14434 tag





Dr. Fedor Roland
egyetemi tanársegéd
sebész szakorvos
általános sebészet
INFOPANEL | Dr. Fedor Roland

Összes válasz: 426   Átlagos válaszidő: 18,4 óra    1 megválaszolatlan »

Kérdezzen!
Keresés a kérdésekben
Keresés a válaszokban
előző oldal   16 17 18  19 20   következő oldal
Csont-cysta  2010. július 1. 13:09   #360 

Tisztelt Doktor Úr,

egy gyermekkori (12-13 éves lehettem) bokaszalagsérülés röntgenfelvételéből derült ki mintegy véletlenül, hogy egy kis, borsónyi árnyék van a lábszárcsontomon. Nem volt jelentősége a dolognak. Mivel viszonylag gyakran ért sérülés a laza nyeklő-nyakló bokámból kifolyólag, a kis elváltozás sorsa is figyelemmel követhető volt, és növekedett. Egy alkalommal összetettebb sérüléssel jelentkeztem a traumatológián (felszakadt a térdem), amikoris az ügyelő orvost igencsak nyugtalanította, amit lát, mert már kb. diónyi elváltozást tapasztalt a rtg felvétel alapján, aminek a képe leginkább egy cseppkőbarlanghoz hasonlított, hosszanti csíkozás a csontcystában. (Ekkorra már közel 30 éves voltam.)Elküldött csont-scintigraphia vizsgálatra. A leletre azt mondta a beküldő doktor, hogy ugyan nem pozitív, de őt nem győzi meg. Nincs mit tenni, ha fáj, menjek vissza. Évente egy rtg javallott. Volt, hogy mentem,ha fájt, megröntgeneztek és hazaküldtek, hogy ez van.

Tulajdonképpen az volna a kérdésem, hogy konkrétan mi van a csontomban? Milyen hatása lehet ennek? Milyen vizsgálatokkal lehetne egyértelműsíteni, hogy mi is ez? Gyakori az ilyesmi? Az évi egy rtg még egészséges sugárterhelést jelent?

Néha szokott fájdalmat okozni, leginkább hideg csapadékos idő közeledtével, van, hogy éjjel is felébredek a fájdalomra.
Alapvetően én eddig ezekre a kérdésekre senkitől nem kaptam még választ.

Megtisztelő válaszát köszönöm,

Júlia


Kedves Júlia!
Köszönöm bizalmát, hogy hozzám fordult kérdésével. Megértem aggodalmát és kíváncsiságát, de sajnos nem tudok segíteni és a rengeteg kérdésére sem tudok biztos, megnyugtató választ adni! Én általános sebész vagyok. Az esetek nagy részében hasi panaszok miatt kezelek és operálok betegeket. A végtagok betegségeihez és azok kezeléséhez csak nagyon felületesen értek és így nem szeretném találgatásaimmal kétségeit növelni. Kérem problémájával keressen meg egy orthopaedust.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

anita  2010. június 30. 18:26   #359 

tisztelt dr ur azzal a kerdessel fordulok önhöz hogy härom gyeremekes anyuka vagyok a hasam csikos es megnyult a bör nagyon rajta jelenlegi testsulyom 73 kg magassagom 165 cm engem ez nagyon zavar a magän eletembe a pärom is elhagyott e miatt ki vagyok nagyon mit tegyek mert penzem az nem sok van de igy nem elhetek toväbb csunya vagyok köszönettel papp anita az e-mail.cimem kerem erre irjon välaszt kamilla26@citromail.hu köszönöm


Kedves Anita!
A választ elküldtem!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

tnő  2010. június 30. 16:47   #358 

Üdvözlöm!

Nos, ilyen időt kívánt? Szerintem nem lehet panasza.
Nem is tudtam, hogy működik a 6. érzékem, (nem volt tudomásom arról, hogy szabadságra megy, miért is lett volna?). Remélem kicsit feltöltődött, de hát még nem is telt le az 1 hét!
Ugyan a múltkor még írtam volna, de elszólítottak (no nem az Úr), vagyis köszönöm megvagyok, és még majdnem jól is. Rosszul majd akkor leszek, ha a doktorom látni akar "csavar" ügyben. No, akkor majd kérek szépen egy kis lelki támogatást!
Hétfőtől már én is szabad leszek...jöhetnek az új élmények!
((A tüdőgondozóban azt mondta a dr.nő, hogy a Seretide Diskus okozhatja a rekedtséget, s ne igyak a gy. beszippantása után, hanem öblögessek. Úgy lesz. ))Mit szól ehhez? (Nem baj, ha nem jó a válasz...)
Nem rontom el maradék szabadidejét, használja ki jól! Lesi a meccseket?
Minden jót! Gy.


Kedves "tnő"!
Köszönöm levelét! Jól vagyok és az időjárás ellen sincs semmi kifogásom. A Seretide discussal kapcsolatban nincs mit mondanom. Valószínűleg a dr.nő a tüdőgondozóban sokkal jobban ért hozzá, mint egy vidéki sebész. A meccseket nézem, amikor tehetem, de kifejezett kedvencem nincs. Szeretem az izgalmas, látványos, színvonalas mérkőzéseket!
Jó pihenést, kellemes élményeket!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

butyok  2010. június 30. 13:39   #357 

Tisztelt doktor ur!
32 eves no vagyok. Egy ideje labamon butyok kialakulasat vettem eszre. Meg nem nagzon veszes a helyzet esztetikailag, fajni sem faj, viszont kerdesem az lenne, hogyan lehetne ezt megis elkerulni, megelozni, orvosolni mig nem keso? Tudom, hogy kenyelmes lapos cipok ajanlottak ez esetben, viszont munkahelyi viszonylatban fontos lenne, hogy ne kelljen lemondanom a magassarku cipokrol. Hallottam bizonyos betetek letezeserol. Ezek segitenenek? Valaszat elore is koszonom.
Melinda


Kedves Melinda!
Nagyon megtisztelt, hogy hozzám fordult a problémájával és kérdésével. Én általános sebész vagyok, és mint ilyen nagyon keveset foglalkozok a végtagok elváltozásaival, betegségeivel és azok kezelésével. Így az Ön problémájára sem tudok megfelelő és megnyugtató válasszal szolgálni. Kérem keressen egy orthopédust, vagy rheumatológust! Megértését köszönöm!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

balatoni lakos  2010. június 30. 11:49   #356 

Tisztelt Doktor úr!

34 éves a fiam, kb. 5 éve állapították meg nála a rekeszsérvet, fulladásérzete,nyelési problémája volt. Állandóan savlekötőtőt kell neki szedni. Az iránt érdeklődöm,hogy a rekeszsérv műtéti megoldása azonos-e a "reflux-műtéttel",amit a közelmúltban egyik érdeklődőnek volt szíves megválaszolni.

Tisztelettel: egy édesanya.


Kedves Édesanya!
A műtéti megoldás nagyon hasonló. Az a kis különbség van, hogy reflux esetén csak a gyomorsav "megy" vissza a nyelőcsőbe, míg rekeszsérv esetén a gyomor egy része is "fenn van" a mellkasban, így azt a műté során onnan vissza kell húzni. Ezt követően szűkítjük a rekeszen lévő nyílást és a gyomor felső részét duplikáljuk és a hasüregben rögzítjük, hogy megelőzzük az újabb felcsúszást. A műtét laparoscoposan is végezhető!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

tnő  2010. június 23. 13:42   #355 

Üdvözlöm Doktor Úr!

Reménykedem benne, hogy el(le)maradásait sikeresen bepótolta, s epekedve várja, hogy egy kis lélegzetvételnyi szabadidőhöz jusson! Bizonyosan ma is elfáradt, de sebaj, a vakond sem szomorú, s erre már javul az idő, a Karneválig még sokat szépülhetnek a virágok!
...
Minden jót! (El kell most sietnem!)


Kedves Tnő!
El(le)maradásom mindig lesz, de most egy kicsit kevesebb. Most egy hét szabadidőhöz jutottam, szabadságra megyek. Az idő lehetne jobb is, igaz rosszabb is.
Remélem jól van és rendben mennek a dolgai!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

Edit  2010. június 22. 22:20   #354 

Tisztelt Doktor Úr!

Remélem jól van, a mindennapok fáradtságától eltekintve. Magamról már nem mondhatom el, élem az egyre nehezebb napjaimat, újabb betegséggel kell megküzdenem (tumor). Nekem úgy látszik csak ezek jutnak, de nem szomorkodom, nem adom fel, az nem én lennék.

Köszönöm, hogy meghallgatott ismét : Edit


Kedves Edit!
Remélem jó kezekben van és sikeres lesz a küzdelme!
Minden jót kívánok!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

LOLLA  2010. június 22. 11:03   #353 


Tisztelt Doktor Úr !

Köszönöm gyors válaszát , a betegségről leírtakat értem , de a kérdezett gyógyszerről nem említett semmit .

Köszönettel: Lolla


Kedves Lolla!
A Dalacinnak nincs köze a panaszaihoz.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

diverticulitis  2010. június 22. 10:44   #352 

Tisztelt Dr Úr!

Diverticulitist állapított az orvos. Kérdésem mi váltja ki a gyulladást? 4 1/2 éve volt vastagbél tükrözésem akkor diverticulosist állapítottak meg. A mostani gyulladás övszerű fájdalommal kezdődött. Eleinte epehólyag problémára gondolt a háziorvosom, de folyamatosan lehúzódott a fájdalom, az egész hasam fájt, de a baloldal különösen. A CRP 59 volt, sok röntgen készült a hasam aljától a tüdő két irányú vizsgálatáig. Felmerült a vastagbél ismételt tükrözése - az Ön véleménye szerint jobb altatásban végezni? A gyulladás alatt bajban voltam mert nem tudtam mit ehettem volna, ezért csak keserű teán voltam. Létezik a gyulladásban alkalmazható speciális tápszer?
Válaszát köszönöm. Judit


Kedves Judit!
Kérem olvassa el a Lolla nevű kérdezőnek tegnapi kérdésére írt válaszomat!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

LOLLA  2010. június 21. 17:46   #351 

Mit ehet az akinél "sigma bél diverticulits" gyanúja merült fel ? A kérdésem elsősorban a néhány napon át tartó tápszeres kezelés idejére illetve az azt követő időszakra vonatkozik . Okozhatta-e mindezt a "DALACIN" nevű gyógyszer korábbi szedése ?


Kedves Kérdező!
A sigmabél diverticulitise a következőt jelenti: a vastagbél alsó szakaszán elhelyezkedő sigmabélen apró kiöblösödések találhatók. Ezek a diverticulumok panaszt akkor okoznak, ha megáll bennük a béltartalom és az befertőződik, esetleg a bélfal gyulladását, kilyukadását okozva.
A komolyabb panaszok megelőzésében éppen ezért fontos a rendszeres, laza széklet biztosítása, hogy megelőzzük a keményebb széklet elakadását a diverticulumokban (kiöblösödésekben). Az interneten több dietetikai témájú oldalt is talál, ezeken keressen rá a diverticulitises étrendekre.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

:)  2010. június 21. 13:26   #350 

Nagyon köszönöm válaszát!


Nincs mit!

HOL?  2010. június 21. 13:24   #349 

Üdvözlöm!
Érdeklődni szeretnék hogy hol rendel?
Augusztán vagy a nagy Klinikán?És ott is hol?
Tisztelettel EGY BETEG


Kedves Beteg!
A klinikán rendelek, az Auguszta sebészeti központban, a Móricz. Zs. krt-on.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

Judit!  2010. június 21. 13:05   #348 

Üdvözlöm!
Azt szeretném kérdezni öntől,hogy vérnyomásproblémával foglalkozik ön?Ha nem kit tudna ajánlani?
Tisztelettel köszönöm Judit


Kedves Judit!
Mivel sebész vagyok, önző módon, csak a saját vérnyomásommal foglalkozom. Javaslom egy belgyógyászhoz, vagy kardiológushoz forduljon kérdésével.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

Tisztelt Fedor Dr!  2010. június 20. 22:36   #347 

Én érdeklödni szeretnék,hogy miböl lehet tudni ha elrepedt a szegycsont? Várom válaszát! Köszönettel .:Szórádi Viktória


Kedves Viktória!
Minden csonttörés típusos tóünetei a következők: fájdalom, recsegő hang, kóros (irányú) mozgathatóság. Ezek mellett segít a Röntgen felvétel is.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

Állómunka  2010. június 20. 11:09   #346 

Tisztelt Doktor Úr!

Sajnálom hogy a többi titok.Azért vagyok ennyire kíváncsi, mert valóban állómunkát fogok végezni,ráadásul 12 órát folyamatosan és nem szeretném ha 20 évesen ebből problémáim lennének.
Minden jót!


Kedves Kérdező!
Ajánlom a rendszeres mkozgást, valamint a szoros zokni, vagy harisnya viselését.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

elváltozás?  2010. június 19. 12:29   #345 

Tisztelt Doktor Úr! Tavaly májusban kaptam egy nospa injekciót farizomba.Akkor ez bekékült,begöbösödött.Picit nehezen emeltem a lábam.Kb.2 hónapja zsibbad a lábam(olyan érzés,mintha "nem lenne vér a lábamban").A göb még mindig kitapintható.Ma voltam UH vizsgálaton.Az orvos nem tudja pontosan.Annyit mondott,hogy vagy lipóma vagy chr.tályog. Egy zsírcsomó,v. tályog okozhatnak zsibbadást a jobb lábban?A mintavétel fontos a pontos megállapításhoz,ennek során a tű nem érhet ideget?Ha tályog,akkor feltétlenül fontos kivenni? Válaszát nagyon köszönöm! Tisztelettel: Mónika


Kedves Mónika!
Furcsa az eset. Valószínűleg valóban injectios tályogja van, de mivel az injectiokat az idegektől távoli helyre adják, nem lenne szabad ilyen zsibbadásos tüneteket észlelni. Fontos lenne a pontos UH-os diagnózis, illetve az elváltozás és az idegek lefutásának, egymáshoz való viszonyának pontos felmérése. Ha kell a mintavételt is UH-os ellenőrzés mellett kellene végezni. Ha zsírcsomó, akkor nem fontos a műtét, a tályogot viszont el kell távolítani!
Jobbulást!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

Elszúrtam II.  2010. június 18. 14:47   #344 

Tisztelt Doktor Úr ! Köszönettel megkaptam gyors válaszát június 16-án ! Ahogy írta, már vágtattam is a traumatológiára. A helyzet az, hogy én egy olyan kisvárosban élek, ahol 20 ezer lakosra egyetlen sebész-traumatológus jut. Agyonterhelt, fáradt - nem találta komolynak az én pracli-problémámat. Azt mondta Lidocainnal kenjem, a képződött csomó porcos-csontos leválás - rendbe jön. Nem is valószínű, hogy a szúrás okozta !!!! Na, ekkor picit lila lett az agyam, de mit mondhattam volna ? A göb fölötti pirosságot azt mondta nem látja ! ? Én mondjuk 2-es olvasószemüveget használok, de anélkül is látom... Esetleg egy hét múlva menjek vissza és akkor kézsebészeti konzílium szóba jöhet, gyulladás nincs. Hát nem tudom. A dolor-calor-rubor pedig valami ilyesmit jelent...Lényeg a lényeg, ki kell várnom az egy hetet, mert kézsebészetre csak beutalóval mehetek.A remélhetőleg boldog véget mostmár mindenképpen megírom, ha megengedi. Tisztelettel üdvözlöm !


Köszönöm levelét a fejleményekről!
Sajnos nem mindegy, hogy hová születik, és hol él az ember. Reméljük a történet vége Happy end lesz!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

ciszta  2010. június 17. 21:40   #343 

Kedves doktorur!
En 18 eves lany vagyok,es ebben az evben volt egy mutetem:kioperaltak egy cisztat az arcomrol.Azt mondta a sebesz,hogy meg johet elo ciszta.Es most attol felek,hogy itt tartok.A hasamon egy ideje van egy kis ,,bok",majdnem elmult,most ujbol bepirosodott es faj.Pont igy kezdodott a masik is.Attol felek,hogy ez is ciszta.Mit tehetek???Muszaj ujbol operaltassak??Es ahanyszor elojon akkor is???Ha nem operaltatom ki,lehet mellekhatasa??/Vagy valami kovetkezmenye???Az orvos mutet elott ajanlotta,hogy jegeljem,ami sokat segitett.Most is jegelem.Az nem art???Televagyok kerdesekkel.
Varom valaszat,
Eniko


Kedves Kérdező!
Megértem aggodalmát és hogy tele van kérdésekkel. Azt javaslom keresse fel ismét a sebész kollégát és kérjen tőle tanácsot. Ő látta a korábban eltávolított elváltozást és (ha elküldte szövettani vizsgálatra) ő ismeri a szövettani vizsgálat eredményét is. Mindezek nagyban befolyásolják a további teendőket és a várható feljeményeket ezek ismeretében lehet felmérni.
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

Állómunka  2010. június 17. 11:30   #342 

Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm válaszát.Tudna néhányat említeni ezekből a trükkökből?


Kedves Kérdező!
Nagyon kíváncsi, csak nem szeretne valamilyen "állómunkát" végezni?
Nagyon fontos, hogy ne teljesen dermedten, mozdulatlanul álljunk a munkavégzés alatt. Pici mozgást mindíg lehet és kell is végezni, így felfrissíthetjük az izmok vérkeringését.
Hogy csökkentsük az alsó végtagok terhelését, a műtét közben finoman nekidőlünk a műtőasztalnak, így a súlyunk egy részét az viseli.
A többi titok...
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

Állómunka  2010. június 16. 21:27   #341 

Tisztelt Doktor Úr!
Azt szeretném megkérdezni,hogy szokott e Ön a műtétekre ,edzeni’.Gondolok itt arra,hogy sokat kell állnia,milyen módszerrel lehet hosszútávú állómunkára trenírozni magunkat? Köszönöm.


Kedves Kérdező!
Érdekes kérdés...
Nem szoktam külön állómunkára edzeni és nem is ismerek sebészt, aki ilyet tenne. Természetesen fontos a jó fizikai állapot és a megfelelő állóképesség, de nem tart minden műtét sok-sok óráig. A műtétek nagy részét max. 2 óra alatt el kell tudni végezni, ugyanis a betegnek sem tesz jót a hosszú altatás. Ennyi időt pedig bármely egészséges felnőtt el tud tölteni állva. Persze több műtétben is részt kell venni naponta, ami megviseli az embert, de közte van idő az átmozgatásra, és vannak trükkök amikkel csökkenthető a terhelés.
Köszönöm kérdését!
Tisztelettel:
Dr. Fedor Roland

előző oldal   16 17 18  19 20   következő oldal
Vitassa meg kérdéseit a társalgóban is!
Önnek a Sebészet és műtétek témakör fórumait ajánljuk.


Medicolink
mediFLEXible
Zádory Rendelő
Fogorvosinfo
©2007-2010 Orvostudakozó - Minden jog fenntartva!