Kedves Zita!

Ebben a korban a foglalkozások még (remélhetőleg) nagyon játékos formában történnek, a kisgyermekek mozgáskoordinációja még nem elég fejlett ahhoz, hogy komolyan balettozzanak, vagy néptáncoljanak. Ezeknek a foglalkozásoknak a lényege, hogy mozogjanak, énekeljenek, jól érezzék magukat (és közben persze fejlődjenek). A gyerekek sem úgy fogják fel, mint egy edzést, az érdeklődésük is hullámzó lehet, amit olyan számunkra lényegtelennek tűnő dolgok is befolyásolhatnak, mint pl. a foglalkozásvezető néninek szép hosszú haja van.

A férjének igaza van abban, hogy a szülőnek segíteni kell abban, hogy a gyerek egy dolog mellett ki tudjon tartani, azonban ebben az életkorban még kisebb követelményeket lehet ezzel kapcsolatban támasztani, amit fokozatosan lehet növelni.

Kérdésére válaszolva én azt gondolom, az is jó, ha mindkét foglalkozásra eljár (amíg kedve van), de az is, ha megbeszélik vele, hogy csak az egyikre járhat, mert Önök úgy döntöttek (természetesen megindokolva döntésüket). Fontosabbnak tartom, hogy a férjével megegyezzenek, beszéljék át újra a dolgot, lehetőleg ne csak észérveket felsorakoztatva, hanem az érzések szintjén is mondják el, miért áll Önökhöz közelebb valamelyik megoldás. (Azt az érvet nem javaslom, hogy "a pszichológus is megmondta"). Fontos, hogy a kislány azt lássa, a döntéssel mindketten egyetértenek, ne halljon olyasmiket, mint "sajnálom, de apa nem engedi", vagy "sajnálom, de anya szerint muszáj menned".

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Katalin!

Rövid válaszom: igen, lehet. Bátran keressen fel egy hipnoterapeutát, csak így fogja tudni igazán eldönteni, hogy Önnek ez a módszer megfelelő-e, segít-e.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Katalin!

A hipnoterápia, mint pszichoterápiás módszer alkalmas az agorafóbia gyógyítására, enyhítésére. Az, hogy egy konkrét esetben valóban sikeres-e, hogy mennyi időt vesz igénybe, hogy a gyógyszer mellőzhető-e, az sokmindentől függ, pl. a páciens motivációjától, a probléma súlyosságától. Bizonyos esetekben szükség lehet a terápia gyógyszeres megsegítésére, pl. ha a beteg annyira szorong, hogy egyáltalán nem tud kimenni a lakásból. Egyébként nem feltétlenül kell kezdetben a teljes gyógyulást célként kitűzni, a szorongás valamilyen fokú csökkenése már jelentős életminőség-javulást okozhat.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Kérdező!

Ennyi információból nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a kolleganője anorexiás-e, mindenesetre az, hogy 41 kilósan kövérnek érzi magát, figyelmeztető jel. Nem tudom, mennyire bizalmas a viszonyuk, beszélgettek-e már erről vele, ha igen, hogyan reagált, illetve ő is úgy gondolja-e, hogy problémája van, vagy csak Önök aggódnak. Segítséget neki kell majd kérnie, Önök annyit tehetnek, hogy odafigyelnek rá, érdeklődnek, éreztetik, hogy értékes ember, attól függetlenül, hogy hány kiló és mennyit eszik. Az étkezéssel és a kinézetével kapcsolatban nagyon tapintatosan beszéljenek. Ha a hely és az idő alkalmas, lehetőleg négyszemközt mondják el, hogy aggódnak érte és ajánlhatnak neki internetes oldalakat pl. az anorexia.lap.hu-t, ahol Önök is találhatnak információkat a betegséggel kapcsolatban és hogy hol lehet segítséget kérni. A háziorvoshoz is fordulhat, aki segít abban, hogy hol kaphat ingyenes ellátást. Ha a kolleganője nem fogadja el a segítséget, és Önök úgy látják, hogy az állapota már veszélyes, próbálják meg felvenni a kapcsolatot a családjával, vagy valakivel, akiben megbízik.

Üdvözlettel: Fábián Dóra

Örülök, hogy megkönnyebbült kicsit, azért ha gondolja, keresse fel a helyi Családsegítő Szolgálatot. Próbáljon meg az interneten utánanézni, hogy az Ön lakóhelyén hol működik ilyen szolgálat, vagy érdeklődjön a háziorvosnál, vagy a kisfia óvodájában, illetve ezekben az intézményekben a faliújságra is ki szoktak tenni ilyen információkat. A Családsegítőben ingyenes segítséget kaphat pl. azzal kapcsolatban, hogy melyik megoldás lenne Önnek (és a kisfiának) mégis jobb: a házasságát esetleg meg lehet-e még javítani, ha nem, akkor hogyan léphet ki belőle. Egy esetleges válás után segítenek apa és gyermeke kapcsolattartásában. Ugyanis attól, mert Önök esetleg különválnak, apa és fia kapcsolatának nem kell megszakadnia, sőt, ez akkor is fontos lenne, ha jelenleg nem lenne olyan jó kapcsolat közöttük. Ha a férje bántalmazza Önt, vagy a kisfiút, szintén fordulhat a Családsegítőhöz, vagy felkeresheti a NaNE-t, akikről korábban írtam. Tehát van segítség, bátran kérjen!

Az nagyon jó, hogy látja a saját felelősségét helyzete kialakulásában, hiszen akkor tud változtatni rajta, azért vigyázzon, hogy ez ne csússzon át önvádlásba és ne vegye magára a teljes felelősséget, hiszen ennek a történetnek több szereplője van.

Annak ellenére, hogy azt írta, tönkrement az élete, én mégis úgy érzem, nem tud belenyugodni helyzetébe és idővel elég erőt fog gyűjteni a változtatáshoz. Minden jót!

Fábián Dóra

Így már teljesen érthető, hogy a családjával rossz a kapcsolata. Az Ön családjában történtek minden bizonnyal megterhelik az édesanyjával való kapcsolatát is. Valószínűleg sok fájdalom, sértettség, bűntudat van Önökben. Azt gondolom azonban, hogy ha szeretné, ezen még lehetséges változtatni, akár pszichológus, családterapeuta segítségével, különösen, ha sikerül az édesanyja motivációját is felkelteni.

Nem tudom, a férje is agresszív-e, de feltételezem, hogy valamilyen formában bántja Önt. Ez esetben javaslom, hogy keresse fel a NANE egyesületet (www.nane.hu, segélytelefon: 06-80-505-101), ők komplex segítséget tudnak nyújtani ilyen esetekben.

Azt gondolom valamilyen szinten már megfogalmazódott Önben az a cél, hogy ebből a helyzetből mégiscsak szabaduljon valahogy, és gondolom azt is szeretné, hogy a gyermeke minél kevésbé sérüljön. Sok erőt kívánok ahhoz, hogy elinduljon ezen a fájdalmas, de nem reménytelen úton!

Fábián Dóra

Kedves érdeklődő!

Bár részletesen írt tüneteiről, mégsem vállalkoznék rá, hogy ez alapján diagnózist állítsak fel (ahhoz többnyire személyes találkozó és alapos kikérdezés szükséges), de nem is biztos, hogy a pontos diagnózis ismerete közelebb vinné Önt problémája megoldásához.

Fontosabb kérdésnek tartom pl., hogy ez az állapot mióta áll fenn: esetleg valamilyen eseményhez, talán veszteséghez köthető, vagy már gyermekkorában is voltak problémái, esetleg szorongó, visszahúzódó, önbizalomhiánnyal küzdő kisgyermek volt. A családjával való kapcsolat mikor és hogyan romlott meg. Kik azok az emberek, akiktől úgy érzi, hogy függ, hogyan, miben segítenek ők, miben van szüksége rájuk. Van-e mégis olyan ember, akit barátjának tekinthet: akiben megbízik, akire számíthat. A válaszok segíthetnek a kiváltó ok felismerésében, illetve kapcsolatai rendezésében.

Legnagyobb problémának azt érzem, hogy nincsenek céljai, úgy gondolom, ezzel kellene elsősorban foglalkozni. Jó, hogy érdektelensége és céltalansága ellenére munkáját, kötelezettségeit mégis elvégzi, úgy gondolom, ez azt jelzi, hogy valamiféle céljai, tervei mégiscsak vannak. Ezeket kellene előhívni, megerősíteni, kibővíteni. Ha valamilyen értelmes célt tud találni, ha valamiben örömét tudja lelni, a többi problémáját is könnyebben meg tudja oldani. Ez persze nagyon nehéz feladat, hasznos lenne szakember segítségét kérnie.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves aggódó anya!

Először is nagyon fontos, hogy a kislányt lássa a gyerekorvos - nem tudom, hogy ez megtörtént-e - nincs-e esetleg valamilyen szervi baja, anyagcserebetegsége, ami az étvágytalanságot, súlyveszteséget okozza. Ha minden ilyen ok kizárható, akkor elképzelhető, hogy valamilyen játszma alakult ki Önök között az evés körül, ami igen gyakran előfordul, hiszen a szülőknek fontos, hogy a gyerekük megfelelően táplálkozzon és a gyerekek észreveszik, hogy könnyen befolyásolhatják a szüleiket azzal, hogy nem esznek, vagy válogatnak. Az is elképzelhető, hogy Önnek enyhébb formában már régebb óta fennáll a szorongása, idegessége, mint ahogy írja, ezt a kislánya megérzi és emiatt ő is ideges, rosszkedvű, ami egy pici gyereknél abban nyilvánulhat meg, hogy nem eszik. Ez utóbbi esetekben, tehát ha a kislánynak nincsen szervi baja, jó lenne valamilyen szakember segítségét kérni, akit szintén a gyerekorvos tud ajánlani.

Érdemes lenne kideríteni, hogy a lánya nem-evésén kívül mi okozza még az idegességét. Nem tudom, első gyerekről van-e szó, van-e segítsége. Ha nincs, vagy úgy érzi kevés, javaslom, hogy keressen fel olyan közösséget, klubot, ahol más kisgyerekes anyukákkal beszélgethet a gondozási, nevelési problémákról. Művelődési házakban szoktak működni ilyen ingyenesen, vagy viszonylag olcsón látogatható klubok. Sok anya küszködik hasonló problémákkal, hasznos, ha meg tudják osztani egymással a tapasztalataikat. Az már nagyon jó, hogy Ön ki tudja mondani, hogy időnként idegesíti a kislánya, sok anya ugyanis azzal küzd, hogy még önmagának sem meri ezt bevallani, pedig természetes, hogy egy gyerek a sok öröm mellett sok gonddal is jár. Az is nagyon jó, hogy felismerte, hogy az Ön idegessége a kislánya rovására mehet és ezen szeretne változtatni.

Olyan szert nem tudok ajánlani, ami önmagában megoldaná a problémáját, de ezeket a gyógyhatású készítményeket, gyógyteákat, lazító fürdőt váltogatva nyugodtan használhatja, illetve ha tudja kire bízni a kicsit, vagy amíg alszik, időnként töltsön el néhány órát valamilyen kellemes, megnyugtató tevékenységgel. Hosszútávon azt gondolom az idegessége okát kellene kideríteni, de az első lépés mindenképpen a gyerekorvossal való konzultáció!

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Réka!

Én azt gondolom, nagyon is természetes, hogy hiányzik az édesapja és lehet, hogy furcsán hangzik, de jó dolog, ha tud sírni. Nem feltétlenül időhöz köthető, mikor mondjuk, hogy valaki nem tudta feldolgozni a szerette halálát, de általában 1 év szükséges hozzá (nem véletlen a „gyászév” kifejezés). Inkább olyasmikre mondjuk, hogy valaki megrekedt a gyászfolyamatban, ha pl. 2 év után sem tudja a munkáját a korábbi színvonalon végezni. Elképzelhető, hogy a barátai, rokonai azért tanácsolják, hogy forduljon szakemberhez, mert nem igazán tudnak mit kezdeni a helyzettel, zavarban vannak, nem tudják, mit mondjanak. Ha úgy érzi, senkivel nem tud igazán beszélni érzéseiről, gondolatairól, bátran keressen fel szakembert. Ez nem azt jelenti, hogy Ön, vagy amit átél, nem normális, de ebben a nehéz helyzetben hasznos lehet külső segítséget igénybe venni.

Ha vannak még kérdései, azt tanácsolom, Biró Esztert kérdezze itt az Orvostudakozón, neki ugyanis a gyász az egyik szakterülete. De ha gondolja, én is szívesen válaszolok.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Petra!

Azt hiszem nem véletlen, hogy ilyen sok a szerelemmel kapcsolatos kérdés itt az Orvostudakozón: sokaknak van ezzel problémája, sokat hallani, olvasni a párkapcsolatok, házasságok válságáról.

Egy párkapcsolatban önmagában nem érzem problémának a lángoló szerelem elmúlását, sőt ez tulajdonképpen törvényszerű. Lehetnek újra fellángolások, de biztosan nem tud évekig, évtizedekig ugyanazzal az intenzitással égni. Fontos viszont, hogy a szeretet és tisztelet megmaradjon. Nem tudom, ez Önöknél hogy van, de leveléből úgy érzem, hogy talán ez is elmúlt. Úgy érzem, Ön azért őrlődik, mert szeretné biztonságban érezni magát (ami a legtöbb nő kívánsága egy kapcsolatban), és most nem érzi ezt a biztonságot, mégsem mer változtatni, mert talán ezt a kis biztonságot is elveszítheti, ami most megvan. Az nagyon jó, ha tisztában van vele, hogy a kollégája iránt érzett szerelem valószínűleg nem teljesülhet be, vagy ha mégis, talán hamar elillanna.

Azt írja, szeretne a párjával maradni. Gondolja át, mik azok a tulajdonságai, amiért mégis lehetne tisztelni, felnézni rá, vagy hogyan lehetne ezeket előhozni belőle. Beszélgessenek arról, mik a céljaik, mik a fontos dolgok az Önök számára. Hasonlóan gondolkodnak-e pl. a gyerekvállalásról (azt gondolom, az Ön életkora nem zárja ki, hogy szüljön). Ha az elképzeléseik nagyon különbözőek, lehet-e ezeket közelíteni egymáshoz, tudnának-e kompromisszumot kötni. Lehet, hogy ő is szeretne felelősségteljes férfiként viselkedni, de valamiért nem megy. Mi ebben az Ön része, hogyan tudna segíteni neki. Ha meg tudják találni a kapcsolatuk értékét, akkor valószínűleg a más férfiak iránti vonzalmak csak múló kellemes érzések lesznek. Ha viszont nem, akkor nem hiszem, hogy el tudna felejteni egy Ön számára érdekesebbnek tűnő férfit.

A különbség a két rovat között: az "orvos válaszol" rovatban orvosi diplomával rendelkezők szerepelnek, a "szakember válaszol" rovatban pedig más diplomával rendelkező szakemberek, akik szintén az emberek testi-lelki egészségével foglalkoznak.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Éva!

Mindenkinek egyéni a története, ezért a másnak adott tanács nem biztos, hogy nekünk is beválik. Illetve mi pszichológusok, tanácsadók, többnyire igazából ötleteket próbálunk adni ahhoz, hogy a kérdező megtalálja a saját megoldását.

A leírása alapján én is úgy gondolom, hogy bár a konzultációknak lehetnek pszichoterápiás elemei, nem pszichoterápiára jár. A pszichoterápiának lényeges eleme, hogy az ülések zavartalanok legyenek. Ilyesmiről valóban nehéz beszélni, ha közben ki-bemászkálnak. Ennek ellenére arra bíztatnám, hogy mégis beszéljen erről pszichiáterével, hiszen amikor megkérdezi, hogy hogy van, hogy hat a gyógyszer, akkor olyasmire is kíváncsi, hogy vannak-e zavaró, kínzó gondolatai, milyen a hangulata. Biztosan nem fogja kinevetni, bármit mond el neki. (Mint ahogy a belgyógyásznak nyugodtan beszámolhatunk testi folyamatainkról, a pszichiáterünknek nyugodtan elmondhatjuk furcsa gondolatainkat.) Megkérheti, hogy szánjon Önre néhány percet, mert valami fontos, az Ön számára kellemetlen dolgot szeretne megbeszélni. Sajnos elképzelhető, sőt nagyon valószínű, hogy pszichiáterének kevés ideje van, ezért ha úgy érzi, hogy problémáiról hosszabban, mélyebben is szeretne beszélgetni valakivel, akkor kérje meg, hogy ajánljon Önnek egy pszichológust. Ha a kórházban dolgozik pszichológus, legjobb lenne vele felvenni a kapcsolatot, hogy az Ön kezelését közösen (illetve majd az új orvosával) tudják végezni. Pszichológusok egyébként több helyen dolgoznak ingyenesen.

Az "őrült" gondolatai véleményem szerint nem olyan őrültségek. Nem tudom, most van-e párkapcsolata, de természetes, hogy egy nő vágyódik egy férfi közelségére, szerelmére. A vonzalom nem racionális, sokszor vágyódunk olyasvalaki után, aki számunkra elérhetetlen és természetes, hogy ilyenkor ez az érzés kínoz minket. Önnél a betegségéből is adódhat - amiről nem tudom mennyit tud, mennyit mondtak Önnek -, hogy ilyen gondolatok erősen foglalkoztatják és olykor akár tettekbe is fordítja őket. Az emberek különbözőképpen próbálnak megszabadulni a kínzó érzésektől, gondolatoktól, azonban minél inkább próbáljuk kiverni őket a fejünkből, annál erősebben térnek vissza valamilyen formában. Úgy gondolom leginkább azzal segítünk magunkon, ha megpróbáljuk valamennyire megérteni vonzódásunkat, gondolatainkat – akár pszichiáter, pszichológus segítségével. Sok sikert kívánok ehhez!

Fábián Dóra

Kedves Kata!

Örülök, hogy félreértettem, azért dícséretnek tényleg picit fura volt, amit a férjéről írt :) Nagyon jó, hogy meg tudja látni a párjában a pozitívat ilyen nehéz helyzetben is, amikor elveszítette a munkáját. Nem árt, ha időnként neki is megmondja, mit értékel benne!

Az orvossal kapcsolatos érzéseit én is úgy érzem, hogy kordában tudja tartani. Az, hogy jólesik egy másik férfi kedvessége, nem bűn és főleg nem betegség :)

Minden jót:
Fábián Dóra

Semmi gond, szívesen válaszolok bármilyen kérdésre. Remélem tudtam segíteni, ha nem, nyugodtan kérdezzen meg mást is!

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Kata!

Igen, sokszor előfordul, hogy a beteg beleszeret az orvosába, vagy diák a tanárába. És főleg pontosan ezen okok miatt: kedves, csak ránk figyel, megbízható, okos. Ha még humora is van, egészen természetes, hogy vonzó egy nő számára, hiszen több kutatás is kimutatta, hogy a nők leginkább ezeket a tulajdonságokat keresik egy férfiban. (Pszichiáter esetében ez azért is gyakoribb, mert a beteg sokszor még soha senkitől nem kapott ennyi figyelmet és kedvességet.)

Sokféle szerelem van, egyénenként is különböző, ezért azt, hogy ez szerelem-e, csak Ön tudná megmondani. Mindenki szívesen veszi a kedves szavakat, sokan szeretnek flörtölni - férfiak és nők egyaránt - hiszen izgalmas és növeli az önbizalmunkat. Ez sokszor teljesen ártatlan és ártalmatlan. Amikor beleszeretünk valakibe, vagy vonzódunk valakihez, többnyire alig ismerjük, azt gondolom ez is teljesen természetes. Hogy milyen tulajdonságokat tartunk vonzónak, az egyrészt egyetemes, evolúciós örökségünk, másrészt mindenkinek az egyéni élettörténetében rejlik, gyakran kapcsolatban áll valamilyen módon a szüleinkkel. Egy ilyen vonzódás, ahogy Ön is írja, elmúlhat, ha jobban megismerjük az illetőt. Ez a racionális tudás azonban sajnos nem véd meg minket az "értelmetlen" érzelmektől, de azt gondolom, hogy segít abban, hogy kevésbé szenvedjünk tőlük.

Az Ön esetében azon érdemes elgondolkodni, hogy miért elégedetlen a párjával, hiszen az eszével tisztában van vele, hogy mindenkinek vannak hibái és ezek a hibák nem is olyan elviselhetetlenek. Talán azért, mert saját magát nem értékeli eléggé, és azt gondolja, nem érdemel olyan férfit, amilyet szeretne. Azt írja, hogy legtöbben nem érhetünk fel egy orvossal. Igaz, az orvosok okosak, kitartóak, szorgalmasak stb. Véleményem szerint bármelyikünk rendelkezhet ezekkel a tulajdonságokkal és számtalan más emberi érték létezik. Szóval azt gondolom, érdemes számba vennie a saját értékeit és a férjéét is. Ha úgy érzi, hogy ő az, aki mellett le tudná élni az életét, akinek szívesen szült, vagy szülne gyereket, akkor azt hiszem nincs nagy baj. Ha vannak is mélypontok a kapcsolatukban, azon őszinteséggel, türelemmel túl lehet lendülni, akár párterapeuta segítségével. Ha pedig nem, hát sajnos van, hogy jobb egy kapcsolat megszakítása mellett dönteni.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Természetesen ez egy nagyon nehéz dolog, megértem, ha még nem készült fel rá. Hosszú hónapok, évek telhetnek el, mire az ember megtalálja a megfelelő alkalmat, a megfelelő szavakat. De továbbra is azt gondolom, hogy előbb-utóbb el kell mondani! Elképzelhetőnek tartom, hogy a kisfiú máris sejt valamit, ha nem is konkrétan, érzi, hogy valami nincs rendben és ha megtudja az igazat, akkor idővel minden a helyére kerül. Biztos vagyok benne, hogy Önnek lesz hozzá ereje, hiszen képes volt agresszív volt férjét otthagyni és egy kisbabával új életet kezdeni!

Addig is fontosnak tartom, hogy a férjével legyenek egymáshoz türelmesek, ha esetleg gondok adódnak az ő apa-szerepével kapcsolatban.

Fábián Dóra

Akkor azt hiszem itt az ideje, hogy a férjével felkészüljenek a "nagy beszélgetésre"! Sok erőt kívánok hozzá!

Fábián Dóra

Kedves Anita!

Nem tudom, a kisfia hány éves és tudja-e hogy az Ön férje nem az édesapja. A levele alapján úgy érzem, hogy ha a kisfiú tudja is ezt a tényt, sok megválaszolatlan kérdése lehet, amiről Önök talán nem szívesen beszélnek. Pl. a szülei miért nem élnek együtt, az apukája miért nem kíváncsi rá.

Úgy érzem, Önök azt szeretnék, hogy úgy éljenek, és mindenki úgy tekintsen Önökre, mint egy "normális" családra. Ez természetes igény, én azonban úgy gondolom, hogy ez nem lehetséges. Önök persze normálisak, élhetnek egymással harmonikusan, és boldogan, de nem lehetnek olyanok, mint egy hagyományos család (amiből egyébként manapság egyre kevesebb van.) A vérségi kötelékek nem szakíthatóak el és nem helyettesíthetőek. Fontos, hogy egy gyerek tudja, ki az édesapja, hogy választ kapjon a fenti kérdésekre, hogy meglegyen a lehetősége arra, hogy találkozzon vele, akkor is, ha most úgy tűnik, nem akarnak találkozni. Fontos tisztázni a kisfiúval, hogy erről a helyzetről nem ő tehet, mert a gyerekek gyakran hiszik, hogy valamelyik szülő azért hagyta el őket, mert rosszak voltak.

Másrészt tiszteletreméltó, hogy a férje vállalta a kisfiú nevelését és biztosan nagyon jó kapcsolat van közöttük, az édesapja mégsem lehet. Hiszen nem együtt tervezték, nem együtt várták az érkezését. Az sem várható el tőle, hogy azonos módon kezelje a kislányával. Ezt pedig egy gyerek megérzi. És ha most úgy is tűnik, minden rendben van az Önök családjában, később számos probléma adódhat ebből. Tehát ha még eddig nem tették meg, fontosnak tarom, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba, őszintén beszéljenek egymással a helyzettel kapcsolatos érzéseikről és a kisfiú is kérdezhessen, válaszokat kaphasson. Egy családban nagyon megterhelő, ha egymás előtt, vagy a kívülállók előtt titkokat kell őrizni – különösen a gyerekeknek nehéz ez.

Kérdésére válaszolva: véleményem szerint ha az édesapának felvetik ezt a kérdést, akár beleegyezik, akár tiltakozik, az mindenképpen káros lehet a kisfiúra nézve. Hiszen vagy azt kell feldolgoznia, hogy az édesapja végleg lemondott róla, vagy harcok indulhatnak Önök között, ami szintén nem tenne jót neki. Azonban ha a fentieket tisztázzák, talán már nem is érzik majd olyan fontosnak, hogy a férje a nevére vegye a kisfiút. Ez nem könnyű, ezért ha úgy érzik, egyedül nem tudnak megbirkózni a feladattal, javaslom, hogy vegyék igénybe családterapeuta, vagy családkonzulens segítségét, de a gyermekpszichológus is jó ötlet. A gyermekjóléti és családsegítő szolgálatoknál, illetve a nevelési tanácsadókban ingyenesen igénybe vehető ez a szolgáltatás.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves ŠtanácstalanŠ!

Gondolja át, hogy kisfiára amúgy is jellemző-e, hogy új dolgokat nehezebben fogad el (pl. mit szól új ételekhez), vagy zavarják-e az erős ingerek. Ha igen, akkor valószínűleg ilyen a temperamentuma, Šlassan felmelegedőŠ. Van ennek előnye is, pl. valószínűleg nem fog meggondolatlanul veszélyes dolgokat csinálni.

Ha a viselkedése hirtelen változott meg, akkor történhetett valami akár a családban, akár a játszótéren, amitől megijedhetett. Nem kell nagy traumára gondolni, apróságok is lehetnek rémisztőek egy kisgyermek számára. Ha erről van szó, akkor valószínűleg idővel meg fog nyugodni, ha mégsem, akkor érdemes szakembert felkeresni, hogy a történteket kibogozzák.

Fontos még tudni, hogy a gyerekek többnyire az alapján ítélnek meg egy helyzetet, hogy az anyukájukon mit látnak, mit éreznek. Ha Ön szorong, akkor Ő is szorongani fog. Mivel Önnek kellemetlen ez a helyzet és valószínűleg már előre fél tőle, ez a szorongás átragad kisfiára is. A noszogatás is csak növeli a feszültséget mindkettőjükben. Próbálja meg függetleníteni magát a többi szülőtől, lehet, hogy nem is azért súgnak össze, amire Ön gondol. Ez persze nem könnyű, ezért azt javaslom, egyelőre olyan helyre menjenek, ahol Ön a legjobban érzi magát, valószínű a kisfia is könnyebben fog oldódni.

Egyébként az ilyen korú gyerekeknek még nem olyan fontos a gyerektársaság, ha együtt vannak, többnyire inkább egymás mellett játszanak, nem egymással. Ezért az egyáltalán nem probléma, ha az Ön kisfia még nem barátkozik.

Azt javaslom tehát, hogy elsősorban Ön próbáljon meg megnyugodni, próbálja meg türelmesen kivárni, ő mivel, kivel szeretne játszani. Ha ez sikerül, a kisfia valószínűleg egyre kevesebb időt fog ŠbambulássalŠ, nézelődéssel tölteni és mindketten szívesebben járnak majd a játszótérre!

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Rita!

A barátja viselkedése valóban utalhat paranoid skizofréniára, de a pontos diagnózis talán nem is annyira fontos. Úgy tűnik, hogy észérvekkel nem lehet eloszlatni a gyanúját, nem lehet meggyőzni. Ha mégis sikerülne valahogy meggyőznie szerelméről és esetleg azt még viszonozná is, gyanakvása feltehetően nem múlna el, így a kapcsolatuk továbbra is nagyon küzdelmes lenne.

Ha segíteni szeretne a barátján és úgy gondolja, hogy valójában nem kezelik, finoman célozhat rá, hogy esetleg megpróbálhatna beszélgetni egy pszichiáterrel, vagy pszichológussal, de semmiképpen sem úgy, hogy az Ön véleménye szerint ő furcsákat gondol, hanem hogy a rengeteg feszültség és szorongás leküzdésére kaphatna valamilyen segítséget. Persze készüljön fel rá, hogy elutasító választ fog kapni.

Nem gondolom, hogy Ön elmebeteg lenne, amiért bárkit is szeret, az azonban elgondolkodtató, hogy miért ragaszkodik olyan emberhez, aki Önt bántja. Úgy gondolom, hogy ez mélyebb elemzést igényel, amihez szükséges lehet külső segítséget igénybe venni. Szóval ha gondolja, bátran keressen fel valamilyen segítő szakembert, ez egyáltalán nem azt jelentené, hogy Ön elmebeteg, hanem hogy hajlandó önmagát jobban megismerni és tenni azért, hogy ez a helyzet elviselhetőbb legyen az Ön számára.

Üdvözlettel:
Fábián Dóra

Kedves Vilma!

Zaklatás az, ami a másik embernek kellemetlen, zavaró. Általánosságban mindenképpen zaklatásnak gondolnám, ha felkeresné a lakásán, de ha írna egy levelet neki, az valószínűleg kevésbé zavarná.

Elvileg elképzelhető hogy orvos és betege összejönnek, gyakorlatban azonban nem igazán szokott előfordulni, (csak a filmekben). Az orvos általában továbbra is betegének tekinti volt páciensét. Hogy Önnek konkrétan van-e esélye volt pszichiáterénél, azt persze nem tudhatom. Őszintén szólva azt gondolom, hogy nagyon kicsi az esélye, de azt hiába tanácsolnám Önnek, hogy próbálja meg elfelejteni, hiszen a szerelmet nem lehet akarattal irányítani és egy szerelmes mindig reménykedik, képes bármiben bíztató jelet látni. Ezért próbálja meg a helyzetét kívülről látni, képzelje el, mit gondolna, ha egy ismerősétől hallaná ezt a történetet.

Azon is próbáljon meg gondolkodni, hogy miért fontos Önnek a pszichiátere, miben hasonlít, miben különbözik eddigi partnereitől, vagy más, Önhöz közel álló személyektől.

Arra is gondoljon, mi történne, ha tényleg összejönne, együtt élne volt pszichiáterével, kihez fordulna, ha újra segítségre lenne szüksége. Most valószínűleg azt gondolja, hogy ha ez a szerelem beteljesülne, akkor nem lenne többé problémája. A valóságban azonban ritka, hogy egy szerelem önmagában örökre megoldja az ember minden problémáját. Örüljön neki, hogy van egy orvosa, aki segített, és akihez bizalommal fordulhat a későbbiekben is, ha orvosi szempontból szüksége lenne rá.

És tartsa nyitva a szemét: biztosan vannak még olyan férfiak a környezetében, akikkel szívesen van, akikkel a szimpátia nagyobb eséllyel kölcsönös és idővel barátság vagy párkapcsolat is kialakulhat!

Üdvözlettel:
Fábián Dóra