Biró Eszter Phd válaszol

Kedves Rita!

Nagyon hihető, ahogy a helyzete összefüggéseiről ír, könnyen lehet, hogy mindenben igaza van. Most nem tett fel semmiféle kérdést, én mégis válaszolnék: szerintem egyáltalán nem biztos, hogy bele kell nyugodni a sivárságba. Ha jól emlékszem, nem írta a korát, de a levelei fiatal emberre utalnak - különben ha öreg volna, az se változtatna a véleményemen túl sokat. Az emberi melegség mindenkinek "jár" (az idézőjel azt jelzi, tudom, hogy azért ez sem nem automatikus, sem nem könnyű).

Örülök, és azt hiszem értem az okát is, hogy megváltoztatta a kérdéseinek jeligéjét. Gratulálok hozzá, fontos önismereti úton indult el, úgy érzem. Érzékenysége és okossága segítségére lesz, hogy jó felé menjen.

Ezt kívánom Magának én is.

Biró Eszter

Kedves Rita, a kolléga véleménye azon a ponton egyezik meg az enyémmel, hogy természetesnek tartja az intimitás igényét, ami az Ön érzéseiben kifejeződik. Az emberi létezéshez eredendően hozzátartozik, hogy szoros kapcsolatokban élünk, ez a testi és lelki egészség előfeltétele. Persze, hogy erős Önben a szeretetvágy, ez nagyon is normális emberi igény. Azt fontos végignéznia a saját életében, hogy a kapcsolatai megadják-e Önnek az intimitást, szeretetet, bensőségességet, közelséget, amire szüksége van. Ha igen, akkor csak szeressen úgy, mint eddig- ahogy Szabó Gábor javasolta. Ha valahogy nem egészen, akkor meg érdemes a kapcsolatain "dolgozni", hogy a vasárnapra meglelt nyugalma tartós legyen. Üdvözlettel: Biró Eszter

Kedves Melinda!

Persze, hogy nem áldozhatja fel az életét, ebben maximálisan egyetértek. Viszont pedig azt kell végiggondolni, hogy ha már most is sajnálja az apukáját, akkor vajon jó volna-e az a döntés, ami miatt aztán hosszabb időre egyedül kellene őt hagyni. Nyugodt lenne-e Ön akkor, valóban eljönne-e az Ön számára a boldogság, amire úgy vágyik?

Nekem az a gyanúm, hogy az Ön "besavanyodását" önmagában az, ha más megyébe, más országba menne, még nem szüntetné meg. Az valószínű, hogy jó volna édesapjától függetlenebbé válni, de a függetlenség nem azonos a külön lakóhellyel. Vannak emberek, akik egy fedél alatt élnek a szüleikkel, de egyenrangú felnőtt emberekként, autonóm módon, és vannak olyanok, akik továbbra is erős függőségben vannak lelkileg, noha messzire futottak.

Úgyhogy én azt javaslom, hogy a függetlenedést olyan módon kezdje el, hogy ne kelljen apukájával a kapcsolatot teljesen megszakítania. Ha nem költözik tőle nagyon messzire pl., akkor be tud vásárolni neki, meg tudja látogatni, ugyanakkor független felnőtt életet élhet.

Nekem az az érzésem, hogy azért nehéz dűlőre jutnia, mert csak a véglegeteket mérlegeli, kompromisszumot (még) nem keres. Érdemes olyan megoldást keresni, ami nem gátolja Önt a felnőtt női létezésben, és mégis lehetővé teszi, hogy az apukájával is megtartsa a kapcsolatot.

Üdvözlettel: Biró ESzter

Kedves Rita!

Én nem tudom, hogy van-e "baj" Magával - lehet, hogy "csak" az intimitás, a meghittség, bensőségesség hiányzik az életéből. Nem csak a szeretetet lehet a szerelemmel összekeverni, de összekeveredhet a szexuális vágyakozás is az intimitás utáni vággyal. Heteroszexuális kapcsolatokba is hajthatja az embert a szeretetéhség, meg homoerotikus vonzódást is eredményezhet.

De azt nem tudom, hogy Önnél erről van-e szó - honnan is tudhatnám. A homoszexuális érintkezés iránti undora azért nem arra vall, hogy az esetleges leszbikusságának a kérdése Önt hidegen hagyná. Az undora számomra arról beszél, amit a levelében is említ, hogy fél, hogy beigazolódhat, hogy leszbikus lehet.

A tudomány és a tapasztalat azt mondja, hogy a homo- és heteroszexualitás közötti átmenet nem vagylagos, hanem folyamatos, ami azt jelenti, hogy pusztán két szélsőség, amikor valaki teljesen és kizárólagosan (a fantáziáiban is!) heteroszexuális, vagy pedig teljesen és kizárólagosan homoszexuális. Az emberek többsége valahol e két szélsőség között helyezkedik el, vagyis a viselkedésüket tekintve heteroszexuális embereknek is lehetnek homoszexuális fantáziáik. Megijednie, vagy szégyenkeznie nem kell tehát.

Az viszont fontos önismereti kérdés, hogy mit is kezd ezekkel az érzésekkel és fantáziákkal, törekszik-e arra, hogy megértse, mitől vannak, honnan származnak. Vajon a meglévő párkapcsolatában hogyan lehetne, lehetne-e az intimitást élesztgetni? Hol és hogyan élhetné át az érzelmi közelséget, amit hiányol az életéből? Vajon akkor is érezne-e hasonló erotikus vonzódást a saját neme képviselői iránt, ha heteroszexuális párkapcsolata lehetővé tenné az érzelmi közelséget és melegséget?

Ha a kérdése, hogy van-e Önnel gond, úgy értendő, hogy vajon leszbikus-e, arra sajnos nem tudok ennyi információ alapján válaszolni. Szerintem a fentiekhez hasonló kérdések nyomán érdemes a saját kérdéseit, aztán a saját válaszait megtalálni - ha kell, esetleg szakember segítségével.

Javaslom még, hogy ha eddig nem tette volna meg, kérdezze meg Szabó Gábor Timur véleményét is a "szakember válaszol" oldalon - szeretem a válaszai stílusát és bölcsességét, én magam is kíváncsi volnék az Ön dolgában a véleményére.

És végül kívánok Önnek bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen az érzéseivel, és azokat feldolgozva az életét és annak harmóniáját segítő lépéseket tegyen - bármi bizonyuljon is a személyiségének megfelelő iránynak.

Üdvözlettel: Biró Eszter

Kedves Zsuzsi, az első találkozás általában egy, a hétköznapihoz nagyon hasonló - beszélgetés szokott lenni. Ennek az ismerkedés a célja, és az, hogy a pszichológus megtudja, hogy a segítséget kérő (Ön) hogyan látja saját magát és a problémáját. Lehetséges, de nem valószínű, hogy már akkor rögtön tesztfelvétel is történik (általában inkább későbbi alkalommal szokott erre sor kerülni). A tesztek lehetnek kérdőívek, de lehet, hogy képekkel kapcsolatban kérdezik a benyomásait, vagy esetleg rajzolnia kell, ilyesmi. A tesztek sokfélék, és érdekesek, annak is, aki kitölti őket, céljuk az, hogy gyorsan és alaposan meg lehessen ismerni valakit. Olyasmi, mint az orvosi vizsgálatoknál egy laborvizsgálat vagy egy röntgen. Abszolút nincs semmiféle félnivalója, meglátja, sokkal hétköznapibb lesz a dolog, mint ahogy most gondolná.
Üdvözlettel:
Biró Eszter

Kedves Ági!

Borzasztóan nehéz ennyi bajt elviselni, főképp ennyire rövid időn belül, gyakorlatilag egyszerre... A véleményem az, hogy minden lehetséges segítséget meg kell ragadni, a hétköznapi gyakorlati segítségektől kezdve (pl. ebéd házhoz szállítás), a barátok lelki támogatásán keresztül (milyen jó, hogy vannak barátai!), a pszichológiai segítségig is.

Úgy kérdezi, hogy forduljon-e szakemberhez VAGY látok-e Önben küzdeni akarást, mintha két külön útról volna szó. De ebben téved - a küzdő szellem, a pozitív gondolkodás, az ima, a hit nagyon fontosak, és előfordulhat, hogy más fontos segítséget IS igénybe kell venni, pl. pszichoterápiát.

Persze, hogy látok Önben küzdeni akarást ÉS javaslom, hogy forduljon szakemberhez - egyébként szakember is csak annak tud segíteni, aki dolgozik saját magáért is (a hatékony pszichológiai segítségnyújtáshoz ez elengedhetetlen).

Ági, irgalmatlan nehéz lehetett ez a fél év - de tudja a gyász feldolgozásához ennél több idő kell. Valószínűleg a gyász legmélyebb bugyraiban jár most, és igaza van, innen biztosan fölfelé vezet az út. Könnyebb (vagy kevésbé nehéz) az út, ha szakember segítségét IS kéri.

Vigyázzon magára. Együttérzéssel: Biró Eszter

Kedves Zsuzsi!
Köszönöm, nagyon kedves Magától, hogy a jót is megosztja velem. Biztos vagyok benne, hogy jól döntött. Az viszont jópofa, hogy azt írja, "sok változást nem érzékelek" - és aztán felsorol egy csomó változást :))
Na jó, értem én, hogy nem változott meg minden - de tudja, a csodák a valóságban nem egy csapásra, és nem maguktól szoktak bekövetkezni, hanem lépésről lépesre, kitartó erőfeszítések árán.
A jó hír viszont az, hogy vannak csodák, ha nem csak VÁRUNK a csodára, hanem CSINÁLJUK.
Kívánom, hogy minden olyan csodát meg tudjon CSINÁLNI, amire még szüksége van.
Biró ESzter

Kedves Rita!

Ha jól értem, Ön is látja, hogy amennyiben magabiztosabb volna, nem érezné szükségesnek a magyarázkodást. Vagyis nem a magyarázkodást ELLEN, hanem a stabilabb önértékeléséÉRT volna fontos küzdenie.

Akinek ugyanis elég stabil az önismerete, és elég pozitív az önértékelése, az képes elviselni, amikor hibázik, nem omlik össze, ha valami hiányosságot vesz észre a saját teljesítményében.

Nekem speciel sokkal nagyon szimpatikus, amikor valaki "bevállalja" a hibáját, mint ha le akarja magáról söpörni annak súlyát, felelősségét. Vagyis én jobban szeretem az olyan mondatot, hogy "fú, elnézést kérek, minden igyekezetem ellenére figyelmetlen voltam, kijavítom a hibát", mint egy olyat, hogy "nem tehetek róla, épp akkor csörgött a telefon, fájt a fejem, én mindent megtettem pedig, stb."

Sokan vannak úgy mint én, hogy a felelősség vállalását szimpatikusabbnak tartják, mint a magyarázkodást. Én ezért azt javaslom, hogy bizonyos értelemben legyen elnézőbb magával, és vegye tudomásul hogy aki dolgozik, az bizony hibázik is, és ez alól Ön sem kivétel. De legyen szigorúbb abban, hogy amennyiben hibázott, vállalja fel annak súlyát, és vigye el a balhét magyarázkodás nélkül.

Higgye el, ez a magatartás sokkal célravezetőbb mások pozitív véleményének kialakításában.

Üdvözlettel: Biró Eszter

Kedves Kérdező!

Biztos vagyok benne, hogy egy régi-régi 20 éves kapcsolat sorsáról nem lehet egyik pillanatról a másikra dönteni, illetve csak olyan döntéseket szabad meghozni a kiborulás nagyon intenzív időszakában, amelyek nem visszavonhatatlanok. Fontos, hogy időt kapjon a kapcsolat, időt kapjanak egymástól, saját maguktól.

Nem hiszem, hogy a "megcsalás" törvényszerűen szakításhoz, váláshoz kell vezessen, ebben egyetértek Önnel. Nagyon komolyan kell venni viszont abban az értelemben, hogy megtörténte jelzi a kapcsolatuk válságát. A válság persze nem azonos a válással, sőt válságból jobban is ki lehet jönni, mint ahogy belekerültek.

A véleményem az, hogy ezt a mostani nehéz élethelyzetet nem szabad lezártnak tekinteni. Önök akkor haladnak jó úton, ha a kommunikációt, a beszélgetéseket nem zárják le, hanem folytatják. Ennek - ha bármi mód van rá - nem szabad a dühödt, ellenséges vádaskodások formáját öltenie akkor sem, ha mindketten zaklatottak, és ha Ön nagyon megbántott és talán dühös is.

Fontos végig-végig beszélgetniük, hogy mi is van a kapcsolatukkal, mit szeretnének, mivel elégedetlenek, miért ragaszkodnak egymáshoz, mit hiányolnak, mit szeretnek. Ez esélyt ad a kapcsolat megújítására, a bizalom visszaállítására.

Fontos dolog: a gyerekeket ki kell hagyni a folyamatból, nekik nincs, nem szabad hogy legyen szavazatuk abban, hogy folytatódjon, vagy fejeződjön be ez a házasság. Fontos, hogy Önök, szülőként kíméljék meg a gyerekeket attól, hogy nekik állást kelljen foglalniuk, hogy kinek van igaza, ki cselekedett helyesen, vagy helytelenül.

Sok erőt és kitartást és türelmet kívánok Önnek ahhoz, hogy sikerüljön a jelenlegi helyzetet bölcsen, türelemmel és 20 évnyi elkötelezettséggel a férjével közösen mérlegelni, és a döntés melletti elköteleződést kiérlelni.

Üdvözlettel:
Dr. Biró Eszter

Kedves Kata, fogadja először is együttérzésemet, nagyon nehéz időket él meg, tudom.

Bármennyire is nehéz 3 hónap van Ön mögött, ez a gyász idejét tekintve még rövid idő, sajnos nem várható, hogy ilyen hamar talpra álljon, de jó ha tudja, hogy idővel könnyebb lesz.

Figyelmébe ajánlom Verena Kast A gyász című könyvét (http://www.libri.hu/konyv/a-gyasz.html), valamint Judy Tatelbaum Bátorság a gyászhoz című művét (http://www.scribd.com/doc/28757058/Batorsag-a-Gyaszhoz-konyvreszlet).

Amennyiben úgy gondolja, hogy szakszerű segítségre van szüksége, akkor ne habozzon segítséget kérni pszichológustól, pszichiátertől. A legtöbb epilepszia centrumban is dolgozik pszichológus, ahol önt az epilepsziájával kezelik, ott kérdezze meg, hogy hova forduljon. A területileg illetékes pszichiátriai gondozót is felkeresheti (http://www.lelekbenotthon.hu/tesztek/hova2.htm), ehhez valószínűleg háziorvosi beutalóra lesz szüksége, kérdezze meg előzetesen.

Sok erőt kívánok Önnek.

Üdvözlettel: Biró Eezter

Kedves Rita!
Szerintem, ha úgysem tudja titkolni, hogy rosszul esik, célszerűbb inkább szóvá tenni, mint némán tűrni. Nem hiszem, hogy érdemes volna kifejezetten "beszólni", veszekedni, de a másik véglet, hogy mindent lenyelni, sem vezet jóra.
Nem szeretném azzal áltatni, hogy amennyiben elég ügyes, akkor biztosan sikerül a kolléganő viselkedését megváltoztatni - nincs varázslat a birtokomban (máséban sem).
Fontosabbnak tartom ennél, hogy azt tudatosítsa magában, hogy ha ez a kolléganő másokkal is így viselkedik, akkor ez a történet, nem Magáról, vagy a többi kedves kollégáról szól, hanem a kellemetlen viselkedésű kolléganőről. Ne vegye tehát magára, amit mond!!!
Hamarosan úgyis belerázódik az új munkahelyi feladatokba (erre koncentrálja az erejét!) és az önbizalma növekedése eleve egyre védettebbé teszi majd az ilyenfajta sérelmekkel szemben. Keresse a kedves és segítőkész kollégák társaságát, barátságát, ez is sokat segít a helyzet feldolgozásában. Az ő tanácsukat is kérheti esetleg, amikor majd elég bizalmas lesz a kapcsolatuk ehhez.
Sok sikert az új munkájában!
Üdvözlettel
Biró Eszter

Nem kellemetlen a kérdés, egyáltalán (csak nem minden részére tudok megbízhatóan válaszolni), és nagyon is komolyan gondolom, amit írtam. A szexuális élvezet nem méret, hanem technika kérdése.

Kedves Kérdező, javaslom, hogy péniszméret ügyében jártas szakemberhez (urológushoz, andrológushoz forduljon.

Ami pedig a testméretekkel kapcsolatos aggodalmakat illeti: Sok fiatal nő aggódik, hogy túl kövér, sok fiatal férfi pedig amiatt, hogy kicsi a pénisze. A valóságban általában nem a tényleges méretekkel, hanem az önbizalommal szokott lenni. Az átlagosnál nagyobb testsúly, vagy az átlagosnál kisebb pénisz esetén is abszolúte lehet szexuálisan vonzónak lenni, mindkét fél számára kielégítő szexuális életet élni.

Tévedés, hogy elsősorban a méret számítana. Hatalmas pénisz sem garantálja a szexuális partner kielégítését. A lényeg nem a méret, hanem a mód, ahogy a szexuális életét éli, hogy figyel-e a partnere igényeire, hogy gondot fordít-e az előjátékra, stb.

Kedves Zsuzsi, a kérdését nem furcsállom, de válaszolni nem tudok rá, ha igazán érdekli a dolog (és ha egészségügyben akar dolgozni, akkor KELL, hogy érdekelje), akkor érdemes a válasz megtalálása érdekében egy pszichológust felkeresni.
Nem is hiszem, hogy a válasz olyan egyszerű, mint a 2+2 szerű matematikai műveletekre. Nem is biztos, hogy a mai viszolygása az anyukájával való együtt alvásból ered, inkább azt gondolom, hogy a szívveréshez való speciális viszonya már akkor is meglehetett, kevés olyan gyerek van, aki csak az anyukája szívdobogását hallva tud aludni - csecsemőkorban ez még eléggé szokásos dolog, de nagyobb gyermekkorban egyáltalán nem.
Talán a biztonság érzésével függ ez össze? Az élet közvetlen érzékelésével? A haláltól (a szív megállásától?) való félelemmel? Csak találgatok, nagyon kevés az információm.
Javaslom, hogy keressen fel egy pszichológust, keresgéljen segítséggel.
Üdvözlettel: Biró Eszter

Kedves Kérdező!

A leveléből nem tudom eldönteni, hogy ez a férfi vajon tapintatosan lerázni akarja azzal, amit mond, vagy tényleg úgy gondolja, hogy lassabb ütemben alakulhatna Maguk közt valami. Vajon az, hogy nem keresi a kontaktust, nem arra utal, hogy nem nagyon akarja ezt a kapcsolatot?

Valahogy az a kérdés motoszkál bennem, hogy Magának miért volna olyan fontos ez az új kapcsolat? Összefügg ez a régi kapcsolat elvesztésének fájdalmával? Azzal, hogy nagyon nehéz egy hosszú kapcsolat után egyedül lenni?

Szerintem fontos, hogy ne azért akarjon egy új kapcsolatot, mert rossz egyedül. Egy kapcsolatnak (réginek vagy újnak) saját maga miatt kell fontosnak lennie, nem pedig azért, mert az egyedüllétnél minden jobb.

Nem tudok jól válaszolni arra a kérdésre, hogy keresse-e őt. Ha ez a férfi Önt önmaga miatt vonzza (tehát ez a férfi egy igazán vonzó személyiségű ember az Ön számára), akkor tapintatosan, nem nyomulósan érdemes lehet tartani vele a kapcsolatot. Ha viszont az egyedüllét ellen harcolna ezzel a kapcsolattal, akkor szerintem jobb volna visszavonulni, és olyan párt keresni, akivel kölcsönös vonzalom alapján alakulhatna kapcsolata.

Tudom, hogy egy szakítás után nehéz az egyedüllét, de 23 évesen nagyon sok minden jó várja még - most élvezze a függetlenséget, a szabadságot, találjon Magára, az élet elhozza az új kapcsolatot is. Vagy ennek a férfinak a személyében, vagy valaki máséban, akit még nem is ismer.

Üdvözlettel: Biró Eszter

Kedves Aggódó Anyuka, sajnos ha nagyon kiabálós a tanító néni, az válthat ki félelmet, szorongást az érzékenyebb gyerekekben - meg a nem nagyon érzékeny gyerekekben is. Önnek igaza van, hogy fontos a gyermekét megnyugtatni. Dicsérje is sokat, hogy mennyire okos, jól megy neki a tanulás.

Én azt tanácsolnám önnek mindezeken felül, hogy keressen fel egy gyermekpszichológust (egyedül, a gyermeke nélkül) - a nevelési tanácsadóban lehet szülőkonzultációt kérni - és ossza meg ezt a problémát egy hozzáértővel. Én nem érzem magam elég okosnak ebben, mert én felnőttekkel foglalkozom. Egyébként is többet ad egy személyes beszélgetés, mint egy pár mondatos internetes tanácsadás.

Azért tanácsolom ezt, hogy a kisfia segítséget kaphasson, úgy is, hogy a pszichológus segítsen feldolgozni az iskolakezdés nehézségeit (ez minden gyereknek nagyon nehéz időszak, nagy a különbség az ovi és az iskola között). Ennek lehet az a módja, hogy ön kap tanácsot arra, hogy mit tegyen, de az is lehet, hogy a kisfiát is el kell majd vinnie. Ezt majd a gyermekpszichológus mondja meg.

Semmiképp sem javaslom, hogy maga gyógyszerelje a gyermeket, ebben is kérjen tanácsot. Érdemes felkeresnie a tanítónőt is, hogy személyes benyomásai is legyenek róla, hogy milyen ember, és hogy vele is beszélhessen - nem a kisfia félelmeiről, hanem arról, hogy ő hogyan látja a kisfia és az osztály jelenlegi helyzetét. Elképzelhető, hogy iskolaváltást is érdemes megfontolni, de ezt is csak és kizárólag aztán fontolgassa, ha pszichológus szakemberrel személyesen is beszélt, neki kell segítenie eldönteni, hogy a félelmeket vajon a kisfia félőssége okozza, vagy pedig valóban a tanítónő módszereivel lehet a gond.

Üdvözlettel: Biró Eszter

Kedves Zsuzsi! Arra kérem, hogy a kérdését pszichiáternek tegye fel, én sajnos nem értek hozzá. Biró Eszter

Tisztelt Kérdező!

Javaslom, hogy a kérdését itt az Orvostudakozón addiktológusnak, pszichiáternek tegye fel, én nem tudok erre válaszolni, nincs ilyen irányú tudásom és gyakorlatom.

Mindenesetre javaslom, hogy óvatosan, tapintattal járjon el, ui. a családtagok csak akkor tudnak segíteni egy ilyen probléma megoldásában, ha a jó kapcsolat és a bizalom megmarad. Azt se felejtse el, hogy mivel a gyermeke nagykorú, kizárólag akkor tud neki bármiben segíteni, ha jó a kapcsolatuk, és egyetértésre tudnak jutni abban, hogy mi a probléma, és merre kell elindulni.

Üdvözlettel: Biró Eszter

Kedves Nyusza, szívből örülök, hogy jól van. Önbizalmat, határozottságot kívánok Önnek. Az életének egy új szakasza kezdődött meg, aminek a lehetőségeit és örömeit még nem ismeri, kívánok vállalkozókedvet és kíváncsiságot is ezeknek a felfedezéséhez.
Biró Eszter

Kedves Tina, köszönöm a visszajelzést, örömteli és sikeres keresést kívánok.Biró Eszter