, hogy ne féljek annyira. Azóta elkezdtem főiskolai tanulmányaimat csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon, és úgy tűnik, hogy eddig minden rendben. Már nem rettegek az iskolával kapcsolatos bármilyen ügyintézéstől, és a felkészülés is egyre könnyebben megy.
Azt hiszem áttört a gát :)

Köszönettel: Pillangó

Tisztelt Doktornő!

26 éves hölgy vagyok.7 éve generalizált szorongásom van.Most kezdtem el a föiskolát,és nagyon stresszelek.A kérdésem az lenne,hogy nagyfokú stressz okozhat e megfázásos(orrfolyással,gyengeséggel,höemelkedéssel,fejzúgással) tüneteket??Mert egyébként ovodában dolgozom,és már többször voltam beteg miota megkezdödött az ovi,elkapom a gyerekektöl,de elvileg már kigyógyultam,és most hogy elkezdtem tanulni a vizsgára,és egy kicsit kibuktam visszajött ez a megfázás....Lehetséges hogy pszichésen?
Válaszát elöre is köszönöm
tisztelettel
Andrea

Tisztelt Balog Melinda !
Köszönöm a választ. Kérdésekre megpróbálok most válaszolni.
A főiskolán vagyok végzős Szüleimen,tesóm és barátnőjén valamint a rokonságon és a kevés baráttal aki van nincs más kapcsolatom. Szüleimmel lakom mikor nem vagyok kollégiumban. A többiek mind messze vannak így nincs semmilyen kapcsolatom. Egyedül vagyok. Mindig így volt. Talán a fenti problémám akkor kezdődött mikor kollégista lettem úgy gondolom azaz 3 éve. Előtte nem tudom milyen volt. Talán jó.Ha megérintenek nem érezzek semmi különöset csak,hogy nem őszinte,nem jó nekem. Kivéve az előző írásomban leírt esetet. Én nem tudok megérinteni semmit mert nem érzek semmit,nem értem miért kell. Testi érzésen nem tudom mit ért így nem tudok válaszolni rá. Azt ,hogy miért fogalmazódott bennem ,hogy képtelen vagyok a szeretetre azért fogalmazódott meg úgy gondolom mert úgy érzem senki se szeret. Mindenki kerül,senki se akar velem beszélgetni ,velem lenni,mindig egyedül vagyok. Ez nagyon rossz nekem. Főleg ha hallom,hogy mások boldogok,együtt vannak,jól szórakoznak és hasonlók.Lehet ezért nem tudom elhinni azt ,hogy szerethető vagyok valaki is szerethet? Azt nem tudom ,hogy adni képes vagyok e szerintem akiknek nem adtam eddig most már nem tudok.,de befogadni szerintem képtelen vagyok

Kedves Balog Melinda!

23 éves lány vagyok, körülbelül fél éve vettem részt kognitív terápián szorongásos tünetek miatt. A terápia során azonban beleszerettem a pszichológusomba, aki egyébként úgy éreztem nem kedvelt engem. Amikor elmondtam neki az egyik ülésen, hogy úgy érzem, beleszerettem -(ez egyébként nem volt egy előre eltervezett akció a részemről)-, természetesen a kezelés abbamaradt. (A 15 ülésből körülbelül 8-on voltunk túl.)
A kérdéses ülésen gyakorlatilag 10 perc beszélgetés után - hogy "ne rossz élménnyel fejeződjön be a terápia"-, kitessékelt az irodájából, anélkül, hogy egyáltalán ajánlott volna egy másik pszichológust maga helyett.
Ez nagyon bántott akkor is, és most is, hiszen úgy gondolom, hogy egy eleve kiszolgáltatott helyzetben megaláztam ezzel magam. (Persze, akkor ez nem tudatosult bennem.) Nem vagyok benne biztos, hogy jól döntöttem, mikor ezt elmondtam neki. Illetve továbbra is úgy érzem, hogy még mindig szerelmes vagyok belé- annak ellenére, hogy boldog párkapcsolatban élek és szeretem a páromat.
Azóta is rengeteget gondolkozom a történteken, minden nap több órát, így azt szeretném kérdezni, hogy hogyan tehetném ezen túl magam. Érdemes lenne esetleg újra -ezúttal női- pszichológushoz járnom? Illetve van-e arra válasz, hogy mért küldött el ilyen gyorsan a pszichológusom megtagadva ezzel a további segítségnyújtást.

Tisztelettel és köszönettel:
Anett

Tisztelt Balogh Melinda!

Azért írok mert azt vettem észre magamon néhány éve,hogy valahogy képtelen vagyok arra,hogy megsimogasak bármilyen állatot,fogadjak ölelést meg ilyenek. Úgy érzem utóbbi esetben,hogy az nem igazi érzés,álszeretet és nem őszinte.Ha mondjuk fejemet megsimogatják vagy valami akkor az kellemes és jól esik Ennyi. Más érintés nemigen van,de nem is nagyon igénylem azt hiszem.Félek,hogy ha így marad az emberek azt fogják hinni,hogy érzéketlen vagyok vagy hideg vagy valami bajom van. Ezt nemakarom.Bennem van a hiba? Képtelen vagyok a szeretetre? Nem tudom számít -e de leírom a kapcsolatom a szüleimmel.Anyukámmal viharos kapcsolatom (hol állandóan veszekszünk amikor otthon vagyok (kollégista vagyok),hol semmilyen szinte,hol meg jó). Apukámmal jó a viszonyom(bár ő vele se beszélek sokat mert elfoglalt).m it csináljak,hogy megoldódjon? Tudna nekem segíteni ebben?

Kedves Melinda!

Párkapcsolati problémával irok Önnek.
Másfél éve körülbelül, hogy probálkozok megoldást találni a problémámra.
A párom egy nagyon okos, inteligens ember. Ez volt az első dolog amiért "beleszerettem". A találkozásunk után par hónappal kezdtem érezni, hogy nem úgy viszonozza a szeretetet, ahogy én azt "kódolni vagy érezni tudnám". Ez abban nyilvánul meg, hogy ha átölelem, akkor nem ölel vissza, csak lazán lógatja a karjait, ha sétálni megyünk nem kezdeményezi a kézfogást, Táraságban szinte meg sem lehet ölelni, vagy egy puszit adni Neki.
Ha szexről van szó rögtön a közepébe vág. Próbáltam elmondani Neki, hogy nekem fontos lenne, ha először egy kicsit megpuszilgatna, vagy megsimogatná a hajam, vagy bármely más testrészemet, csak ne "ott" kezdje. Ami Neki fontos, hogy én valami szexi combfixet vegyek föl, amit persze megteszek. Az aktus után soha nem ölel át, csak rögtön elalszik. Vettem masszázsról szóló könyvet, mondtam próbáljuk ki, de nem érdekli.

Úgy érzem, ha nem változik ez a dolog én nem tudok egy ilyen kapcsolatban maradni. Van arra esély hogy egy ilyen beálítottságú férfi egy kicsit meglágyuljon? Én csinálok valamit rosszul?

Nem követelőzöm, amit szeretnék azt én csinálom Neki, puszilgatom, átölelem de semmi változás.

Köszönöm előre is a tanácsát,
Bea

Amit nem értek, hogy ha követelőzés nélkül, higgadtan, nem kritikusan mondom a dolgokat amin változtatni szeretnék, akkor miért nem reagál erre.

Kedves Melinda!

Van két gyermekem egy 25 éves fiam és egy 22 éves lányom! Evvel még nincs is semmi baj, mert nagyon szeretik egymást!
De van egy furcsa szokásuk ami hihetetlenül bosszant!
Találtak az interneten olyan számítógépes játékot ahol ketten is tudnak játszani, még ez sem lenne baj, mert mindketten dolgoznak, és a ház körüli munkákat is megcsinálják, de van egy olyan baj, hogy a játékba hogy ha az egyikük meghal a játékba akkor újra előröl kezdik az egész pályát és ez eléggé bosszantja őket, és így eldöntötték azt hogy aki miatt újra kell kezdeni az kap ököllel a kezébe! Hát azt gondolom mondani sem kell hogy a fiú erősebb, és a lányomnak a keze úgy szokott kinézni mint akit állandóan vernek! Valami hihetetlen hogy ebbe mi a jó nekik?
De addig szokták ütni egymást amíg annyira fáj nekik hogy hozzá se lehet érni!
Ez mitől lehet? Szeretik a fájdalmat? Mit tudnék tenni hogy ezt ne csinálják?
Hiába mondom nekik hogy ne üssék egymást, hanem inkább találjanak ki valami mást, ami nem okoz fájdalmat a másiknak, de egyszerűen nem hallgatnak rám!
Őn mit gondol erről?
Zsuzsa

Kedves Melinda!

Már irtam önnek korábban, és most sikerült összeszedni a gondolataimat, amit szintén szeretnék önnel megosztani!

Az apám alkoholista már ebbe születtem bele, így nem sok éjszakát aludtam a saját ágyamba! Az egész így történt!
Álandóan menekültünk apám agressziója elöl, anyám mindig azt nézte hogy éppen kihez tudunk menni, kit nem zavarunk, kihez tudunk menni akár az éjszaka is, ha úgy alakul!
A nénikém volt erre a megfelelő személy, neki volt 2 fia, nálunk talán 3-4 évvel idősebbek! Sokszor náluk aludtunk! Már nem is tudom hogy kezdődött, de egy nap az idősebbik fiú nekiállt tapogatni, és úgymond megerőszakolt! Én kis fejjel hiába próbáltam megvédeni magam, egyedül kevés voltam hozzá!

A sors gyakran úgy hozta hogy ismét náluk aludtunk, így elkerülhetetlen volt hogy ismét megtörténjen! Ez több éven keresztül így folytatódott! Ha nem mentünk fel hozzájuk akkor ő jött le hozzánk, és ismét megtörtént! Egy kis idő után már nem is tiltakoztam, úgy gondoltam, hogy ha hagyom magam, akkor előbb szabadulok! Ami így is történt, csak hogy élveztem is a dolgot, ami akkor nem is tűnt olyan nagy bajnak!

12-13 éves koromba hagyta abba, amikor úgymond nagy lány lettem! A problémák igazából akkor kezdődtek igazán, amikor tényleg felfogtam hogy mi is történt, és ez nem helyénvaló! Rossz volt rádöbbenni hogy igen én ez vagyok, akit csak úgy bármikor....

Amikor kikerültem általános iskolából teljesen más ember lettem, az előtt nagyszáju nagy dumás lányból, egy félszeg, önbizalom nélküli, emberke voltam, aki kisebbnek érezte magát mind a többi ember!
Kerestem az olyan emberek társaságát akiket valamilyen szempontból nehezen fogad el a társadalom! Elkezdtem lógni a suliból, ittam, suli mellet, vagy helyette, füveztem, vagdostam a kezem... és még sorolhatnám! Ezek a dolgok közül az ivás és a vagdosás megmaradt! Érzéketlen lettem!

Nem tudok normális kapcsolatot kialakítani, érzelmek nélkül megyek a kapcsolataimba, ami általában nem működnek!
Szexuális életem nem igazán van, az előző kapcsolatom 1 évig tartott, ez idő alatt 4 szer voltuk együtt, és akkor sem volt sikeres! Majd sok veszekedés után szakítottunk! A jelenlegi kapcsolatom 3 hónapos, vele már többször voltam együtt, de nem érzek semmit, nem élvezem az együttléteket! Neki elmondtam hogy mi történt kiskoromba, de csak látszólag fogadja el, én úgy érzem! Azt mondja hogy megérti hogy az együttlét az nekem nem jó, de neki hiányzik a szex, és próbál is közeledni felém, amit én nem akarok, de megteszem, hisz neki erre van szüksége!

Vajon jól teszem? Már magam sem tudom!
Zsuzsi

Nagyon köszönöm a válaszát,eléggé megnyugtatott!
Már mi is megbeszéltük,túl vagyunk a feszültségeket,de mégis nagyon köszönöm hogy leírta véleményét,és nagyon elgondolkoztam,szerintem segített nekem átgondolni sok mindent!
Tudom hogy nagyon szeret a férjem és én is őt,csak éppen ezért féltem...De ezeket amiket írt már épp ideje volt hogy valaki elmondja nekem,mert sajnos nem mondtam senkinek,magamba fojtottam.Remélem visszatér a felhőtlen boldogságunk,amin csak nekem kell változtatnom!
KÖSZÖNÖM még egyszer!
Sokat segített!
Vivi

Kedves Doktornő!
A szüleim és a munkahelyi fönököm is azt mondja legyek talpra essettebb ebből gondolom az önbizalom hiányt az hogy hasztalan lennék hát nem tudom jelenleg nem úgy érzem csak sokszor van az ,hogy valamit szeretnék megvalósítani és ha a kitűzött célt nem tudom elérni akkor érzem hasztalannak magam.köszön hogy válaszolt előző levelemre azóta egy kicsit joob kedvem van szebbnek látom az életet is.lujzi