Tóth László válaszol

Kedves Ernő!

Sajnos nem tudok válaszolni, mert nem a szakterületem az, amiről kérdez.
Köszönöm kérdését!

Kedves Sybrrill!
Szociálpedagógiáról sok szépet, és élményeket tudnék mesélni. De, talán arról, hogy mivel foglalkozik a szociálpedagógus? Részben szociálismunkás, részben gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó pedagógus, részben pedagógiáit és szociális ismereteket gyakorló szakember felnőtt szociális ellátásban. Én ezt nagyon szeretem, mert úgy érzem, hogy komplexebb ismereteket ad, mint szociális munkás képesítés. (Persze ezek rólam szól.) A tantárgyak az alapozó felsőoktatási képzési követelmények mellett, szakmai téren szociális ismeretekről, intézményi ellátásokról, de e mellett a pedagógia és a játékpedagógia és egyéb -számomra érdekes- témákról szólnak. Szeretek a gyermekekkel, fiatalokkal, családokkal foglalkozni, így örülök, hogy nem csak szociálismunkát végeztem. Több képzési helyszínt ismerek: Pázmány Péter Egyetem (Esztergom), Apor Vilmos Főiskola (Vác), Nyugat-Magyarországi Egyetem (Sopron). Nem tudnék rangsort mondani, érdeklődjön az iskolákról. Külföldi elhelyezkedéssel azt tudom mondani, hogy nagyon jó nyelvtudás kell hozzá. Keresik a szakembereket, de nem elég a nyelvet közepes szinten beszélni, mivel akikkel foglalkozunk, azok számára a beszélgetés és a megértés fontos. Szóval és cselekedettel dogozunk - mint munkaeszköz.

Ha további kérdése van, azt szívesen várom.

Üdvözlettel

Tóth László

Kedves Réka!
Pár dolgot nagyon röviden összefoglalnák.
Nagyon fontos a házasságban a kommunikáció, beszélgetés. Viszont nem mindegy, hogy hogyan és milyen hangnemben, stílusban, szóhasználattal. A kommunikációba a másik felet nem szabad megítélni, elítélni, s nem szabad kritizálni. Ha ezek mégis elhangzanak akkor az a megsértés. Mintha körömmel végigkarcolná a lelkét. A helyes: csak a tényeket, cselekedeteket feltárni és azokat megítélni, elítélni (ha kell). Itt jót és rosszat is. Saját magam érzéseit megosztani, hogy ez meg az a dolog, cselekedet bennem azt okozza, okozta, hogy... . Érzésekről és érzelmekről beszélni és nem őt elítélni. Bár ez lenne a könnyebb. Sajnos néha az ösztön szintünk az erősebb és rögtön támad s nem hagyja az értelmünket, hogy az átlátva reagáljon -talán helyesebben.
Miből áll ez a motivációnk? Én védelem. Védem magam. Megtámadtak érveket hozok és visszalövök. Visszaverem a támadást. Kettőnk ÉN-je harcol egymással. Egy házasságban viszont az esküvő után kialakul a te és én-ből a mi tudat. Innentől nincs értelme az előbbi csatának, mert a mi-nek része vagyok. Magam ellen is tennék, ha folytatnám a csatát. Fontos a MI tudat, mert különben önző énünk és önzésünk -jól megtátogatom érvekkel- át venné az irányítást, mert az ösztöne ösztökéli.
Nem hiába mondják ördögi körnek ezt, mert ezt jó nem akarhatja, csak a rossz.
Ezért a házassági esküre és annak szövegére emlékeztetem a hozzám fordulókat. \"Jóban rosszban, szegénységben és gazdagságban semmiféle bajában el nem hagyom, míg a halál el nem választ.\" Hát lehet, hogy van hogy megjelenik a rossz és akkor abban vagyunk. Innentől a én is fontos vagyok és nem hagyom el és magára, hanem támogatom erőmmel, mert ő a házastársam, mert őt nekem ... .
Írta, hogy a gyermekre is kell gondolnia. Ez így is van. Ne felejtse el, hogy a gyermek számára a család a fontos. Ezért minden tőlünk telhető lehető legtöbbet meg kell tenni a családunkért. ( És ez nekünk nagyon sok, de ...)
A külső családtagok bevonása jó dolog, ha valóban a MI kapcsolatunkat erősítik és nem egyéneket .
Mi lehet a MEGOLDÁS a jeligéje. Több megismerés a páromról, mert hiszen nem tudom, hogy mit miért kezd el csinálni, és miért nem tudja azt abba hagyni? Sok mindent mondanék még,de erre ez a hely nem alkalmas.
Talán most ennyit, de ajánlom a skype megkeresését -e-mailben egyeztetett időpontban-, mert ott részletes helyzetekre is lehetne szóban reagálni!

Skype: toth.laszlo_mentalhig._rendeles

Üdvözlettel és reménnyel

Tóth László

Kedves Réka!

Először is a legfontosabb, NE KESEREDJEN EL!! Azt gondolom erről a helyzetről, hogy valóban nehéz helyzetben van a kedves párja. A játékoktól, vagy bármi mástól való függőség úgy működik mint a gyász folyamata. Először a tagadás állapota jelentkezik, még akkor is, ha őszintén a szabadulás vágya cél. Nagyon nehéz helyzetben van a függőségben élő. El kell szakadni valamitől, ami akkor és ott valamilyen szinten -talán pillanatokra-boldogságot okoz. Nem kizárólag a boldogság hiánya a lényeg, hanem ennek betöltésére törekvés. Ezek lehetnek gyermekkorból és szülői nevelésből való hiányok, ami most betöltésre sarkal. Az elszakadás egy döntésből tud megszületni, ami után a függőség tárgyát teljesen ki kell iktatni az életünkből. Radikálisan el kell határolódni minden hozzá kapcsolódó szituációtó, cselekedettől,... Ezek után szokták mondani, "semmi közöm nem lehet emiatt a függőségem tárgyához". Nagyon nehéz az ön helyzete, mert egy nagyon szenzibilis, érzékeny állapotban van az áldott állapotánál fogva. Fontos, hogy legyen tudatában annak, hogy a házasságban 50-50%-os a felelősség minden helyzetben, így az elhagyás, kiugrás a házasságból zsákutca. Azt gondolja, hogy ez megoldás, de valójában kudarc. Valóban magára kell most koncentrálnia és nem tudjuk, hogy a férjében ezzel a helyzettel kapcsolatban milyen érzések dúlnak. Sajnos keveset tudok önökről, nincs elég információm ahhoz, hogy most konkrét segítséget nyújtsak. Találkozni, beszélni kellene Önnel/Önökkel a segítség nyújtáshoz. Kérem keressen e-mailen, -megadva a lehetséges elérhetőségeit- hogy élő kapcsolatot fel tudjuk venni -ha szeretné-. A lényeg, van kiút és most még nem is drámain nehéz lépésekkel boldoggá válhat házasságuk. Ehhez mindketten kellenek és egy hajszálnyi szándék. Én azt gondolom, hogy felelősek vagyunk a házasságunkban a másikért és lehet, hogy a felelősségből fakadó kötelességünk nem mindig a legjobb élethelyzetben köszönt be. Ehhez segítő közreműködésem felajánlom az önök számára. E-mail: toth.laszlo111@gmail.com

Várom jelentkezését!

Üdvözlettel

Tóth László

Kedves jelige!
Köszönöm visszajelzését, s ha kérdéssorral vagy más módon segíthetek keressen bátran itt, vagy az e-mail címemen.
Üdvözlettel

Tóth László

Kedves Kérdezőm!
A mai időszakban igen gyakori helyzetet vázolt fel. Sokat dolgozunk és rengeteg mindent hordozunk magunkban, amit valahogyan szeretnénk levezetni. Ezt még a környezetünk tolerálja is. Itt viszont most egy fontos szituációra kérdez Ön. Volt egy mondatrésze a kérdésének, ahol a férje azt mondta "megmutatom, hogy nem vagyok függő". Ez a mondat nagyon fontos, mivel a tagadás is jelzi a függőség meglétét. Sajnos, a mai világban gyakran esünk valamilyen függőségi viszonyba valamivel, valakivel. Ezeket az embereket időnként sajnáljuk, megértjük, részben elfogadjuk, sőt valamilyen mértékben támogatjuk is. A kérdés az, hogy mi az arany középút, és hol a tolerancia határa? Mint mondta, voltak ebből veszekedéseik, nézeteltéréseik is. Mindezeket megelőzően tudni kell azt, hogy a belsőnkben, gondolatainkban megjelenő feszültségek, érzések, érzelmek kifejezésének milyen módon végezzük. Sokan szerepjátékba, filmbe, hobbikba menekülnek a feloldódás vágyával. Sajnos, ezek nem adják meg a felgyülemlett feszültségek lecsendesülését, megnyugvást. Sokan festenek, zenét szereznek, kreatívkodnak, kertészkednek, de nem lesz tőle meg az IGAZI belső megnyugvás, hanem időlegesen kioltják, vagy mással elfedik az alapvető belső érzéseiket. A kifejezésnek alapvető formája a beszéd. A beszédnek lényege a kifejezés és a megfogalmazás. Ha sikerül megfogalmazni azt amit szeretnénk mondani, akkor sikerül önmagunkat is megfogalmazni. A belső feszültségek amik bennünk vannak, azoknak a kimondása, elmesélése osztozás is a házastárssal. Így jó volt, hogy ön szorgalmazta a beszélgetéseket és érezte, hogy valami nincs rendben a számítógépes időtöltéssel. Sajnos a férfiak számára nehéz az, hogy beszéljenek magukról és nem is nagyon értik, hogy a párjuk mit is akar valójában. A hasonló helyzetekben hozzám forduló pároknak szoktam adni egy néhány száz kérdésből álló tematizált kérdéssort, ami arra szolgál, hogy mondják ki és fogalmazzák meg a választ. Ezek nagyon személyes kérdések, és olyan témaköröket is érintenek, amikről általában nem is szoktunk beszélgetni. Ennek a kérdéssornak a lényege pont az, hogy a kérdésre fogalmazzuk meg a saját válaszunk, valamint az, hogy valóban osztozzak a bensőmről a másikkal, párommal. Így gyakorolhatóvá válik az osztozás és nem merül ki abban, hogy "Mi volt ma a munkahelyeden? Semmi, szokásos." Ezek után összegezzük az önök helyzetét. Jó volt, hogy le lett törölve a játék, mert a szenvedélyek fogságában nincs középút. Ne legyen lelkiismeret furdalása, mert a férjét előre segítette az ő belső életében és annak a belső csatának a visszhangja az amit válaszként kapott ön- "megmutatom,hogy nem vagyok függő". Az lenne a következő szép lépés, ha sikerülne egymással osztozniuk, beszélgetniük, Lehet, hogy ehhez kell segítség a kommunikáció hogyan?-jában, miként?-jében. Az a félelem, hogy ön most valami más felé lökte a férjét ne gyötörje. A beszélgetés és az egymásra figyelés segíthet a változásban. Ha szükségesnek tartja, akkor keressen e-mailben, szívesen válaszolok. Javaslok még egy filmet is "Firepruf (Tűzbiztos házasság)- interneten megtalálható, nézhető ingyenesen.

Üdvözlettel

Tóth László

Kedves Kérdező!
Nem tudom, hogy kinek kellene tenni valamit, de a családja és felesége akik sokat tehetnek érte. Elsősorban is tudni kellene, hogy mióta nem beszél. Úgy gondolom, hogy inkább hallgatag kifejezés lehet, amiről kérdez. Az alapvető különbség, hogy a férfiak napi szómennyisége talán egy harmada a nők napi szóhasználatának. Vannak akik alapvetően hallgatagabb típusúak, de erről a párkapcsolat elején már tapasztalásokat lehetett szerezni. Így az ő hallgatásuk oldása nehezebb dolog. A másik lehetőség, hogy elhalkult a férj és ennek okai vannak. Események, belső feszültség, szorongás, félelem, vagy elnyomás az elvárások szintjén. Sok minden lehet, amit így nem tudok megítélni. Azt mindenképpen tanácsolni tudom, hogy a beszélgetéseik alapja, a kommunikáció, megértés abból fakadjon, hogy te érdekelsz engem. Ha érdeklődésről beszélek, akkor az nem elvárásokat jelent -"mondd már, hogy mi van veled, hiszen érdekelsz!" A beszélgetéseknek is meg van az intimitásuk, ami a "csak ketten"-ből fakad. Amikor szerelmes állapotban vagyunk, akkor a felfokozott érzem állapotunk sokkal több közlést igényel magunkról a másik ember számára, mint egyébként. Ez hasonlít arra, ha például két hasonló témában érdekelt ember lázasan kezd beszélgetésbe a témával kapcsolatban -lázasan beszélgetnek egymással. Ilyenkor itt is a felfokozott állapot közlési aktivitást hoz. Ebből látható, hogy az érzelmi szintű megközelítése férjének sokkal fontosabb, mint a beszélgetésre való felszólítás. Másik szempontból az oldás és a kommunikáció technikájának átgondolása az, ami segíthet a beszélgetés elindulásánál. Nagyon sok minden lehet még ami ebbe a rövid válaszba nem szerepel, de azt gondolom, hogy néhány átgondolni valót fel tudtam sorolni az ön számára. Ha esetleg ezek -ilyen általános formában- nem tudnak segíteni a konkrét helyzetben, akkor javaslom segítő igénybevételét a kapcsolat megromlását megakadályozandó munkához. Ha gondolja, e-mailen is kereshet konkrétumokkal, hogy esetleg speciálisabb segítséggel szolgáljak az ön/önök számára.

Üdvözlettel

Tóth László

NEM

Kedves Klára!
Szívesen segítek e-mail elérhetőségemen, illetve skype rendelésem is fel tudom ajánlani önnek, vagy egyeztetett időpontban telefonon is tudunk beszélni, ha szeretné! E-mail elérhetőségem ezen oldalakon megtalálható.
Üdvözlettel

Tóth László

Kedves Klára!

Elmondása alapján fontosnak tartom, hogy mindazokat, amit eddig tett a betegségével, gondjával kapcsolatban azt folytassa. A pszichológiai segítséget nem kísérik rögtön, kézzelfoghatóan eredmények, mert azokhoz időre van szükség. Látom határozottan formálni szeretné életét, és ez az elszántság sokat segíthet. Amit ehhez én hozzá tudok tenni az, hogy milyen mértékű az a belső lelki élet, amit ön megél, él. Egy előbbi, -félelmek jeligére írt válaszomban ezen a fórumon már írtam- vannak olyan bilincsben, láncon tartó életállapotaink, amik mélyen gyökereznek. Ezek megoldása az önt kezelő orvosok segítségével és belső szemlélet és megélés segítségével fog tudni változni. Trükköt, technikát nem tudok javasolni egy 9 órás utazáshoz, mert ilyen "trükk" nincs a birtokomba. Módszerek vannak -amit pszichológusa is ajánlhat-,de ezek nem garanciák a 9 órás utazáshoz egy gyógyulási folyamat alatt. Azt nem tudom önről, hogy hit és vallás terén elkötelezett-e? Ha igen, akkor ezen a területen nagy erőforrások és megoldási lehetőségek lennének az Ön számára, sőt a pszichológiai terápiát is lényegesen megtámogatná a hitbeli buzgóság, tettek és cselekedetek. Itt még egyszer ajánlom elolvasásra a félelmek jeligére írt válaszom, amiből meríthet. Ha további kérdése van, szívesen válaszolok. Kereshet részletesebb válaszért e-mailen is.
Üdvözlettel

Tóth László

Kedves Kérdező!
Egy meghatározással kezdem a válaszom.
A \"phobosz\" görög szó rettegést, félelmet, menekülést jelent. A fóbiák olyan megbetegedések, ahol bizonyos helyzetben intenzív szorongás jelenik meg.
A fenti meghatározás az Ön 3 rövid kérdőmondatát egybe köti. Vagyis, egy kérdés van, -ami a lényeg- a félelemtől való szabadulás.
A félelem alattomos dolog mert két másik párral szokott együtt lenni. Ez a kettő pedig a vágy és a szégyen. Ezek olyan köteléket, bilincseket, láncokat tudnak ránk aggatni, amitől már nem vagyunk szabadok és ezek a \"békjóink\" korlátozzák életünket. Ha igazán szeretnénk ezektől ,megszabadulni, akkor szembe kell nézni velük és feltárni. Ezek valóban megkötnek, lekötnek és cselekedeteimben, döntéseimben erősen korlátoznak, befolyásolnak?! A kérdésének az elején az szerepel, hogy hogyan tudjuk legyőzni félelmünket. Ez általában arról szól, hogy miképpen legyünk erősebbek a félelmünknél. Pedig itt nem erősítésre van szükség, hanem 3 fontos dologra, ami segít megszabadítani a kötelékeinktől. Ezek közül az egyik a remény, amit fontos magunkban elültetni és felismerni, hogy VAN, mert nélküle semmi sincs ami ösztönözne minket. Értelmet ad a kezdetnek és célnak. Remény, ami bennünk megfogalmazódik és nem egy másik vágy, amit lecserélhetek. A remény olyan jövő, ahol szabadon lehetek és belső egyensúlyom, értékeim, boldogságom, életem teljes. Nem húznak, korlátoznak kötelékeim, és nincs szükségem már másra, mert teljes az életem. (Nagy cél, és ezt sok kis lépésben lehet megközelíteni és sok-sok idő kell hozzá.) Talán ha azt mondom, hogy valahol a szívünkben, bensőnk mélyén kell lenni a reménynek ahhoz, hogy azt mondhassuk \"nekem van reményem\".
Másik fontos dolog a hitem, ami ehhez visz. A magam hite, hogy képes vagyok rá és meg tudom tenni. Ez olyan hit, ami nem kér megerősítést folyton önmagamtól, környezetemben élőktől, hanem a kitartás, elhatározás és a döntésem erejéből táplálkozik.
A harmadik a szeretetből táplálkozó cselekedet. Ami nem az önzés, vágy és birtoklás alapján cselekszik, hanem ezek nélkül. Megcselekedni, amit tenni szeretnék.
A félelem események élményének összeadódásából jelenik meg. Például valami számunkra tiltott dolgot megcselekszünk, s hirtelen megjelenik bennünk az, hogy valamit a megtiltó ellen megtettem. Megjelenik bennem a következményétől való tartás, takargatni való, félelem. Egyúttal megjelenik a szégyen is, mivel valamit tettem, ami elrontott egy eredendően jót. Elrontottam valamit és erre nem vagyok büszke, nem eredményem.
Összefoglalva: Ragadjuk meg a gondolatot, kérdezzünk rá! Fogalmazzuk meg, hogy pontosan mitől félek. Milyen következmények történhetnek, ha mégis megteszem? Járjuk körbe ezt a megjelenő érzést, és így rögtön foglalkozunk vele, szembe nézünk vele. Így már sok fal leomolhat. Természetesen ez egy általános válaszom, mivel nem ismerem az önt kérdésre ösztönző gondját. Így, ha úgy érzi, hogy a válaszomat szeretné az Ön élethelyzetére hallani, akkor keressen bátran e-mail elérhetőségemen, illetve egyeztetett időpontban személyes találkozást tudom javasolni, vagy skype rendelésem is fel tudom ajánlani.

Üdvözlettel

Tóth László

Válaszom küldöm.

Kedves kérdező!

A feltett kérdésére a válaszom:
Az írói munkásságát ismerem, nyomon követtem, tapasztalataimat megőrzöm. Véleményemet ezen a fórumon nem kívánom közzétenni, mivel szubjektív véleményem, válaszom nem ide tartozik.
Ha egyéb, önmagát érintő további kérdése van, akkor szívesen válaszolok rá. Köszönöm a kérdését.

Kedves Ádám!

A mentálhigiénés szakemberként elsősorban segítő szakemberként tevékenykedem az alapdiplomámhoz kapcsolódva. Így szociális intézményekben és egyéni megkeresésekben segítséget nyújtok, mint bentlakásos intézményi ellátásoknál, illetve személyes megkereséseknél. Jelenleg szakmai vezetői munkakörben tevékenykedek egy integrált szociális intézményben, ahol több szakmai egységben, különböző ellátási formákban gondozzuk az ellátottainkat. A mentálhigiénés tevékenységemben még különböző csoportokat vezetek, ahol segítő támogatásra van szükség. Ilyen az önismereti témaközpontú, szituációs élethelyzet elemző csoportok, súlyos betegek, de leginkább a család és egyéni életvezetési gondokkal küzdők csoportjai ahol tevékenységem végzem. Rendelés szó helyett inkább az egyéni megkeresés, felkeresés itt jobban kifejező.

Kedves Zsuzsa!
Kérdésére adott válaszomban egy kicsit pontosítanám a cél az életben fogalmát. Életünk valamilyen irányba halad a nap minden pillanatában. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy semmi nem történik és lehet, hogy úgy érezzük, hogy minden változatlan. Viszont ez nem így van. Ha magunkba nézünk és elcsendesedünk, elfordulunk a hétköznapi küzdelmek és megpróbáltatások valóságától, akkor észre kell vennünk, hogy halad az életünk. Ebben a pillanatban lehet lényeges a számunkra, hogy hová halad az élet velem, az én életem hova tart. Nem tőlem független valami ami halad, hanem az ÉN ÉLETEM! Így a haladás iránya, illetve a beérkezés valóság és tény. A beérkezés pontját pedig célként, életcélként definiálhatjuk. Nem gondolom, hogy evvel folyamatosan kell hétköznapjainkban küzdenünk, s lehet, hogy egy időre el is távolodhat a napi gondolatunktól az, hogy mi az életem célja. Viszont fontos, hogy az életünk egy megfogalmazott, elhatározott, vagy fel nem ismert, magam számára ki nem jelölt cél felé halad, akár akarom, akár nem.. A cél szerepében a legfontosabb az érték, vagyis, hogy életünk értékes irányba halad-e? Az értéket valódi értékességénél arra a kérdésre kell választ kapnom, hogy mihez képest érték, valódi érték-e?
Így az Ön kérdésére, hogy fontos-e, hogy legyen életünknek valamilyen célja, azt válaszolom, hogy számomra igen. Remélem, hogy a fenti gondolatok alapján más is erre a megállapításra jut. Ez viszont nem elítélése annak, hogy valaki éppen mostani életszakaszában nem lát, vagy nem talál cél önmaga számára. Ezt egy beszélgetés és együttgondolkodás -ha szándékban áll- előre segítheti, illetve az idő előrehaladása, életesemények sorozata felszínre hozhatják kérdésként, amire majd akkor kell esetleg választ adni.
Remélem segítette válaszommal, illetve továbbgondolásra adtam lehetőséget. Ha további kérdése van, akkor bátran írjon, keressen!

Üdvözlettel

Tóth László