Szakértőnktől most nem kérdezhet,

Kedves Alíz!

30 éves nő vagyok a szüleimmel élek jelenleg.Mindketten betegek szívbetegség stb Mondhatjuk úgy is hogy szinte én tartom el őket.
Közöttük is megromlott a kapcsolat megy a vita.folyton.Én már szeretnék hamarosan különköltözni ha lenne arra pénzem.Én arról nem tehetek hogy ők idős korukra nemtudták megszervezni az életüket.És sajnos belém kapaszkodnak mindent én intézzek.És az én életem hol van ?sehol én fogok tönkremenni.Sajnálom is meg szeretem őket segítek ha kell.De egyedül vagyok rájuk.És kezdek kiborulni.Mert mellettem senki nincs.
Ez egy ördögi kör.

Segítene? Mit tanácsol?

Kedves Aliz!

Már irtam önnek korábban, és most sikerült összeszedni a gondolataimat, amit szintén szeretnék önnel megosztani!

Az apám alkoholista már ebbe születtem bele, így nem sok éjszakát aludtam a saját ágyamba! Az egész így történt!
Álandóan menekültünk apám agressziója elöl, anyám mindig azt nézte hogy éppen kihez tudunk menni, kit nem zavarunk, kihez tudunk menni akár az éjszaka is, ha úgy alakul!
A nénikém volt erre a megfelelő személy, neki volt 2 fia, nálunk talán 3-4 évvel idősebbek! Sokszor náluk aludtunk! Már nem is tudom hogy kezdődött, de egy nap az idősebbik fiú nekiállt tapogatni, és úgymond megerőszakolt! Én kis fejjel hiába próbáltam megvédeni magam, egyedül kevés voltam hozzá!

A sors gyakran úgy hozta hogy ismét náluk aludtunk, így elkerülhetetlen volt hogy ismét megtörténjen! Ez több éven keresztül így folytatódott! Ha nem mentünk fel hozzájuk akkor ő jött le hozzánk, és ismét megtörtént! Egy kis idő után már nem is tiltakoztam, úgy gondoltam, hogy ha hagyom magam, akkor előbb szabadulok! Ami így is történt, csak hogy élveztem is a dolgot, ami akkor nem is tűnt olyan nagy bajnak!

12-13 éves koromba hagyta abba, amikor úgymond nagy lány lettem! A problémák igazából akkor kezdődtek igazán, amikor tényleg felfogtam hogy mi is történt, és ez nem helyénvaló! Rossz volt rádöbbenni hogy igen én ez vagyok, akit csak úgy bármikor....

Amikor kikerültem általános iskolából teljesen más ember lettem, az előtt nagyszáju nagy dumás lányból, egy félszeg, önbizalom nélküli, emberke voltam, aki kisebbnek érezte magát mind a többi ember!
Kerestem az olyan emberek társaságát akiket valamilyen szempontból nehezen fogad el a társadalom! Elkezdtem lógni a suliból, ittam, suli mellet, vagy helyette, füveztem, vagdostam a kezem... és még sorolhatnám! Ezek a dolgok közül az ivás és a vagdosás megmaradt! Érzéketlen lettem!

Nem tudok normális kapcsolatot kialakítani, érzelmek nélkül megyek a kapcsolataimba, ami általában nem működnek!
Szexuális életem nem igazán van, az előző kapcsolatom 1 évig tartott, ez idő alatt 4 szer voltuk együtt, és akkor sem volt sikeres! Majd sok veszekedés után szakítottunk! A jelenlegi kapcsolatom 3 hónapos, vele már többször voltam együtt, de nem érzek semmit, nem élvezem az együttléteket! Neki elmondtam hogy mi történt kiskoromba, de csak látszólag fogadja el, én úgy érzem! Azt mondja hogy megérti hogy az együttlét az nekem nem jó, de neki hiányzik a szex, és próbál is közeledni felém, amit én nem akarok, de megteszem, hisz neki erre van szüksége!

Vajon jól teszem? Már magam sem tudom!
Zsuzsi

Kedves Aliz!

Van két gyermekem egy 25 éves fiam és egy 22 éves lányom! Evvel még nincs is semmi baj, mert nagyon szeretik egymást!
De van egy furcsa szokásuk ami hihetetlenül bosszant!
Találtak az interneten olyan számítógépes játékot ahol ketten is tudnak játszani, még ez sem lenne baj, mert mindketten dolgoznak, és a ház körüli munkákat is megcsinálják, de van egy olyan baj, hogy a játékba hogy ha az egyikük meghal a játékba akkor újra előröl kezdik az egész pályát és ez eléggé bosszantja őket, és így eldöntötték azt hogy aki miatt újra kell kezdeni az kap ököllel a kezébe! Hát azt gondolom mondani sem kell hogy a fiú erősebb, és a lányomnak a keze úgy szokott kinézni mint akit állandóan vernek! Valami hihetetlen hogy ebbe mi a jó nekik?
De addig szokták ütni egymást amíg annyira fáj nekik hogy hozzá se lehet érni!
Ez mitől lehet? Szeretik a fájdalmat? Mit tudnék tenni hogy ezt ne csinálják?
Hiába mondom nekik hogy ne üssék egymást, hanem inkább találjanak ki valami mást, ami nem okoz fájdalmat a másiknak, de egyszerűen nem hallgatnak rám!
Őn mit gondol erről?
Zsuzsa

Kedves Aliz!

Már írtam önnek nemrég a páromról, és a kapcsolatunkról, amire gyors választ is kaptam amit nagyon köszönök!
De újabb probléma merült fel és nem tudom mit csináljak!
A párom nem foglalkozik velem semmilyen téren, ebbe nem csak a szexet értem, mert azt elfogadom, hogy ő ilyen! De bármilyen kis közeledést elutasít, nem érhetek hozzá, nem puszilhatom, nem ölelhetem! Ezt már nem tudom elviselni, borzasztóan szeretem, és ha ezt nem érti meg, akkor nem tudom mit tegyek! Megpróbálok mindig a kedvébe járni, meglepem minden kis aprósággal, megpróbálom kimozdítani otthonról, de egyszerűen semmi, sőt még inkább úgy érzem hogy minden felesleges, semmi nem jó neki!
Néha úgy érzem, hogy evvel csak provokálni akar hogy szakítsunk, de azt nem tudnám megtenni, mert szeretem!
A szakember gondolatát meg sem merem neki említeni, mert attól félek hogy ezt is másképpen fogná fel és szakítana!
Mit csináljak? Hogy tudnám meggyőzni arról hogy nem bántani hanem szeretni akarom!
Előre is köszönöm a válaszát!
Peti