Oszik Márta válaszol

Tisztelt pszichológus nő!
21 éves lány vagyok és párkapcsolati problémával fordulok önhöz.Van egy barátom aki 26 éves. Amikor megismert engem nagyon megtetszettünk egymásnak csak neki barátnője volt még akkor. Az előző barátnőjével folyton csak veszekedtek már szakítani akartak volna vele amikor kiderült a csajról hogy terhes. Ezért visszament hozzá elvette feleségül és engem otthagyott. Rá egy fél évre elvált tőle. Válása után sokat találkoztunk de nem tudta eldönteni hogy mit akar tőlem. Utána rá 6 hónapra összejöttünk! Azóta több mint 2 éve hogy együtt vagyunk. A problémám az lenne , hogy mostanába ugy érzem mint hogyha már nem szeretne annyira, és az bánt a legjobban hogy neki mindennél és mindenkinél a fia fontosabb. Ez még úgy oké is lenne csak ő ezt az egészet már nagyon túlzásba viszi! Az égig magasztalja azt a gyereket ,a gyereknek mindent ,de nekem meg semmit nem vesz meg sőt tőlem várja el hogy vegyek neki ezt-azt holott tudja hogy nincs pénzem mert nincs munkám sajnos és én ugy gondolom hogy nem egy nőnek kéne finanszirozni a férfinek a dolgokat hanem fordítva! Ha összeveszünk akkor elkezdi azt mondani hogy: "nekem nyolc akkor szakítsunk. Nekem nincs vesziteni valóm ott a fiam nőt én találok magamnak". Egyszerűen ha szakítanánk nem is érdekelné hogy vége lenne pedig már 2 éve együtt is lakunk egy családnál ahol 2 gyerekre kell vigyázni, mert az apukája egyedül neveli őket és külföldön dolgozik! És ez nekem nagyon rosszul esik meg az is hogy állandóan a fiával jönn. Nyaralni is úgy akar eljönni hogy hozza a fiát aki 3 éves. Én viszont meg igy nem akarok menni mert én most nem azért megyek el nyaralni hogy egy 3 éves gyerekre vigyázzak nekem az ugy nem kikapcsolódás! Csak ha ez megmondanám neki ugy is azt mondaná hogy: én vagyok a szemét meg hogy nem szeretem a fiát meg hogy ö most szakít ezért, még képes lenne meg is ütni annyira nemnormális már nála ez a dolog! Másnak is van gyereke mégsem isteni ennyire mint ahogy ö is. Olyan érzésem van mint hogyha csak egy mellék szereplője lennék az életébe!
Elhiszem hogy szereti a fiát meg persze szeresse is meg törődjön vele, de azért én is ott vagyok neki velem is kéne törődnie, foglalkoznia. Nem mindig érezteti velem azt hogy szeretne engem! Állandóan a fiam igy a fiam ugy az égig magasztalja és már idegesítően már szinte megutáltatja velem azt a gyereket. Engem meg sokszor csak szidni tud egy dicséretet nem kapok tőle sose ,hogy jól nézel ki vagy aranyos vagy ,vagy bármi... Mit tudna ön tanácsolni hogy mit tehetnek? Szeretem nem akarom elveszíteni de ha ő igy áll a dolgokhoz ez nekem nem lesz jó a későbbiekbe!

Tisztelt Doktornő!
A segítségét szeretném kérni, mert nem tudom mit kezdhetnék magammal. 22 éves lány vagyok és a legfőbb problémám az hogy úgy érzem nem vagyok szép. Ha a barátnömmel sétálok mindenki csak öt dícséri hogy milyen szép, milyen jó alakja van engem senki sem ,még belém is kötnek hogy vékony vagyok meg ha felveszek valamilyen ruhát nem az ,hogy megdicsérnének ,hogy milyen jól áll vagy jól nézek ki , hanem mindig találnak valamit amiben kötekedhetnek velem. Pedig nem érzem magam csúnyának főleg hogyha kisminkelem magam a hajamat is megcsinálom meg kiöltözök. Nem vagyok dagadt sem ,vékony vagyok. Mindig ez van akármelyik barátnömmel vagyok hogy a fiuk mindig csak a barátnömet veszik észre öt dicsérik engem viszont nem. És ez rosszul esik nekem. A másik problémám meg az hogy nagyon visszahúzodó csendes vagyok. Nem tudok beszélgetni fiukkal. Ha a barátnömmel odamegyek egy fiú társasághoz belőle dől a szó meg a nevetés sajnos belőlem meg nem. Sok fiu már meg is jegyezte hogy miért nem beszélek? Egyszerűen nagyon szorongok nem tudok velük beszélgetni. Ha lány társasághoz megyek oda akkor minden oké de ha fiu társasághoz akkor valamiért nem megy az ismerkedés....Mit tudna nekem tanácsolni hogy mit tehetnék hogy ez megváltozzon? utálom magamat ezért hogy ilyen vagyok. Annyira jó annak akik nem gátlásos és könnyen tud ismerkedni...Az is a baj hogy nem nagyon vannak abrátnöim. Egy van de a többit elveszitettem egy hülyeség miatt! Volt egy barátnöm Kincső akivel már gyerekkorom óta jóban voltam. Észrevettem rajta még 3 évvel ezelött hogy nagyon megváltozott kétszínű lett. Egyszer megkértem hogy falazzon nekem valamibe és ö meg egyszer benne volt egyszer nem de ezt egy nap alatt eljátszotta velem vagy 20-szor...Akkor én meg haragudtam rá. Volt még egy barátnöm Klaudia.....Amikor Kincsö Klaudia meg Cintia felém jöttek én akkor sarkonfordultam és nem köszöntem nekik erre Klaudia megharagudott rám. Cintia is gyerekkori barátnöm volt de ö azért haragudott meg rám mert a volt pasijával összejöttem. Megtudom érteni Cintiát hogy már 4 éve szóba sem áll velem meg nem köszön nekem pedig sokszor egymás mellett megyünk el, de valahogy azt érzem hogy nincs igaza! Miért bántja azt Cintiát hogy összejöttem a volt barátjával amikor már amugy sem szerette a volt barátját meg ha én nem léteznék ök akkor is szakitottak volna. Kincső meg Klaudiát sem értem. Mindig azt mondták nekem hogy én vagyok a legjobbarátnöjük ehezz képest már vagy 3 éve szóba sem állnak velem nem is köszönnek nekem....Ök már soha nem akarnak velem kibékülni? Most szerintem nem csináltam olyan hűde nagyon nagy dolgot amiért igy meg kéne sértődniük rám! Volt már ugy hogy Kincsővel összevesztem, és akkor is ugyan ezt mondta ,hogy nem akarok veled beszélni cimszóval mert ugye én probáltam vele kibékülni , de akkoriba azért tudtam vele kibékülni mert megkértem Klaudiát hogy békítsen ki minket de ez is beletellett 2 honapba mire szóba állt velem, most hogy nem vagyok már jóban Klaudiával sem már nem tudna kibékiteni minket....Egyszerűen csak azt érzem hogy mindenki csak elutasit....Mit tudna nekem tanácsolni?

Kedves Márta!

Az lenne a kèrdèsem, emailben kèrhetnèk öntöl tanacsot?

Vàlaszàt elöre is köszönöm.

Gabi

Kedves Márta!
Van egy barátom 2 hónapja, a baj csak az hogy undorodom ha hozzám ér, de nem csak vele van így hanem eddig minden barátommal. 24 éves vagyok, és kb. 1,5 éve állapították meg nálam a paranoid skizofreniát.Gyerekkoromba többszöri nemi erőszaknak voltam kitéve, legalább is azt hiszem, hogy az volt......de nem tudom:...Igazából azért vagyok a barátommal hogy gyerekem legyen....és ha megtudnám hogy gyerekem lesz akkor dobnám.... mert nem tudom elképzelni hogy hosszabb távon legyen mellettem valaki!Elmúlik ez valaha hogy nem tudom elviselni hogy ha úgy érnek hozzám...? Vagy a betegségem miatt van? vagy mitől?nagyon rossz így hogy szeretnék gyermeket de tudom hogy így meg oda kell adnom magam valakinek, ez undorral tölt el!

zsuzsi

TISZTELT DR.OSZIK MÁRTA
Egyedül állo 29éves anyuka vagyok kilenc éves kisfiamon szeretnék segiteni születése ota problémák vannak már egész kis kora ota nyugtalan ideges a mai napik minden éjszaka alvás közben bepisil de a napokbamn már napal is az egéségével a házi orvos szerint semi baj nincs aggodom hogy esetleg lelki probléma van a hátérben az iskolában is problémák vannak vele és már nem tudom mit csináljak mit rontotam el.
remélem tud valami tanácsot adni elöre is köszönöm tiszteletel :LAKATOS MELINDA

Kedves Márta!

Nem olyan régen közel kerültem egy lányhoz, de mint barátság aranyos kedves jól elvagyunk.
Ő most végzett pszichológusként. Ami a fő problémám vele az, hogy sokszor úgy érzem nincs, velem nem támogat és ez kicsit idegesít.
Ugyanis amikor el mondok bármi gondomat, lelki problémámat, van elég abból most sajnos amit ő tuti lát. Így elvárnám, hogy mondjon pár szót, véleményt, de szinte semmire nem szokott reagálni, ha írásba mondom el neki (msn) csak egy szomorú smiley a reagálása, ha személyesen találkozunk, akkor se mond szinte semmit, tudom a barátom és nem a pszichológusom, de szerintem egy barát is mondhat pár jó szót, véleményt.
Azt nem tudom, hogy többet akar-e mint barátság, mert eléggé elrejti magát előttem, ilyen téren, azon gondolkoztam, hogy talán ezért is ilyen velem.
Azt kérdezném, hogy ez esetleg valamiféle terápiás megoldás a szakmába vagy egyszerűen alkalmatlan szakember vagy nagyon nem akar pszichológusként mutatkozni előttem. Önök mit gondolnak miért ilyen?

Köszönettel
Gábor