Kedves Piroska!

Már irtam önnek korábban, és most sikerült összeszedni a gondolataimat, amit szintén szeretnék önnel megosztani!

Az apám alkoholista már ebbe születtem bele, így nem sok éjszakát aludtam a saját ágyamba! Az egész így történt!
Álandóan menekültünk apám agressziója elöl, anyám mindig azt nézte hogy éppen kihez tudunk menni, kit nem zavarunk, kihez tudunk menni akár az éjszaka is, ha úgy alakul!
A nénikém volt erre a megfelelő személy, neki volt 2 fia, nálunk talán 3-4 évvel idősebbek! Sokszor náluk aludtunk! Már nem is tudom hogy kezdődött, de egy nap az idősebbik fiú nekiállt tapogatni, és úgymond megerőszakolt! Én kis fejjel hiába próbáltam megvédeni magam, egyedül kevés voltam hozzá!

A sors gyakran úgy hozta hogy ismét náluk aludtunk, így elkerülhetetlen volt hogy ismét megtörténjen! Ez több éven keresztül így folytatódott! Ha nem mentünk fel hozzájuk akkor ő jött le hozzánk, és ismét megtörtént! Egy kis idő után már nem is tiltakoztam, úgy gondoltam, hogy ha hagyom magam, akkor előbb szabadulok! Ami így is történt, csak hogy élveztem is a dolgot, ami akkor nem is tűnt olyan nagy bajnak!

12-13 éves koromba hagyta abba, amikor úgymond nagy lány lettem! A problémák igazából akkor kezdődtek igazán, amikor tényleg felfogtam hogy mi is történt, és ez nem helyénvaló! Rossz volt rádöbbenni hogy igen én ez vagyok, akit csak úgy bármikor....

Amikor kikerültem általános iskolából teljesen más ember lettem, az előtt nagyszáju nagy dumás lányból, egy félszeg, önbizalom nélküli, emberke voltam, aki kisebbnek érezte magát mind a többi ember!
Kerestem az olyan emberek társaságát akiket valamilyen szempontból nehezen fogad el a társadalom! Elkezdtem lógni a suliból, ittam, suli mellet, vagy helyette, füveztem, vagdostam a kezem... és még sorolhatnám! Ezek a dolgok közül az ivás és a vagdosás megmaradt! Érzéketlen lettem!

Nem tudok normális kapcsolatot kialakítani, érzelmek nélkül megyek a kapcsolataimba, ami általában nem működnek!
Szexuális életem nem igazán van, az előző kapcsolatom 1 évig tartott, ez idő alatt 4 szer voltuk együtt, és akkor sem volt sikeres! Majd sok veszekedés után szakítottunk! A jelenlegi kapcsolatom 3 hónapos, vele már többször voltam együtt, de nem érzek semmit, nem élvezem az együttléteket! Neki elmondtam hogy mi történt kiskoromba, de csak látszólag fogadja el, én úgy érzem! Azt mondja hogy megérti hogy az együttlét az nekem nem jó, de neki hiányzik a szex, és próbál is közeledni felém, amit én nem akarok, de megteszem, hisz neki erre van szüksége!

Vajon jól teszem? Már magam sem tudom!
Zsuzsi

Kedves Piroska!

Van két gyermekem egy 25 éves fiam és egy 22 éves lányom! Evvel még nincs is semmi baj, mert nagyon szeretik egymást!
De van egy furcsa szokásuk ami hihetetlenül bosszant!
Találtak az interneten olyan számítógépes játékot ahol ketten is tudnak játszani, még ez sem lenne baj, mert mindketten dolgoznak, és a ház körüli munkákat is megcsinálják, de van egy olyan baj, hogy a játékba hogy ha az egyikük meghal a játékba akkor újra előröl kezdik az egész pályát és ez eléggé bosszantja őket, és így eldöntötték azt hogy aki miatt újra kell kezdeni az kap ököllel a kezébe! Hát azt gondolom mondani sem kell hogy a fiú erősebb, és a lányomnak a keze úgy szokott kinézni mint akit állandóan vernek! Valami hihetetlen hogy ebbe mi a jó nekik?
De addig szokták ütni egymást amíg annyira fáj nekik hogy hozzá se lehet érni!
Ez mitől lehet? Szeretik a fájdalmat? Mit tudnék tenni hogy ezt ne csinálják?
Hiába mondom nekik hogy ne üssék egymást, hanem inkább találjanak ki valami mást, ami nem okoz fájdalmat a másiknak, de egyszerűen nem hallgatnak rám!
Őn mit gondol erről?
Zsuzsa

Kedves Piroska!

Tudna nekem olyan oldalt ajánlani ahol olyan emberek vannak, akik vagdossák magukat?
Előre is köszönöm!
Timi

Kedves Piroska!Nagyon nagy problémával fordulok önhöz,de már tehetetlenségemben,azt hiszem.Az anyukámról van szó aki fiatal,43 éves.Van egy ikertestvére ö is nő,és nemrég kórházba került,és azt hiszem ez a kiváltó ok az anyukámnál.Az ikertestvérének váratlanul szívmütétre került sor.Azért váratlanul mert soha nem volt még kórházban illetve nemigen volt semmi komoly baja...És az anyukám azóta csinálja azt amit...Elöször azt mondta,hogy nagyon fáj a szíve,egyébként magasvérnyomással küzd,de talán örökletes,mert az ő családjában mindenki.Szóval a szívfájdalma miatt járta kezdetben az orvost.Kapott gyógyszert,de ennek ellenére is azt mondta hogy apukám vigye be a kórházba mert akkora a fájdalma hogy ő meg fog halni.Bevitte.Kivizsgálták.Még szivultrahangot is kért és ott is mindent rendben találtak.A vérnyomása is elfogadható volt.Meg vért is vettek.Szóval minden eredmény ezzel kapcsolatosan jó lett.Erre fel azt mondta hogy most meg a veséje fáj,és megint sírt jött azzal hogy meg fog halni.Azt is kivizsgáltattuk semmi baja.Aztán azt mondta,hogy a gyomra fáj,majd a torkába gombócot érez,amire azt mondták hogy depresszió.Volt nőgyógyásznál is hogy nem e változókor.Benne van de nagyon picit,az nem okozhatja ezt.Folyton be akar menni a korházba eljátsza szerintem legalábbis hogy rosszul van.Mert mikor azt mondja akkor se nem fehér se nem piros az arca.Nem látom hogy tényleg rosszul lenne.Kap vérnyomáscsökkentő gyógyszert meg xanaxot.Megmondták hogy menjen pszihológushoz,de ö azt mondja hogy nem bolond.Hiába próbáljuk mondani hogy menjen el,képtelenség rávenni.Állandóan kitalál valamit,és azt hajtogatja hogy meg fog halni.Mondtam már neki hogy foglalja le magát valamivel de állandóan hangulatváltozásai vannak és egyszerüen nem lehet vele beszélni,Vagy sír,ha felhozom ezt mert hogy nem vesszük komolyan vagy üvölt hogy neki nincs idegzete semmihez se.Mostmár magára hagytam nem birom ezt.Inkább nem megyek hozzá,mert már kikészülök tőle.És nem tudom mi lenne a megoldás.Van két gyönyörü unkoája és azokkal se foglalkozik,mert nincs hozzájuk idegzete ezt mondja.De az a baj hogy neki sosincs semmihez se,és ez igy nincs rendbe.Kérem adjon nekem valami tanácsot tehetnénk e valamit az anyukámért.Válaszát nagyon várom és köszönöm!Üdvözlettel:Andrea

Kedves Piroska!

Már írtam önnek nemrég a páromról, és a kapcsolatunkról, amire gyors választ is kaptam amit nagyon köszönök!
De újabb probléma merült fel és nem tudom mit csináljak!
A párom nem foglalkozik velem semmilyen téren, ebbe nem csak a szexet értem, mert azt elfogadom, hogy ő ilyen! De bármilyen kis közeledést elutasít, nem érhetek hozzá, nem puszilhatom, nem ölelhetem! Ezt már nem tudom elviselni, borzasztóan szeretem, és ha ezt nem érti meg, akkor nem tudom mit tegyek! Megpróbálok mindig a kedvébe járni, meglepem minden kis aprósággal, megpróbálom kimozdítani otthonról, de egyszerűen semmi, sőt még inkább úgy érzem hogy minden felesleges, semmi nem jó neki!
Néha úgy érzem, hogy evvel csak provokálni akar hogy szakítsunk, de azt nem tudnám megtenni, mert szeretem!
A szakember gondolatát meg sem merem neki említeni, mert attól félek hogy ezt is másképpen fogná fel és szakítana!
Mit csináljak? Hogy tudnám meggyőzni arról hogy nem bántani hanem szeretni akarom!
Előre is köszönöm a válaszát!
Peti

Kedves Piroska!

A páromat állítólag zaklatták kiskorába, és ez kihat a párkapcsolatunkra, egyáltalán nem kívánja a szexet, és ha együtt is vagyunk akkor sem élvezi a dolgot! Nem tudom mit tehetnék, hogy neki is jó legyen! Ez miatt nem szeretném ha vége lenne a kapcsolatunknak, mert nagyon szeretem, de így nem tudom hogy lesz e jövője ennek a kapcsolatnak, egyébként is elég furcsa a leányzó, én megbízom benne minden téren, de ő nem mond el nekem semmit, legalábbis fontos dolgokról nem beszélünk! Én szeretném vele tisztázni ezeket a dolgokat és próbálok kezdeményezni hogy beszéljünk, mind a szexről, mind róla hogy jobban megismerjem, de egyszerűen nem akar, úgy érzem hogy nem szeret és nagyon hideg a kapcsolatunk, de nem hiszem hogy lenne neki valaki más, mert elég antiszociális, nem jár sehova és az emberutálata néha rám is kihat!
Mit tudok tenni, hogy jobban megbízzon bennem? Hogy tudok neki segíteni?
Peti

Kedves Doktor nő!

Fogalmam sincs, mi ütött belém az utóbbi egy év leforgása alatt, sajnos nem látom át ezt a kuszaságot, ezért kérem az Ön segítségét. Az a helyzet, hogy napi rendszerességgel egyik pillanatról a másikra elvesztem a türelmemet, ingerült és feszült leszek, aztán azon kapom magam, hogy torkig vagyok mindennel és mindenkivel, aki és ami csak körülvesz. Ilyenkor már élni sincs kedvem, mert semminek és értéktelennek érzem magam. Szüntelenül lelkiismeret furdalásom van az éhezők, az állatok, a természet épsége miatt, aminek a lerombolásában én is részt veszek, úgy érzem, csak kihasználom a Földet. Egy barátom sincs, mert ha meg kell szólalnom, attól félek, nem értik majd, amit mondok (mert elhadarom vagy nem artikulálok eléggé), és amikor a csoporttársaimmal kellene kapcsolatba lépnem, egyszerre leblokkol az agyam, nem jut eszembe semmi értelmes, holott az emberekkel jól kijövök - akikhez nem köt semmi. A barátom (vagyis a szerelmem) iránt is kaleidoszkópszerűen változnak az érzelmeim - egyik pillanatban lángolok érte, míg a másikban azt kívánom, bár ne lenne egyáltalán párom. A kedvenc területeim sem kötnek le, úgy érzem, semmi sem kelti fel az érdeklődésemet, ez pedig nagyon frusztrál engem, hiszen egykor én voltam a suli "agyaként" elkönyvelve. Hiányzik nekem a régi önmagam! Az a tettrekész és tudásszomjas ember, aki valaha voltam, mert úgy érzem, akkor lehetett igazán teljes az életem!

Van néhány előzményem, ami eddig eszembe sem jutott. Mintegy 3 évvel ezelőtt átestem egy betegségen, közvetlenül az érettségi előtt , agyonstresszeltem magam, és ennek az lett a vége, hogy másfél hétre bekerültem a pszichiátriára. Noha, ennek a betegségnek ma már nem érzem nyomát, kivéve talán az érdektelenséget.
A szüleim másfél éve elváltak, mert kiderült, hogy 22 éven keresztül becsapták magukat és egymást - ráébredtek, hogy sosem voltak őszinte, meleg és tiszta érzelmek abban a kapcsolatban, tehát szerintem éppen ideje volt. Most az anyukámmal élek egy panellakásban, aki nagyon odaadó, viszont nem merek őszinte lenni hozzá bizonyos területeket illetően, mert ha valami nagyon nem tetszik neki, félek, hogy nem tud uralkodni magán és megver. Ez a válás óta kétszer fordult elő. Egyszer visszaadtam neki a pofont, aminek nyoma lett, és ezt minden ismerősünknek mutogatva lejáratott engem.

Itthon folyamatosan érezni a vibráló feszültséget, ami anyából árad, amikor hazaér, mert felhúzza magát a munkahelyén és azon, hogy még nem talált magának újabb párt. Szívem szerint elköltöznék, de nem tudnék hová menni. Legszívesebben keresnék magamnak egy munkát és csak azzal foglalkoznék, mert az Egyetembe úgy érzem, belefásultam, és azzal legalább pénzt is keresnék - nem tudná anya többé a szememre vetni, hogy ő tart el. Az a gond, hogy ha ezt a szakot otthagyom, még az is lehet, hogy haza sem enged többet, mivel egyszer már megléptem egy szakváltást, és azért is szidott hónapokon keresztül. Emellett megígértette velem, hogy ezt a szakot addig csinálom vérrel verítékkel, amíg diploma nem lesz a kezemben. Úgy érzem, ez összeroppant engem.

Mit tehetnék, hogy kikeveredjek ebből a helyzetből? Kérem, segítsen! Előre is köszönöm a válaszát!

Tisztelt Doktor Nő!
Én egy 27 éves Nő vagyok aki elég sok lelki traumán megy/ment keresztül.
(mindkét szülő elvesztése még 18 éves koromban rokon illetve nagyszülők halála )stb. Elég feszült vagyok mindenen rágom magam nehezen tudok tovább lépni.Viszont nem vagyok egy befordulós típus szeretek nevetni szeretem a férjemet szeretem a családom.(inkább szorongok félek mi lesz ha....)Mindig ez jár a fejemben.
Szeretnék gyermeket ami megint csak nem akar össze jönni(3 éve) járok orvoshoz (2 vetélés).Ez is eléggé le stresszel.
Az lenne a kérdésem hogy Ön szerint orvoshoz kellene fordulnom?
Ha nem akkor mitévő legyek?
Ha igen akkor pszichológushoz kell beutaló?
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel Éva

Kedves Kovács Piroska doktornő!


Párommal lassan egy éve vagyunk együtt, mindkettőnk életében igen nagy változást jelentett, hogy egymásra találtunk. Mindketten igazi társnak érezzük a másikat, nincs olyan pillanat, amiben ne éreznénk jól magunkat együtt, legyen az békés vagy nehézkesebb időszaka a közös életünknek.

Bennem nagyon erős az igény a biztonságra, bizalomra, ezért külön érdekes, hogy életem első igazi kapcsolata egy olyan férfivel van, akinek az életében igen sok nő megfordult, és személyiségéből fakadóan is szüksége van a folytonos elismerésre a másik nem irányából.

Ez igen sok nehézséget jelent, leginkább nekem, egy-egy különtöltött este alkalmával, de akár random módon bír rámtörni a bizalmatlanság bénító érzése, ami lassan fertőzi a kapcsolatunkat. Pedig a bizalomnak kellene lennie annak az alapnak, amire közösen építkezhetünk.

Párom mindent megtesz ennek kezelésére, végtelen türelemmel és segítőkészen áll ehhez a problémához, aminek kialakulásáért úgy gondolom, mindketten felelősei vagyunk. Én sokszor nem bízom saját magamban, ő pedig a mi kapcsolatunk előtt számomra elfogadhatatlan szabadossággal és felelősségmentesen élte az életét.

Mindketten igyekszünk változni, de engem a saját oldalam olyan mértékben kezd zavarni, hogy Öntől kérdezem, mi a módja annak, hogy leküzdjem a bizalmatlanságomat?


Üdvözlettel,
egy változtatni akaró

Kedves Doktorno!

Egy háromhónapos babánk van. Igény szerint szoptatom, szépen fejlodott eddig. Sajnos az utóbbi 2-3 hétben hetente 2-3 napon is elofordul, hogy nem tudok alundi. Lehetoségem lenne rá, mert a baba éjszaka csak egyszer szopik már. Nagyon fáradtnak érzem magam, amikor este lefekszem, de ennek ellenére ezeken az éjszakákon egy percet sem sikerül aludnom. Nagyon félek, hogy ez a szoptatást is meggátolhatja. Napközben sajnos hasonló a helyzet. Azokon a napokon, amikor sikerül aludnom, sajnos akkor sem sokat, mert azt az esti szoptatások megszakítják.

Mit lehet tenni az ilyen nagy fokú álmatlanság ellen? A szoptatást még legalább hat hónapig szeretném folytatni.

A válaszát elore is köszönöm.

Tisztelettel

Anita