orvoskereso
search.gif Keresők... Írja kulcsszavait a kívánt mezőbe!
Dr. Czopf László

Dr. Czopf László válaszol

Dr. Czopf László

kardiológus szakorvos, belgyógyász szakorvos

noninvazív kardiológia

1  2 3  következő oldal
fenobrat és roxera  2012. március 21. 08:05   #20 

Tisztelet Doktor úr!
Előzményként az hiszem fontos leírnom, hogy kb. fél éve volt egy vastagbélgyulladásom, amit a Honvéd kórházban (ki)kezeltek antibiotikumokkal. Majd végeztek colonoscopiát is, melynek eredményét kielégítőnek találták, és némi diétázásra vonatkozó tanáccsal utamra bocsájtottak. Sajnos a közérzetem az óta sem igazán javult, sőt! (sokszor görcsöl a hasam, gyenge vagyok, örökké fáradt, sokszor szédülök, cseng a fülem, romlik a látásom, stb.) Az elmúlt két hónapban közvetlen egymást követően négy furunkulus szerű jelenség jelent meg a felsőtetemen, melyből kettőt a sebészeten fel is tártak. A sebész elküldött vérvizsgálatra, ahol elég rossz eredmények születtek.
(Szérum Vas: 7,2 umol; Éhgyomri vércukor: 7,0 mmol; Triglicerid: 4,9; Koleszterin: 5,6, stb.)
A lelettel a sebészetről visszairányított a háziorvosi rendelőbe, ahol a következő készítményeket írta fel a számomra: neo-ferro-folgamma, meforal 500, fenobrat és roxera.
A tiszteletteljes kérdéseim a következők lennének, hogy ezzel a cukorszíntel már cukorbetegnek számítok-e, és visszaordítható-e ez a betegség, vagy csak kezelni lehet? Hogy fenobrat és roxera gyógyszerek együttes szedése, indokolt-e? Illetve, hogy ezek a rossz vérvizsgálati eredmények milyen összefüggésben lehetnek egymással?
A választ előre is nagyon köszönöm!


Tisztelt Kérdező!

A gyengeség hátterében állhat a vashiány, de ennek okát is tisztázni kell.
A magasabb éhgyomri vércukorról azt kell tudni, hogy egyetlen eredmény alapján a cukorbetegség diagnózisa nem állítható fel, de ha ez ismételten magas, akkor valószínű, hogy az így kimutatott II. típusú diabétesz nem fog egyszerűen elmúlni. Érdemes ilyenkor diétázni (zsír- és koleszterinszegény valamint cukorbeteg diéta), testsúlyt rendben tartani, dohányzásról lemondani, rendszeresen mozogni, vérnyomást rendben tartani. Gyakran alkalmazzuk a Meforalt is ilyen helyzetben, de az okozhat mellékhatásként az Önéhez hasonló hasi panaszokat. Érdemes konzultálnia háziorvosával. Amennyiben diabéteszét egyértelműnek tekintjük, indokolt gyógyszeres koleszterinszint-csökkentő kezelés az érrendszer védelme érdekében, amit általában nem kombinált módon szoktunk elkezdeni. A cukorbetegség önmagában is jelentősen megemelheti a trigliceridszintet. Ha felmerül panaszainak hátterében a vashiányon kívül gyógyszermellékhatás lehetősége is, különösen fontos, hogy háziorvosával, esetleg diabetológussal/belgyógyásszal ezt megkonzultálja.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Zsuzsa  2012. március 20. 18:50   #19 

Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném tudni, hogy az alábbi vérnyomáscsökkentő gyógyszerek közül melyik ronthatja a májfunkciót, illetve koleszterin és köszvény szempontjából lehet-e negatív hatásuk:

Cynt, Betalok-Zok/Metoprolol, Lavestra, Rawel.

Köszönöm válaszát: Zsuzsa


Tisztelt Kérdező! Kedves Zsuzsa!

Metoprolol és Lavestra ronthatja a májfunkciót, Rawel lehet negatív a köszvény szempontjából. A koleszterinszintet egyik sem befolyásolja lényegesen.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Hugi8  2012. március 20. 18:41   #18 

Tisztelt Doktor úr!
Pár kérdésem lenne Önnhőz, több hónapja már, hogy légzési nehézségeim vannak, szédelgek, mell alatti bordatály fájdalom szokott időnként jelentkezni, vérnyomásom ingazdozó, pulzus szám is volt mikor elérte a 120-at. Voltam több vizsgálaton minden vizsgálat negatív lett, ezért azt mondták, hogy pánikbetegségre gyanakodnak. Nem érzem azt, hogy páinikbeteg lennék. A házi orvosom beutalt egy labor vizsgálatra, melynek az eredménye:
GOT: 84
GPT: 118
CHOLESTERIN: 5,6
TRIGLICERID: 2.,9
MONOCYTA: 10,5
Ezek az értékek amíg magasabbbak a normál eredménytől. Érdekelne, mi a Doktorúr véleménye, és mit javasol rá?
Hónapok óta tartanak ezek a rosszúl létek, és ez a kilátástalanság amibe most vagyok, hogy hónapok óta nem derült ki, hogy valólyában mi is a baj már lassan ettől leszek valóban pánibeteg.
Köszönettel: Hugi


Tisztelt Kérdező!

Laborvizsgálati eredményeiben májfunkciós zavar látható, mely a monocitózissal együtt vírusinfekcióra utalhat, ezt vírusszerológiai vizsgálattal tisztázni kell. Még ha mononucleosisa lenne, sem indokolná meg a a hónapok óta fennálló légzési nehézségeket. Érdemes tehát kardiológushoz fordulnia a magas pulzusszám és a légzési zavarok miatt.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

nagyapa  2012. március 20. 18:29   #17 

Tisztelt Főorvos Úr.
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Még egy kérdésem lenne.Olyan szívvel aminek a bal oldal 2/3-a elvan halva lehet e fizikai munkát végezni.
Válaszát köszönöm.
Tisztelettel.


Tisztelt Kérdező!

A fizikai megterhelés szívinfarktus által legyengített szívnek árthat, különösen ha hirtelen túlterhelés éri. A rendszeres testmozgás azonban még a gyenge szívnek is fontos. Hogy hol a határ a szükséges és előnyös testmozgás és az ártalmas túlterhelés között, egyénileg kell eldönteni háziorvosuk és kardiológusuk bevonásával.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

aggódó kism  2012. március 19. 23:39   #16 

Kb. 2 hónapja lányom (26 éves) beverte a fejét, agyrázkódása volt. 1 nap után derült ki. Hányinger, szédülés, fejfájás, rendkívül rossz közérzet volt, koponya CT szerint rendben. 5 nap szigorú fekvés (sötét szoba, csend,...) után dolgozni
ment. Fejfájás (erős nyomásérzet halánték tájon) megmaradt. A legkisebb fizikai megerőltetésre szédülés van. Szemész, fül-orrgégész szerint rendben, neurológus pihenést ajánlott. 9 napig újra itthon volt, feküdt rengeteget, pihent. Most újra dolgozik,de nem sokkal jobb a helyzet. Ötlet? Erőltesse a
"hétköznapi taposómalmot" (szellemi munkát végez számítógéppel) vagy pihenjen? Nem tudjuk, mit tegyünk! Létezik, hogy ilyen lassan áll helyre az
agya? Vagy komoly baj lehet? Újabb CT kellene?


Tisztelt Kérdező!

Ebben a témában a neurológusok és idegsebészek véleménye a mértékadó, de tény, hogy a fejbeverés hatásai akkor is elhúzódók lehetnek, ha a vizsgálati eredmények jók. Elképzelhető, hogy ismételt CT is szükséges, hiszen a kezdeti megnyugtató CT kép ellenére a későbbiekben is kialakulhat rendellenesség (pl. vérzés). Keressék fel ismételten a neurológus vagy idegsebész szakembert.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

nagyapa  2012. március 19. 21:31   #15 

Tisztelt Főorvos úr!
az lenne a kérdésem,hogy szívbillentyű műtétet csak leállított szívvel lehet e végezni.
Ha igen akkor az a szív amelynek 2/3-a elvan halva infarktus miatt,van e valami esély,hogy a leállított szívet újra tudják indítani.Ha igen mik az esélyek.


Tisztelt Kérdező!

A szívbillentyű műtéteket leggyakrabban leállított szíven és úgynevezett "szívmotoron" végzik, mert a szív belsejében kell dolgozni, ami ezt szükségessé teszi. Amennyiben a szív izomzata korábbi szívinfarktus miatt már károsodott, nehezebben indítható újra egy ilyen műtét után. Ennek a veszélynek a mértékét minden ilyen műtét előtt tisztázni kell, és ettől függően kell megválasztani a műtéti technikát vagy esetleg gyógyszeres kezelést javasolhatnak. Szükséges lehet a billentyű műtéten kívül koszorúér műtétre (bypass) is. Már Magyarországon is végeztek néhány esetben katéteres billentyűbeültetést, amihez nem kell leállítani a szívet, így összességében lényegesen kisebb megterheléssel jár. Ennek lehetőségét/szükségességét is érdemes megkonzultálni a szívsebész kollégával.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

belgyógyász szakorvos  2012. március 19. 21:23   #14 

Tisztelt Doktor ur!

Egy eve meg vagyok operalva a vagbelemmel. Koldokon aluli hasfajas ami jobrol keresztul megy balra. Ha pedig a kezemmel megnyomom nagyon faj. Estere a terdeim megdagadnak es a szemem alatt is megdagad. Az operalas elott is ugyan ezek voltak a tunetek.


Tisztelt Kérdező!

Vakbél műtét után összenövések alakulhatnak ki a belek között, ami bélmozgászavarokhoz vezethet. Ezen kívül a vesevezeték is arra halad, ami szintén kelthet fájdalmakat. Leveléből nem derül ki, hogy férfi vagy nő, további lehetséges okok a két nem között eltérőek lehetnek. Mielőbb keressen fel orvosi ügyeletet vagy sürgősségi betegfogadó helyet, mert ezek a tünetek súlyos és gyorsan rosszabbodó betegségre is utalhatnak.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Vizes láb  2012. március 19. 19:11   #13 

Tisztelt Főorvos Úr!

A következő kérdéssel fordulok Önhöz:

A nagymamám 85 éves, szerencsére jó egészségnek örvend, az öregkori diabéteszen kívül.
A lába vizesedik, amire vízhajtót kap, és a mai napon mesélte, hogy tegnap volt egy kis száraz seb a lábán amit levakart. A levakart bőr nem vérzett, hanem lett rajta egy pici lyuk, amiből víz kezdett szivárogni cseppenként.

Érdeklődni szeretnék, hogy van-e valami teendő azon kívül, hogy figyelni rá, hogy ne fertőzödjön el? Szakorvosi ellátást igényel? Ha igen akkor milyen orvost kell felkeresni?

Válaszát előre is megköszönve:

Barbara


Kedves Barbara!

A lábvizesedés, gyakran szívelégtelenség következménye, de a diabéteszhez társuló alsó végtagi vérkeringési zavar is elképzelhető. Az ilyen levakart sebek után keletkező kis lyukakból gyakran lábszárfekély fejlődik ki, ezért érdemes egyrészt kardiológushoz fordulni, hogy a lábdagadását és esetleges szívelégtelenségét hatékonyan kezeljék valamint angiológushoz vagy érsebészhez a lyuk mielőbbi begyógyulása érdekében.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Hajnalka  2012. március 19. 17:18   #12 

Üdvözlöm!Nagyon szépen köszönöm a gyors választ.Gasztroenterológusnál voltam,de ő azt mondta,hogy szerinte felesleges a gyomor és végbéltükrözés,mert fekélyre utaló jelet nem talál.Csak savlekötőket írt fel ami természetesen nem javított az állapotomon.Még annyit szeretnék kérdezni,hogy ha valamilyen parazita lett volna a székletben akkor az a mostaniból nem derült volna ki?Nem vették volna észre?Csak akkor ha célzottan azt vizsgálják?A másik kérdésem,hogy miben különbözik a sima széklet vizsgálat a széklet leoltásban?Addig is megfogadom a tanácsát és megint elkezdek gluténmentesen táplálkozni.Még egyszer nagyon köszönöm a lelkiismeretes és gyors válaszát!Minden jót Önnek!


Kedves Hajnalka!

Amennyiben a javasolt savlekötőkre nem javult semmit az állapota, érdemes ismételten felkeresnie a gasztroenterológus kollégát, mert bizonyára további vizsgálatokat tart majd szükségesnek a nem megfelelő terápiás válasz alapján. Ebből a székletvizsgálatból, mely az elfogyasztott táplálékok emésztettségét vizsgálta, nem lehet következtetést levonni a parazitákra vagy a székletben lévő más kórokozókra vonatkozóan. Azok miatt külön székletvizsgálat szükséges.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

szívinfarktus  2012. március 19. 16:49   #11 

köszönöm, még egy kérdésem lenne mit jelent ez: parox.tachycardia


Tisztelt Kérdező!

Rohamokban jelentkező gyors szívműködés.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

szívinfarktus  2012. március 19. 16:26   #10 

Köszönöm Doktor Úr a gyors választ!
Egyébként a magas koleszterin szint és amiket felsorolt (a pulzus és vérnyomáson kívül) vérvételből derül ki?
És 140/90/90 alatt még jó?
Köszönöm


Tisztelt Kérdező!

A vércukor, a koleszterinszint és annak jó valamint rosszindulatú komponense, a trigliceridszint (vérzsír-szint) a vérvételből derül ki. 140/90 Hgmm alatt jó a vérnyomás, ha egyébként egészséges az ember.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Hajnalka  2012. március 19. 15:57   #9 

Üdvözlöm Főorvos Úr!Én egy 34 éves hölgy vagyok.Kb.2 éve kezdődtek a következő tüneteim:evés után hányinger,puffadás,has- vagy gyomorfájás,néha szorulás,néha hasmenés.....stb.Nagyon keveset eszem,mert nem vagyok éhes.Már kipróbáltam mindent.Lassan,jól megrágva,könnyen emészthető dolgokat ,zöldség....,de nem jobb.Már voltam allergia vizsgálaton is,de negatív elvileg.Liszérzékenységem sincs,mert arra gyanakodtak először a tüneteim alapján.Bár érdekes,hogy amikor kivontam az étkezésemből a glutént akkor jobban voltam.Most székletvizsgálat történt és ennek szeretném leírni az eredményét.Széklet emésztettség: Harántcsíkolt izomrost++++,Kötőszöveti rost+,Zsírtartalom+++,Neutrális zsír+++,Zsírsav+ Ebből lehet tudni valamit?Mit jelent ez a sok +?Előre is köszönöm válaszát!Minden jót!


Kedves Hajnalka!

A tünetei és a székletvizsgálat eredménye emésztési zavarra utalhat. Igen sokféle emésztési és felszívódási zavar esetében hozhat átmeneti vagy tartósabb javulást a gluténmentes diéta, ami nem jelenti azt, hogy egyértelműen lisztérzékenység állna fenn. Egyébként a gluténszenzitív enteropátia ("lisztérzékenység vagy cöliákia") diagnózisa sem könnyű, érdemes gasztroenterológust felkeresnie, és eredményeit újra megbeszélnie, szükséges lehet a probléma eredetének tisztázására további vizsgálatok elvégzése (pl. gyomor- és vastagbél tükrözés, parazitológiai vizsgálatok, széklet leoltás, további emésztési és felszívódási vizsgálatok).

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

nandika  2012. március 19. 15:50   #8 

tisztelt doktor ur. a kerdesem az lenne miert bufogok [szuntelenul]
jo ideig ha fagylaltot eszem. [58 eves no vagyok] koszonom valaszat elizabeth


Tisztelt Kérdező!

A böfögés rendszerint gyomorbántalommal vagy emésztési zavarral függ össze. Fagylalt esetében a tejtartalom okozhat problémát, ami csak bizonyos, tejtartalmú fagylaltok fogyasztása után szokott jelentkezni. Egyébként is észrevette már, hogy a tejtől problémái lesznek? Ha többféle étel fogyasztását követően is fellép, érdemes kivizsgáltatnia gasztroenterológián.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Zsibbad, fáj  2012. március 19. 15:44   #7 

Tisztelt Dr. Czopf László!

Elnézést ha esetleg nem az ön szakterületéhez tartozik/remélem nem/ a kérdésem, de mivel nem tudom milyen eredetű lehet a probléma így ezért írtam önnek is.
3 és fél éves kislányommal kapcsolatban szeretnék feltenni egy kérdést!
Nem állandóan, de viszonylag sűrűn panaszkodik arra hogy zsibbad, vagy lába vagy keze. Sokszor éjszaka sírva ébred hogy elzsibbadt és fáj./ Ekkor legtöbbször a talpára panaszkodik/
Tegnap este az egyik felkarjára mondta, hogy zsibbad utána mondta, hogy fáj.
Kell e ezzel foglalkoznom, vagy esetleg a folyamatos növés miatt fájhat neki?
Hova vigyem orvoshoz? A házi orvosunk elég nem törődöm.
Lehet komoly baja , vagy most felfújom a dolgot?

Köszönöm szépen a válaszát!


Tisztelt Kérdező!

Nem tudom, hogy deríthető ki egy három és fél éves gyermeknél, hogy zsibbad valamije, de ez nem az én szakterületem, hanem a gyermekgyógyászoké.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

égető érzés  2012. március 19. 15:41   #6 

Tisztelt Doktor Úr!

Nem tudom, hogy jó helyen érdeklődök-e a problémámmal..
Torkomban égető érzést érzek, olyan mintha égne a torkom, és talán maró hatást is kelt. Nagyon hasonlít arra, amikor az ember valamilyen savas, lúgos, vagy ahhoz hasonló ételt, itat eszik-iszik, utána érzi ezt pár pillanatra..
Főleg amikor lefekszem, és a fejem a párnán, ami ugye magasabban van, mint a mellkas, akkor nagyon érzem, hogy eléggé égeti a torkomat, és mintha marna, vagy hasonló, de nem fáj, egyenes fekvésnél egész jó, akkor sokkal kevésbé kellemetlen.
Kb. a torok (nyak fele) közepéig jön fel az az érzés..
Elég kellemetlen érzés, és nagyon zavar.
Volt amikor nappal is éreztem, hogy a torkom nagyon picit éget.
5 napja van ez, azelőtt sose volt még ilyen.
Nem tudom mitől lehet. Miért van ez? Nem iszom alkoholt egyáltalán, nem cigizek..
Ha ki kell vizsgálni, akkor kihez kell menni?
Válaszát előre is köszönöm szépen!

23 éves lány


Tisztelt Kérdező!

Lehet ilyesmi sok gyomorsavtól, úgynevezett savas refluxtól, bár olyankor gyakran rosszabbodást tapasztalunk lapos fekvéskor. Terhesség kezdetén is lehetnek hasonló tünetek. Ha nem szűnik, utána kell nézni, ebben háziorvosának tanácsára támaszkodjon elsősorban.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

szívinfarktus  2012. március 19. 14:49   #5 

Jó napot Doktor Úr!
Szomszédunknak este szívinfarktusa volt...időben észrevették, ezért nem lett baj.
Eléggé megijedtem és érdekelne hogy mi miatt alakulhat ez ki, mik az okai, és mit lehet tenni ennek "megelőzése" érdekében..A barátomnak picit magas a vérnyomása max 140, nekem a pulzus néha sok 110. És ezért jobban félek...tehát érdekelne hogy miket kell kerülni és miket kell tenni hogy ez ne következzen be...köszönöm válaszát


Tisztelt Kérdező!

A szívinfarktust leginkább úgynevezett egészséges életmóddal lehet megelőzni. Ne dohányozzon, mozogjon rendszeresen (pl. sport), ne hízzon el, táplálkozzon zsír- és koleszterinszegény módon, sószegényen és mértékletesen. A vérnyomást érdemes ellenőriztetni, és ha magas, érdemes kezelni. Ha diabétesze is van, annak optimális kezelését háziorvosával és diabetológusával kell egyeztetnie, hogy érrendszere lehetőleg jó állapotban maradjon. Ha koleszterinszintje igen magas, ez az egészséges étrenden túlmenő kezelést is igényelhet. Ha nyugalomban magas pulzusszáma van, annak okát érdemes tisztázni (vérvétel, háziorvosi vizsgálat), de ez szerencsére önmagában nem okoz szívinfarktust.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

000  2012. március 19. 14:42   #4 

Tisztelt Doktorúr!

Mi lehet az oka a gyomor inkább jobb oldalánál a borda aljával egy vonalban jelentkező fájdalomnak?A fájdalom nem állandó,és enyhe nyilaló fájdalom.Nemrégiben a bal oldali bordám alatt fájt,és savat éreztem ami pár nap alatt elmúlt.Kissé hányingerem is van.
Válaszát előre köszönöm!


Tisztelt Kérdező!

Az ilyen jellegű fájdalmaknak és panaszoknak igen sokféle oka lehet, ennek megfelelően a jelentősége is más-más. Ha nem szűnik két napon belül, háziorvosi vizsgálat szükséges.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

mitől rángatózik?  2012. március 19. 14:38   #3 

Tisztelt Dr. Úr!

Mitől rángatózhat a hasam lent bal oldalt a húgyhólyag mellett?
Úgy csinálja mint mikor a szemhélyunk, vagy a szánkszéle szokott. 4 napja jelentkezett, tegnap nem volt, de most megint csinálja. Elég zavaró érzés mostmár. Lehet idegi alapon, vagy szervi oka is lehet?


Tisztelt Kérdező!

Lehet idegi alapon, de különösebb jelentősége nincs. El fog múlni.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Candida  2012. március 17. 23:05   #2 

Tisztelt Doktorúr!

Mint belgyógyászhoz fordulok Önhöz, végső elkeseredettségemben és tehetetlenségemben.
Most egy éve, nagyon furcsa alhasi fájdalmakkal indultam el, a tünetek okának kideritése érdekében. Voltam belgyógyásznál, urológusnál, sebésznél és nőgyógyásznál. Csináltattak vér, vizelet, széklet analiziseket. (tumormarkereket, rejtettvérvizsgálatot székletből, helikobaktert vérből...) Minden jól jött ki. Hasi és hüvelyi UH t. Szintén rendben (kivéve az epeköveket, melyekről tudtam). Az egyedüli ami kijött, az a hüvelyből a Candida Glabrata. Mivel kiderült, hogy egészséges vagyok, figyelmem a Candida irányába kezdett terelődni. Eszembe jutott, hogy nekem sokszor jött már ki a Candida, és az is eszembe jutott, hogy valamikor olvastam egy könyvet erről:" betegnek érzem magam és nem tudom miért". Utánanéztem az interneten és megijedtem, mikor láttam az ott felsorolt tüneteket. Mintha az enyémeket irná le. Az én tüneteim: erős hajhullás, lepedékes nyelv, szájzúgrepedés (kb. 7 éve állandóan) hasi puffadás, nagyon gyakori felhűlés (kb. havonta egyszer) megmagyarázhatatlan fáradtságérzet (3,5 éve) néha hüvelyi viszketés.
Megijedtem, mikor olvastam, hogy ha az immunrendszer legyengül, ezek a gombák bekerülhetnek a véráramba, onnan pedig a test különböző szerveihez. Én antibiotikumos hosszú kezelésben részesültem ( bronchopneumonia) , igaz már nagyon rég (5 éve), de akkor annyira le voltam gyengülve, hogy intravénásan erősitettek, aminek a következménye az lett, hogy a bélflórám tönkre ment. Kórház után 2-3 naponta törtek rám gyomormenéses görcsök, borzasztó fájdalommal ájulásérzéssel. Fél év fájdalom, rettegés és koplalás után IBS-t állapitott meg a vastagbéltükrözés.
Aggodalmamot elmeséltem a családorvosnak, adott 10 napra gomba elleni kezelést (NYstatin), azt mondta nem hiszi, hogy bajom lenne. Nem múltak el... még 10 nap... szintén semmi.
Közben nézettem a vérből Candida antigént IgG 0.94, IgM 1.30, IgA 0.77 ( 0.9 alatt negativ , 1.1 fölött pozitv a labor értékei szerint).
Voltam több orvosnál, de mindegyik azt mondta, hogy ne butáskodjak.
Egy nagyon kedves doktornő ebből a rendszerból azt mondta, hogyha a székletből is kijön, akkor baj van. Nekem kijött székletből is, hüvelyből is, és garatból is.
Egy sebész , akivel ki szerettem volna vetetni az epehólyagomat, azt tanácsolta, hogy egyszer szabaduljak meg a gombáktól.
Egy másik azt mondta, hogy hűlyeség. Egy másik sebész ezen az Orvostudakozón, szintén úgy gondolja, hogy lehet, hogy szisztémás Candidám van, és nem ajánlja a műtétet. Infektológushoz irányitott, aki szinén kikacagott.
Bármilyen butaság amit gondolok (és most már nemcsak én) én utána szeretnék járni. Ki szeretném zárni vagy meg szertném erősiteni a gyanumat. Ennyivel tartozom magamnak.
Tudom, hogy látatlanban nem lehet sem diagnosztizálni sem kezelni, és nem is azért próbálkozom itt mert ingyen van, hiszen egy év alatt egy kisebb vagyont költöttem el a magánrendeléseken...
Konkrét kérdésem az lenne, milyen analizisekből, milyen vizsgálatokból lehet megtudni, hogy hogy van-e szisztémás candidám. Magamtól megszeretném nézetni, mert ha orvoshoz megyek nem küldnek sehova, és már értelmetlennek tartom, hogy potyára fizessek.
(Mikor szedem a gyógyszert, tüneteim enyhülnek, pl. a szájzúgrepedésem nem vérzik, amint félbehagyom max. egy hétre rá ismét vérzik. Az infektológus szerint ezt a tünetet nem is a gomba okozza)
Bocsánat a terjedelemért, de másképp nem lettem volna érthető.

Köszönöm szépen válaszát és a lehetőséget, hogy kérdezhettem.
Tisztelettel: Gabriella


Kedves Gabriella!

A nyálkahártyákról kimutatható Candida nagyon ritkán okoz szisztémás candidiasist. Még a leírt tünetekkel és vizsgálati eredményekkel rendelkezőknek is csak jóval kevesebb, mint egy százaléka szenved szisztémás candidiasisban. Ráadásul a szisztémás candidiasis kimutatása igen problémás, leggyakrabban vaklármának bizonyulnak a gyanús eredmények. Javasolom, hogy forduljon újra az infektológushoz ezzel a kérdésével, mert az ő véleménye döntő.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

Tamás  2012. március 17. 22:49   #1 

Tisztelt Doktor Úr!
Abban szeretném segítségét kérni,amennyiben lehetséges a következő laboratóriumi leletet magyarázza meg nekem sok bent az eltérés ,és még orvos nem látta.Milyen betegségre lehet gyanakodni?
Se Got(ASAT)megh. 34 0-37
Se GPT)ALAT)megh. 34 0-41
SeGGT megh. 34 5-45
Se glükoz 5,2 3,10-6
Se karbamid 5,2 1,5-8,3
Se kreatinin 78 40-115
Se hugysav 363 0-420
Se nátrium 139 135-147
Se Kálium 4,21 3,50-5,20
Se össz bilirubin 27,1 0,0-20,6(ismert Gilbert kór)
Se triglicerid 1.06 0,0-2,0
Se koleszterin 5,7 0,0-5,2
HDL koleszterin 1,52 1,03-2,27
Se C-reaktiv protein megh. 12.20 0,0-7,50

vvt süllyedés 6 3-12
fvs 10,3 5-10
Absz.neutrophil 8,21 2-7
Neutrophil% 80,20 37-80
Absz.lymphocyta szám 1,53 0,60-3,40
Lymphocyta % 15 10-50
absz.monocyta szám 0,41 0,0-0,90
monocyta % 4,00 1-12
Absz.eosinophil szám 0,06 0,0-0,70
eosinophil% 0,60 0-7
Absz.basophil szám 0,02 0-0,2
Basophil% 0,20 0-2
vvt szám 5,78 4,50-5,90
hemoglobin 167 140-175
haematokrit 0,486 0,410-0,530
mcv 84,10 80-98
mch 28,90 28-34
mchc 344 310-360
rdw 12 11,50-18
thrombocyta szám 218 150-400
mpv 10,50 0,0-18

IMMUNKÉMIA

TSH 2,7300 0,4000-3,2000
(TSH(3 hónapja) 1,4100)
FT4 15,830 9,140-23,810
FT3 7,43 2,23-6,50
Válaszát előre is köszönöm.(A vizsgálat magasvérnyomás betegség végett kelett)


Kedves Tamás!

A Gilbert kórra jellemző kissé emelkedett bilirubin szinttől és minimálisan emelkedett, esetlegesen valamilyen gyulladásra utaló CRP szinttől eltekintve a szabad trijódthyronin hormonszint kissé magasabb, ami miatt érdemes egyszer meglátogatnia egy endokrinológust (pajzsmirigy specialista) a további vizsgálatok szükségességének megítélésére.

Üdvözlettel:

Dr. Czopf László

1  2 3  következő oldal
Vitassa meg kérdéseit a társalgóban is!
Önnek a Szív és érrendszer témakör fórumait ajánljuk.
szakemberkereso
search.gif Szakember keresés...
Hirdessen az Orvostudakozón
Diagnózis.hu
©2007-2014 Orvostudakozó - Minden jog fenntartva!