Korbuly Ágnes válaszol

Kedves Ágnes!

Tegnap voltam a pszichiáteremnél, és azt mondta hogy pszichológust is be kell vonni.
Így elintéztük a dolgot és 23-ára kaptam is időpontot.
A baj az hogy nagyon félek a dologtól, mint minden újtól....
Az első találkozás alkalmával mi szokott lenni?Hogy zajlik az első találkozás?
A pszichológiai tesztek miből állnak? Mi a célja?
Előre is köszönöm
zsuzsi

Kedves Ágnes

8 hónapos kisfiammal vagyok itthon. Azzal kezdeném, hogy tervezett baba volt, nagyon vártuk, nagyon szeretjük. De úgy érzem ahogy nő, egyre kevesebb a türelmem hozzá. Mondhatni mióta megszületett, reggel 6-tól este 9ig "nincs nyugta" az embernek. Az éjszakát átalussza, de napközben a lakásban babakocsiba kell tologatni a küszöbön, hogy elaldujon. a kiságyba ha leteszem, ordít. Mellette minden nap főznöm kell, a háztartást el kell látnom, ráadásul a korának megfelelő ételekből se eszik meg mindent a Kicsi, ( úgy főzőcskézek mindig neki, de az se mindig ízlik) stb.... A párom ha hazaér, leül a gép elé,foglalkozhatna többet is a kisfiunkkal. De szeretne második gyereket is. Ez mellé még társul az a probléma is, hogy a terhesség alatt felszedett kilókat nem sikerült még leadni. Van rajtam legalább egy tízes, és mindenkitől azt kapom hogy kicsit visszább kéne fognom az evészetet. De még szoptatok, naponta 5ször, persze ez mellett napi 3szor mást is kap a Kicsi. Ma kiborultam. Fogyókúrázzak is, de legyen elég tejem is, és a Kicsihez is legyen türelmem, a háztartást is lássam el..... Egyre sűrűbben eszembe jut, hogy nem vagyok benne biztos hogy lelkileg bírnám vállalni a második gyerkőcöt, bár szeretném. Mit tanácsol?
Válaszát köszönöm.
Gréta

Kedves Doktornő!
Mi az öngyilkosság kísérlet következménye tiniknél?
És mit gondolnak az öngyilkos emberekről az emberek?
Előre is köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő! Szeretném a segítségét kérni. Egy egészen különös problémám van. 22 éves vagyok és együtt vagyok egy lánnyal már lassan 1,5 éve. Viszont az a bajom , hogy a lánynak van egy kutyája amit nem tudok elviselni. Szeretem az állatokat, de azt a kutyafajtát nem és rossz lesz tőle a közérzetem akárhányszor ránézek. Sajnos ez kihat a párkapcsolatomra is.A barátnőm nem akarja eladni mert a szívéhez nőtt a kutya.És mostanában egyre többet hozza hozzánk és ha látnom kell a falra tudnék mászni tőle.Nem szeretném elhagyni a lányt , ő az életem értelme. Miatta próbálom háttérbe szorítani a nem tetszésemet a kutya iránt. Nem tudom mitől alakulhatott ki bennem. Lehet ezt kezelni valahogy , vagy van rám valamilyen gyógymód? Minden segítség jól jönnek , mert szeretnék ettől megszabadulni. Előre is köszönöm a segítségét. Üdv! Ádám!

Tisztelt Doktornő!

Én egy 32 éves,boldog családban s párkapcsolatban élő nő vagyok.De amiben nem vagyok boldog az a munkám.Vagyis nem érzem jól magam a munkahelyemen.Tudom változtatnom kéne.Szeretteim támogatnak döntéseimben.Már ez a sokadik munkahelyem.Jelenleg nem jövök ki a felettesemmel aki egy alkoholista férfi.Nagyon megalázóan bánik a nőkkel.S az itt dolgozó nők többsége sem mer szólni.Persze a munkáját mindenki rendesen végzi.S nem vagyok jó viszonyban az egyik kolléga nőmmel sem.Tűrtem csak eddig.Neki sem mer szólni senki sem.Mindenki félti az állását.Én valószínű félreértettem valamit ettől a nőtől,s magamra vettem a dolgot.Erre kiakadtam nagyon csúnyán.S a háta mögött mutattam egy fenyegetőt.Nem hozzám méltó volt.Beláttam,bocsánatot is kértem de már nem segített.Most én vagyok a rossz.S azt is mondták forduljak orvoshoz.Ez bántott.De megtettem.A kérdésem:tényleg pszichikai eset vagyok?A lényeg:fel szeretnék mondani.Nem bírom itt már!S amúgy is változásra vágyom!
Köszönöm előre is válaszát!

Tisztelt Doktornő!
Kissé összetett problémával fordulok Önhöz. Kisfiam 3 éves múlt, jelenleg óvodába jár. Fejlett, okos gyermek, óvónői mégis "panaszkodnak" rá. Pedzegetik a hiperaktivitást, vagy a gyenge idegrendszert. Amikor bekerült az óvodába, néhány napig teljesen problémamentes volt, szépen eljátszott, hamar beszokott (bölcsődés volt előtte, bár más épület, gyerekek, de oda is hamar beszokott). Majd elkezdett lökdösődni, amit ugye agressziónak neveztek. Azt hozzáteszem, nem mérgesen lökdösődött, csak így próbálta magára vonni a figyelmet, kajláskodott, ütögette a gyerekeket. (Ezt sajnos a bölcsiben "tanulta", egyik kispajtásával igencsak összebarátkozott, aki azzal fogadta az első napján ott, hogy fellökte. Eleinte megszeppentünk rajta, majd sajnos ez egyre inkább játékká vált köztük.) Ezután állítólag nem akart játszani, csak a szőnyegen hemperegtek, ez volt a játék. (Udvaron viszont nagyon jól elszórakozott, valamint itthon is eljátszott szépen, akár egyedül is.) Elkezdődtek a bepisilések éjszaka, pedig már jó ideje nem voltak, engedetlen lett, akaratos. Gondolom ennek a dackorszak sem tett jót. Egyre többször mentem be arra, hogy a gyerekek, óvónők panaszkodtak a fiamra, hogy hangos, nem marad nyugton, sokat beszél, és mindig jár keze-lába. Észrevettem rajta egyfajta feszültséget, izgatottságot is.
Azt azért megjegyzem, hogy kétéves kora után voltunk neurológián, mert úgy vettem észre, ébredés után, vagy amikor izgatott volt-pl egy új játék miatt- kicsit remegett a keze. Alvás közben vizsgálták, nem találtak semmit, remegést sem produkálta, csak azt mondogatták, milyen szépen beszél, milyen ügyes...
Most 3 hétig nem voltunk óvodában, szépen lenyugodott, szót fogadott, türelmes lett, nem igazán kellett vele veszekedni semmiért. Ismét szobatiszta lett, és szinte teljesen visszakaptam a kisfiam. Most megint elkezdődött az ovi, vele a bepisilés (még ott is), a feszültség, az engedetlenség, az örökmozgás.. Kezét megint láttam, mintha remegne. Óvónő megjegyezte, hogy „kényszermozgásai” vannak, meg „kényszerbeszéde”. Azt még megjegyzem, Ő sosem volt az az elülős kisgyermek, mindig megy, kivéve ha olvasunk, vagy diát, mesét nézünk, vagy hasonló szituációkban. Ha valaki jött hozzánk, vagy ismerős kisgyermekkel találkoztunk felpörgött, ment a kajláskodás, visítozás, rohangászás, egyszóval produkálta magát. Tényleg sokat beszél, de mi sokat foglalkozunk vele, mindig kíváncsi, érdeklődő, várja a válaszokat. A MIÉRT? –korszak nálunk nem úgy zajlott, hogy lezártuk egy csak!-al, hanem mindig elmagyaráztunk neki mindent, a saját szintjén. Én nem érzem úgy, hogy túl sokat beszélne, de hát én elfogult vagyok. Mindenesetre az Óvónők hatására kezdem figyelgetni a gyermekemet, és már félek, hogy tényleg valami komoly baja van. Valóban lehet ez hiperaktivitás, vagy neurológiai probléma? Kihez tudok fordulni ilyenkor? Hol kezdjem? Elnézést a hosszú levélért, próbáltam mindent leírni, ami eszembe jutott. Nagyon el vagyok már keseredve, hogy valami baj lehet a kisfiammal..
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Virág

En azal fordulok onhoz hogy csak 14 cm a penisem erektalt alapotban es nem tudom hogy ciki e a lanyoknal,en ugy gondolom hogy kicsi. Megerteset koszonom .

Kedves Ágnes!
63 éves nyugdíjas vagyok, 5 éve szedek Serliftet ( nem folyamatosan, de majdnem). A diagnózis: generalizált szorongás. A kezdetkor szedtem Rivotrilt is, de csupán 3 hétig, utána szükség esetén Xanaxot vettem be. Idén tavasz óta nem tágít a szorongásom, és már nagyon kezd elkeseríteni ez az állapot. Igen, hosszadalmas stressznek voltam/ vagyok kitéve (gondok egyik fiammal). Nincs étvágyam sem, csupán este tudok enni, estére oldódik a szorongás bennem. A Serliftet a szakorvos javaslatára este kellett szednem, de most reggel szedem, próbálkozom, hogy lenne jobb, mert a reggelek, délelőttök nagyon nehezek nekem. Mit javasol, mit tehetnék, hogy javuljon az állapotom?
Köszönettel

Tisztelt Doktornő!27 éves vagyok,3 éve van jogosítványom,de nem nagyon vezettem.Most azonban muszály vagyok mert a kislányom ovódába jár és van még egy kissebb gyerek is igy kénytelen vagyok kocsival menni érte.Az a gondom hogy nem szeretek vezetni és emiatt már egész nap stresszelek,hogy nemsokára mennem kell.Egész nap ideges vagyok emiatt.A kérdésem az lenne hogy mit lehetne tenni ez ellen esetleg valami stresszoldót szedni?válaszát köszönöm

Tisztelt Korbuly Ágnes!

"Érdekes" észrevételeim vannak magammal kapcsolatosan az utóbbi időben: fényképek, videófelvételek visszanézése után, - amelyek nemrégen készültek -, igen meglepődve vettem/veszem tudomásul, hogy mennyire másképpen nézek ki, mint amilyennek a tükörben látom, ill. "belülről" érzem magamat. Ezekhez képest ezek a képeken, felvételeken sokkal öregebb nő "néz" vissza rám. Tisztában vagyok vele, hogy az idő csak ront a helyzeten, mégha ez is az élet rendje, de nem könnyű feldolgozni ezt a változást.

Ez azt jelenti, hogy nem tudom elfogadni az öregedés tényét, egyébként ez a "megélés" másnál is így jelentkezik?

Előre is köszönöm válaszát.

Éva

Kedves Ágnes!



Egy éve járok pszichiáterhez paranoid sch. miatt!

A baj az hogy semmi javulást nem érzek, ugyan úgy vagdosom magam, kedvetlen vagyok!

Már sokféle gyógyszert kipróbáltunk, de nem használ semmi, vagyis ami használna egy kicsit attól meg hízom!

A kérdésem az lenne, hogy mikor várható már javulás? ha lesz! És mi ez a betegség egyáltalán?

ELőre is köszönöm

zsuzsi

Tisztelt Pszichológus Asszony!
12 éve élek együtt a férjemmel, 3 gyerekünk van, az átlagosnál jobb anyagi körülmények között. A férjem egy intelligens, komoly üzletember, aki nagyon sokat van távol és csak a munkájának él. A gyerekeket lényegében egyedül nevelem és mindemellett a felsőoktatásban dolgozom. A férjem, ha otthon van csak eszik, iszik, alszik, mint a "jó gyerek", egy fűszálat sem tesz keresztbe, nem segít semmit, mert "kifárasztja a munkája", és telefonál bezárkózva, hogy senki ne hallja. Már többször találtam nála prostituáltak telefonszámát is. Lényegében a gyerekek és én is belefáradtunk már a küzdelembe, hogy valamilyen családi programot merjünk szervezni, úgyis az van amit a férjem akar, nincs apelláta. A gyerekek magukba zárkózók, ki sem mozdulnak a házból, már az igényese sincs meg bennük arra, hogy bármit csináljanak. 2 évvel ezelőtt beleszerettem egy másik férfiba, akitől megkapom azt a szeretet, törődést, figyelmet ami mindig is hiányzott a házasságomból. 4 hónappal ezelőtt bejelentettem a férjemnek, hogy válni szeretnék, ami számomra nagyon furcsa reakciót váltott ki belőle. Azt mondta, hogy Ő mindent megbocsát és megváltozik, mert a család szent és sérthetetlen. A megváltozást azóta sem érzékelem. A férjem a Szerelmemet is megpróbálta egy hazugsággal eltaszítani tőlem, de Ő még mindig nagyon szeret és kitart mellettem. Nem tudom meddig bírja ezt, mert úgy látom már ez a helyzet neki sem jó. Én tudom, hogy ezt a helyzetet nekem kellene megoldanom, de a férjem olyan mértékű lelki nyomást gyakorol rám, hogy az teljesen megbénít, már-már hipnotizál és most tehetetlenül vergődöm, mint egy idegbeteg strucc nem merek tenni semmit. A férjem azt mondta, ha elválok a gyerekeket elveszi tőlem, nagyon jó nevelőnőket tud Ő fogadni. Ha arra gondolok, hogy a gyereket elveszi tőlem, akikről eddig szólt az életem, sírógörcsöt kapok, közben pedig utálom ezt a "sivár kriptát", amiben élve el vagyok temetve. Most a kérdés kettős. Áldozzam fel magam egy egy olyan férfiért, aki csak a gyerekei anyját látja bennem, a nőt már régen elfelejtette, és csak arra kellenék, hogy rendben tartsam a környezetét és neveljem a gyerekeink vagy válasszam azt a férfit aki igazán szeret, felnevelné sajátjaként a gyerekeim (már ha a férjem nem perelné el Őket), és akitől megkapnám azt az életet amire mindig is vágytam. Nem tudom, hogy képes lennék még leélni 40 évet ebben a családban, a gyerekek néhány év múlva kirepülnek és én magamra maradnék egy olyan emberrel, akit már nem szeretek, aki egy hideg, kimért, sótlan alak. A házasságunk kezdetén (ami maximum fél éves intervallumot jelent) én egy életvidám, mosolygós nő voltam, mára azonban egy meggyötört, megsavanyodott, koravén nő lettem. Amikor a Szerelmemmel vagyok, újra a régi a Csillának érzem magam, akinek van kedve élni és nem robotként éli az életét és alig várja, hogy véget érjenek a napok, hogy végre pihenhessen. A helyzet nagyon bonyolult, szeretem az új párom és nem akarom elveszíteni, de a gyerekeim sem. Kérem adjon tanácsot, hogyan törhetnék ki ebből a kábult állapotomból.
Várom válaszát.
Köszönettel: Barna Csilla

Kedves Ágnes
38 éves nő vagyok.
Körülbelül 10 éve érzem, hogy valami nincs rendben velem.
Úgy érzem más vagyok mint egy "átlagos" gondolkodású ember.
Mostanra rájöttem, hogy túlérzékeny vagyok.
Tudom ez nem egy betegség, mégis nagyon nehéz ilyen "formában " élni az életem.
Nem szeretnék ilyen lenni, nem szeretnék mindenen meghatódni, nem szeretnék túlságosan szeretni, nem szeretnék ennyire jószívűnek lenni mert ebben a mai világban ez nem "kifizetődő".
Nagyon nehéz így a munkahelyemen, a családban, a párkapcsolataimban helyt állni.
Kérem ne értsen félre, nem gonosz és rosszakaró emberré szeretnék válni.
Csupán csak meg szeretném erősíteni vagy változtatni a gondolkodásomat vagy a bennem lakozó érzékeny embert.
Nem tudom mi tévő legyek, de ha nincs megoldás a problémámra, akkor inkább nem szeretném így tovább élni ezt az életet, mert így nagyon nehéz.
Tudom nem jó ilyen sorokat olvasni és elnézést is kérek.
De segítségre lenne szükségem.
Van egy gyermekem és őt nem hagyhatom magára, hiszen szüksége van rám.
De egy erős anyára van szüksége és nem egy folyton sírós mindenen elérzékenyülő szülőre.
Kérem ha tud segítsen nekem.
Köszönettel Butterfly