Ovlachi Aliz válaszai

Szakértőnktől most nem kérdezhet,

Kedves Dr-nő?Én 12éve szenvedek ettől a pánikbetegségtől mikor is császároztak attól fogva meg változott az életem. Halálfélelemmel kezdödőtt rá 4évre megszületett a kicsi lányom azt hidtem jobb lesz , de tévedtem el mentem orvoshoz írt fel gyógyszert, de már nem is tudom milyet, de nem volt jó. Úgy hogy küzdöttem tovább ismerőseim azt mondták nem vagyok normális meg bolod vagyok mikor el meséltem mit érzek. Ez volt 2002-ben. 2008-ba újból terhes ledtem most jelenleg gyeden vagyok , de végik kisért a roszullét ami abból állt, hogy jött egy fehérség remegtem féltem hasmenés ájulás érzés. Én azt hidtem hogy szoptatam a babómat és az váltsa ki enyire , de nem igaz nem attól 1, 5hónapja nem szoptatok és minden nap előjön ez a rosszulét és már nem bírom főlleg akor mikor ki kell mennem az utcára vagy ha tudom , hogy el kell mennem itthonról, de néha már itthon is el kap, nagyon ritka ha jól érzem magam. El mentem orvoshoz és mondtam neki, el küldöt laborba , de hála istenek minden rendbe kivéve a vas ami nagyon alacsony. Azt mondta , hogy ilyen rosszullétett el kéne kapni egyszer:-):-(Mondták menjek kineziológushoz az segít meg találni mi okoza ezt a rosszullétett. Nekem az lenne jó ha lenne valaki aki tudna segíteni .Nem szeretnék gyógyszert szedni.Azt javasolták,hogy ne gondoljak a pánikra meg ne foglalkozak vele,de ha jön az nagyon rossz csak tudnám mitől lehet.Dr-nő ebből ki lehet gyógyulni anélkül,hogy gyógyszert szednék?Tudnák magamon segíteni?Válaszát előre is köszönöm.

Elnézést kérek doktornő ha kicsit félreérthetetlen voltam. A csapatát úgy értettem hogy azok akiknek segít és akik önhöz fordulnak bizalommal.Én ennek a csapatnak a tagja szeretnék lenni. A közös munkán az együtt működést és őszinteségét értem ami egy pszichológus és a betege között kell hogy legyen. A betegségem generalizált szorongás és enyhe depresszió.


üdvözlettel:
Krisztina

Kedves doktornő!

Azért írok önnek mert szeretnék a csapatába tartozni illetve önnel együtt dolgozni. Nemrég költöztem Érdre. Már voltam az itteni lelki segély gondozóban és azóta is járok havonta egyszer. Itt is és az előző lakhelyemen is azt a tanácsot kaptam hogy vegyem fel a kapcsolatot egy pszichológus doktornővel és hozzá is járjak. Már akartam önt keresni de elég későn érek haza a munkából és nem tudom hogy meddig szokott betegeket fogadni.
Ha nem is mindig de a kezdeti időszakban itt is tudnánk beszélgetni leírnám a történetemet önnek amilyen részletesen csak tudom.
Előre is köszönöm a segítséget.

Üdvözlettel:
Krisztina

Kedves Aliz!


A következőkkel kapcsolatban lenne egy kérdésem.

40 éves vagyok

alkoholista anya mellett nőttem fel ( már rég óta nem okolom Őt ezért, elfogadtam, hogy amennyit tudott, megtett értünk)

főiskolai végzettségem van

generalizált szorongás 20 éve

antidepresszánsok 12 éve

12 alkalmas, csoportos kognitiv viselkedés terápia pár hónapja

egészséges életmód

az évek óta tartó fizikai fáradság miatt csökkent munkaképesség

sűrű émelygéses fejfájások, sumatriptannal kezelve

az élettel együtt járó változásokra nagyon érzékenyen, feszülten reagálok

10- 12 óra alvás után sem érzem kipihentnek magam

Tapasztalatai szerint, hasonló esetekben mi segít a kognitiv viselkedés terápián kívül? Tanultam ebből a kurzusból, de úgy érzem nem volt elég. Merre induljak még el, agykontroll ?, személyiség fejlesztő kurzus?, mivel próbálkozzak még, hogy csökkenteni tudjam az antidepresszánsokat és az erős fejfáfás csillapítót? Évekig próbáltam letenni de nem sikerült. Az életemben kb 2 éve sokkal kevesebb a stressz mint az előtt, akkor miért nem javulnak ezek a problémák?

Elöre is köszönöm,
Meli

Kedves Alíz!

Lehetőségem lenne másik megyébe dolgozni menni.
Szüleimen kívül nem köt ide vagyis haza senki semmi.De tanácstalan vagyok menjek e vagy sem.Könnyen teremtek ismeretséget azzal nincs baj de tartok is a változtatástól.Viszont ha maradok lehet elszalasztok jó lehetőségeket.
Ez a bizonytalanság mire utalhat önismeret hiánya?
Miért félek ennyire a változástól? Hiszen semmi nem állandó változunk mi is a világ is ezt nem tudom tudomásul venni? Nagyon ragaszkodnék a megszokotthoz?

Mit gondol mit tanácsol?
Köszönettel:Berni

Tisztelt doktor Nő! Szeretném ha elmagyarázná nekem hogy a 2.5 éves kisfiam miért hajazik:) Ha álmos csak úgy alszik el ha fogja a hajamat,ha álmos úgyszintén van olyan hogy csak oda szalad megfogja és megnyugszik tőle.Mi lehet ennek az oka? Várom szíves válaszát. Tisztelettel Ildikó

Kedves Pszichológus!

Két kislányunk van, a nagyobbik 3 éves lesz szeptemberben, a kicsi 16 hónapos. A nagyobbik 10 hónapja dadog. Több szakember véleményét kikértük, mindenki azt javasolta, hogy várjunk egy évet, valószínű ez az élettani dadogás, amit majd kinő. Amikor a dadogás kezdődött, más téren is visszaeséseket tapasztaltunk: hónapok óta szobatiszta volt, ekkor visszaesett, nagyon anyás lett, mindentől félt, játszótéren félrehúzódott, ha más gyerek is jött. Ezek a tünetek elmúltak, a beszédje hullámzó volt, hol jobb, hol rosszabb.

Másfél hónapja a délutáni alváshoz sem kell pelenka, és egy hónapja kérte, hogy este se adjunk rá. Nem is adtunk, az elején bepisilt, majd egy hét után úgy tűnt, hogy ráérzett a dologra, kb két hétig nem pisilt be alvás közben sem.

Most két hete rosszabbodott a beszédje (bár közel nem olyan rossz, mint amikor anno elkezdődött a dadogás), nagyon dadog, nagyon nehezen mondja ki, amit szeretne. Az alvás közbeni bepisilés is visszatért, és megint anyás lett. Sokszor utánozza a testvérét, aki még csak pár szót mond, és ha valamit szeretne, mutogat és ö-ö-zik, és most a nagy lányunk is így próbál kommunikálni velünk.

Nem tudjuk, hogy mi a bepisilések oka. Egyszerűen még csak éretlen volt az éjszakai szobatisztaságra, és nyugodtan adjuk rá vissza a pelenkát, majd később megpróbáljuk újra (én még nem is vettem volna le róla éjszakára, ha ő nem kéri)? Vagy félő, hogy ezzel azt erősítjük, hogy igen, visszaadjuk a pelenkát, mert még Te is kicsi vagy, mint a testvéred, így esetleg a többi tünet is erősödik?

Válaszát köszönöm szépen!

Andi

Kedves Alíz!

30 éves nő vagyok a szüleimmel élek jelenleg.Mindketten betegek szívbetegség stb Mondhatjuk úgy is hogy szinte én tartom el őket.
Közöttük is megromlott a kapcsolat megy a vita.folyton.Én már szeretnék hamarosan különköltözni ha lenne arra pénzem.Én arról nem tehetek hogy ők idős korukra nemtudták megszervezni az életüket.És sajnos belém kapaszkodnak mindent én intézzek.És az én életem hol van ?sehol én fogok tönkremenni.Sajnálom is meg szeretem őket segítek ha kell.De egyedül vagyok rájuk.És kezdek kiborulni.Mert mellettem senki nincs.
Ez egy ördögi kör.

Segítene? Mit tanácsol?

Kedves Aliz!

Már irtam önnek korábban, és most sikerült összeszedni a gondolataimat, amit szintén szeretnék önnel megosztani!

Az apám alkoholista már ebbe születtem bele, így nem sok éjszakát aludtam a saját ágyamba! Az egész így történt!
Álandóan menekültünk apám agressziója elöl, anyám mindig azt nézte hogy éppen kihez tudunk menni, kit nem zavarunk, kihez tudunk menni akár az éjszaka is, ha úgy alakul!
A nénikém volt erre a megfelelő személy, neki volt 2 fia, nálunk talán 3-4 évvel idősebbek! Sokszor náluk aludtunk! Már nem is tudom hogy kezdődött, de egy nap az idősebbik fiú nekiállt tapogatni, és úgymond megerőszakolt! Én kis fejjel hiába próbáltam megvédeni magam, egyedül kevés voltam hozzá!

A sors gyakran úgy hozta hogy ismét náluk aludtunk, így elkerülhetetlen volt hogy ismét megtörténjen! Ez több éven keresztül így folytatódott! Ha nem mentünk fel hozzájuk akkor ő jött le hozzánk, és ismét megtörtént! Egy kis idő után már nem is tiltakoztam, úgy gondoltam, hogy ha hagyom magam, akkor előbb szabadulok! Ami így is történt, csak hogy élveztem is a dolgot, ami akkor nem is tűnt olyan nagy bajnak!

12-13 éves koromba hagyta abba, amikor úgymond nagy lány lettem! A problémák igazából akkor kezdődtek igazán, amikor tényleg felfogtam hogy mi is történt, és ez nem helyénvaló! Rossz volt rádöbbenni hogy igen én ez vagyok, akit csak úgy bármikor....

Amikor kikerültem általános iskolából teljesen más ember lettem, az előtt nagyszáju nagy dumás lányból, egy félszeg, önbizalom nélküli, emberke voltam, aki kisebbnek érezte magát mind a többi ember!
Kerestem az olyan emberek társaságát akiket valamilyen szempontból nehezen fogad el a társadalom! Elkezdtem lógni a suliból, ittam, suli mellet, vagy helyette, füveztem, vagdostam a kezem... és még sorolhatnám! Ezek a dolgok közül az ivás és a vagdosás megmaradt! Érzéketlen lettem!

Nem tudok normális kapcsolatot kialakítani, érzelmek nélkül megyek a kapcsolataimba, ami általában nem működnek!
Szexuális életem nem igazán van, az előző kapcsolatom 1 évig tartott, ez idő alatt 4 szer voltuk együtt, és akkor sem volt sikeres! Majd sok veszekedés után szakítottunk! A jelenlegi kapcsolatom 3 hónapos, vele már többször voltam együtt, de nem érzek semmit, nem élvezem az együttléteket! Neki elmondtam hogy mi történt kiskoromba, de csak látszólag fogadja el, én úgy érzem! Azt mondja hogy megérti hogy az együttlét az nekem nem jó, de neki hiányzik a szex, és próbál is közeledni felém, amit én nem akarok, de megteszem, hisz neki erre van szüksége!

Vajon jól teszem? Már magam sem tudom!
Zsuzsi

Kedves Aliz!

Van két gyermekem egy 25 éves fiam és egy 22 éves lányom! Evvel még nincs is semmi baj, mert nagyon szeretik egymást!
De van egy furcsa szokásuk ami hihetetlenül bosszant!
Találtak az interneten olyan számítógépes játékot ahol ketten is tudnak játszani, még ez sem lenne baj, mert mindketten dolgoznak, és a ház körüli munkákat is megcsinálják, de van egy olyan baj, hogy a játékba hogy ha az egyikük meghal a játékba akkor újra előröl kezdik az egész pályát és ez eléggé bosszantja őket, és így eldöntötték azt hogy aki miatt újra kell kezdeni az kap ököllel a kezébe! Hát azt gondolom mondani sem kell hogy a fiú erősebb, és a lányomnak a keze úgy szokott kinézni mint akit állandóan vernek! Valami hihetetlen hogy ebbe mi a jó nekik?
De addig szokták ütni egymást amíg annyira fáj nekik hogy hozzá se lehet érni!
Ez mitől lehet? Szeretik a fájdalmat? Mit tudnék tenni hogy ezt ne csinálják?
Hiába mondom nekik hogy ne üssék egymást, hanem inkább találjanak ki valami mást, ami nem okoz fájdalmat a másiknak, de egyszerűen nem hallgatnak rám!
Őn mit gondol erről?
Zsuzsa

Kedves Aliz!

Már írtam önnek nemrég a páromról, és a kapcsolatunkról, amire gyors választ is kaptam amit nagyon köszönök!
De újabb probléma merült fel és nem tudom mit csináljak!
A párom nem foglalkozik velem semmilyen téren, ebbe nem csak a szexet értem, mert azt elfogadom, hogy ő ilyen! De bármilyen kis közeledést elutasít, nem érhetek hozzá, nem puszilhatom, nem ölelhetem! Ezt már nem tudom elviselni, borzasztóan szeretem, és ha ezt nem érti meg, akkor nem tudom mit tegyek! Megpróbálok mindig a kedvébe járni, meglepem minden kis aprósággal, megpróbálom kimozdítani otthonról, de egyszerűen semmi, sőt még inkább úgy érzem hogy minden felesleges, semmi nem jó neki!
Néha úgy érzem, hogy evvel csak provokálni akar hogy szakítsunk, de azt nem tudnám megtenni, mert szeretem!
A szakember gondolatát meg sem merem neki említeni, mert attól félek hogy ezt is másképpen fogná fel és szakítana!
Mit csináljak? Hogy tudnám meggyőzni arról hogy nem bántani hanem szeretni akarom!
Előre is köszönöm a válaszát!
Peti